A show legsikeresebb darabjai az Aeon Flux és a Beavis and Butt-head voltak (az eredeti "Frog Baseball" elnevezésű Beavis-epizód ugyanis, lássunk csodát, a Liquid Tv számára készült 1992-ben).
A filmklub bemutatja a számos Simpsonsban közreműködő Brad Bird rendezte Family Dog-ot 1985-ből, melynek executive producere Steven Spielberg volt.
Brad Birdről azt kell tudni, hogy már 11 éves korában elkezdett az animációval kísérletezni. Első filmjét 13 évesen készítette el, mely nyomban felkeltette egy nem kisebb stúdió, mint a Disney érdeklődést. Hamarost magukhoz is szólították, így aztán Bird a stúdió “Kilenc Nagy Öreg”-jétől tanulhatta a szakmát.
Néhány évvel később érkezett Steven Spielberg felkérése, hogy Bird az “Amazing Stories” című tévésorozat számára készítsen el egy rövid opuszt. Ez lett a sajátos humorú Family Dog, melyben a család kutyája – a megszokott rajzfilm hősöktől eltérően – nem tud beszélni, s e körülmény köré szerveződik a történet.
A Ren and Stimpy a Nickelodeon megrendelésére készült, ami azért furcsa, mert a sorozat nem szűkölködik a testnedvek és gázok szürreális megjelenítésében, sőt az erőszak morbid ábrázolása sem áll épp tőle távol.
1. Ren and Stimpy – Stimpy`s Cartoon Show
2. Liquid Tv válogatás – 15 perc
3. Family Dog – 28 perc
4. kívánság esetén: Ren and Stimpy – Have Yourself a Stinky Little Christmas – 25 perc
2003. július 7, hétfő, este 10 óra, Zöld Pardon
(Budapest, Goldmann György tér, Petőfi híd Budai hídfő alatt)
A BELÉPÉS INGYENES!
Nyári Varga Filmklub minden hétfőn este 10 órakor a Zöld pardonban!