A 2021-ben sikeresen elindított hagyományt folytatva idén is Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban tartják meg a hazai filmes mustrát, melynek részeként sor kerül a Magyar Mozgókép Díjak átadására. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is több szakmai szervezet vesz részt az előzsűrizésben, és idén két újdonsággal jelentkezik a Fesztivál: a nemzetközi trendekhez igazodva egy öttagú zsűri dönt a filmek versenyén, illetve a díjak köre a Diákzsűri díjjal bővül. 

Egy alkotó több filmet is nevezhet, és minden olyan magyar mozgóképes alkotással részt lehet venni, amely állami támogatásból vagy független produkcióként jött létre, megfelel a kiírás feltételeinek és nem nevezték a 2022-es Magyar Mozgókép Díjakra.

A Magyar Mozgókép Díjakra azok az alkotások nevezhetőek, melyek 2022. február 19. és 2023. február 28. között – a kategória sajátosságainak megfelelően – moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba vagy streaming szolgáltató által vetítésre kerültek, vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy meghívott alkotásként szerepeltek, vagy 2023. június 7. és 10. között a Magyar Mozgókép Fesztiválon debütálnak.

A nevezési lap és a feltételek teljes leírása itt érhető el.

A szakmai előzsűri 2023. február 28. és 2023. március 24. között választja ki a versenyben induló alkotásokat, és határozza meg, hogy a benevezett alkotások milyen kategóriákban versenyeznek. A Magyar Mozgókép Díjak előzsűri bizottságaiba a tagokat a Magyar Filmakadémia szekciói kategóriánként, továbbá a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa delegálják. A díjakról idén öttagú szakmai zsűri dönt, a zsűri tagjainak névsorát a szervezők a jelöltek bejelentésekor fogják nyilvánosságra hozni.

Amennyiben a kormányzati járványügyi intézkedések következtében a Magyar Mozgókép Fesztivál megszervezése akadályokba ütközne, úgy a szervezők fenntartják a jogot, hogy a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Mozgókép Díjak átadása 2023-ban egy későbbi időpontban történjen, ám a nevezésre rendelkezésre álló időtartamot ebben az esetben sem hosszabbítják meg.

A szervezők fenntartják a jogot, hogy azt a nevezési kategóriát, ahova ötnél kevesebb nevezés érkezik, a díjak elbírálásánál ne vegyék figyelembe. A nevezési határidő 2023. február 28. éjfél.

Kérdés esetén keresse a szervezőket bizalommal az alábbi email címem: versenyinfo@magyarfilmakademia.hu