A Makói Videó- és Művészeti Műhely 1994 óta működik azzal a szándékkal, hogy a városban és környékén élő, a művészetek és azon belül is a film és videóművészet iránt érdeklődő, arra fogékony fiatalok számára biztosítsa a műhelymunka lehetőségét. Céljuk, hogy fejlesszék a fiatalok vizuális kultúráját, gondozzák a létrehozott alkotásokat, lehetőséget teremtsenek számukra, hogy eljuthassanak a hazai és nemzetközi fesztiválokra.

A fesztivált tavaly rendezték meg először, 2004-től pedig minden második évben létre kívánják hozni, hagyományteremtő szándékkal. Az első Zoom to Europe fesztivál a visszajelzések szerint nagyon jól sikerült; hasznosnak, érdekesnek és különlegesnek találták a résztvevők.

Az itt eltöltött napok alatt lehetőségük nyílt a különböző országok fesztiváljainak legjobb filmválogatásait megtekinteni, szakemberek segítségével konzultálni, új barátságokat kialakítani és a magyar kulturális életet és a szokásokat közelebbről is megismerni. Az idén is hasonló programokat terveznek.

2003-ban leginkább Európából (Németország, Norvégia, Lengyelország, Szlovákia) érkeztek a résztvevők, de a Berlini Médiafesztivál vezetőjének segítségével sikerült felvenni a kapcsolatot egy ázsiai országgal, így két filmes szakember Dél-Koreából is ellátogatott a makói rendezvényre.

Ennek a kapcsolatnak köszönhetően 2003 nyarán a Makói Videóműhely tagjai Dél-Koreában egy filmes táborban képviselték hazánkat, /Infac 2003/.

Tehát az idén már nemcsak Zoom to Europe, hanem egy kibővített Zoom to Europe and the World elnevezésű fesztivált rendeznek, melynek segítségével a magyar tehetséges ifjú filmesek bekapcsolódhatnak a világ filmes vérkeringésébe, ami nagyon hasznos szakmai tapasztalatcserét és életreszóló élményt jelenthet az összes résztvevő számára.