A Budapest Bártól Pajor Tamásig minden magyar zenész bejárta már a főváros zegét-zugát klipjében a Budai Vártól a Nagyvásártelepig, de kevesen tudják, hogy külföldi előadók is előszeretettel forgatják nálunk videóikat. Ezekből válogattunk össze tizenötöt szubjektíven.
2. Az amerikai RÁJ magyar stáb által forgatott klipje a felsorolás azon darabja, amely zeneileg és filmként is egy érett, egységes, nézhető és hallgatható, mai videoklip. Valószínűleg azért is van ez, mert a készítők nem mentek a szomszédba helyszín-ötletekért, és mert nem az egzotikum vagy a látványosságok szempontjából érdekes benne Budapest. Sőt, igazából nem is a város érdekes benne, viszont része a filmnek, és itteni emberek a szereplői. (Érdekesség, hogy Hőrich Nóra Lili egy évvel később a Middlemist Red szintén szerelmes, szintén lassított klipjében is főszerepet játszik.)
3. Trabant és szovjet metrón való lámpalázas tátogás nyitja Jamie Woon Lady Luckját, ami az itt forgott külföldi klipek közül az egyik legjobb Budapest mood-video. Anélkül, hogy városnézésre kényszerítene századszorra is, beállításai és vágása igazából inkább a Duna őszies királynőjét teszik érdekessé, mint a dalt ihlető szerencseasszonyt. Nem kizárt, hogy a készítők tanulmányozták D.A. Pennebaker Duke Ellington-klipjét egy New York-i metróval a főszerepben.
4. Meghatszorozott Hősök tere, diadalív Budapesten, ájulásig hergelt rajongólányok, kovácsolt vörös csillagok, Sztálinénál is nagyobb szobor, helikopterek az Apokalipszis mostból, rohamrendőrség, tűzijáték. Így diadalmaskodott az akarat Michael „History” Jackson csúcsra járatott hype-jában, ami inkább Michael Bay stílusát idézi. Az 1995-ös album-trailer forgatása után történt egyébként, hogy egy magyar kisfiú májátültetését finanszírozta a pop királya.
5. A Laurent Boutonnat-rendezte Désenchantée egy több, mint 100 statisztával, hiteles jelmezekkel és igényes világítással készített 10 perces kisfilm 1991-ből, aminek talán csak egyetlen hibája van: Mylène Farmer leghíresebb dalához készült, sőt, az is szól alatta végig, így sokkal kevésbé hatásos a gyerekek gettólázadása, ami a klip témájául szolgál. A rövidített változat itt látható:
6. A Katy Perry Firework-jéhez készült klip elején a kamera helikopteren keresi a szépséges amerikai énekesnőt, akit végül az Astorián talál meg hercegnői tornyának erkélyén (ahol egy emelettel feljebb pedig majd’ tíz évvel korábban Brad Pitt és Robert Redford kémkednek). A megszomorítottak himnusza hasonlatokban topzódva még az Amerikai szépség nejlonszatyor-táncát is megidézi, mielőtt az énekesnő mellkasából, mint augusztus huszadikai Alien, színes szikrák kezdenének pattogni. A Bródy Sándor utca hegedűse, a Heim Pál gyerekkórház szülészeti osztálya, rózsaszín Lánchíd, önfeledt szaladás a Várba, 518 milliós nézettségű videó, ilyen csak a mesében van.
(Emlékezetes részlete a ritka, örömteli, és fontos meleg-csók is.)
7. Biztos volt idő, amikor eseményszámba ment, hogy a Liberty X Magyarországon járt. Hiába, ezek az idők elmúltak, kárpótol viszont az, hogy klipjük rendezője az útifilmeken kívül máshonnan is tájékozódott a városról. Így történhetett, hogy a Holding On for You Budapestje szürke és borús, egy múzeum kivételével az énekesek taxikban, aluljárókban, telefonfülkékben és a Kálvin téri metrómegállóban tűnnek föl – mindez egy évvel a Kontroll megjelenése előtt, ahhoz hasonló látványvilágban. Végül, akár egy Inarritu-filmben, a külön utakon való bolyongás után, a föld alatt egymásra talál öt hősünk.
8. 2008, ránézésre Csepel, a csodás csavargyár területén. Szörnyű baleset történt, melynek részleteit a nálunk méltán ismeretlen Arash magyarázza perzsául a helyszínre kiérkező, rendkívül profi magyar tűzoltóságnak. Míg Helenát mentik ki a roncsból, hőseink duettben felidézik kapcsolatukat: a Ghost című klasszikusra utaló közös agyagozás, rózsaszirmok, almasör, érintések a telihold alatt, városnézés a Lánchídnak háttal. A magyar orvostudomány diadalával azonban nem ér véget a dal, a csattanó egy Jedi visszatérbe oltott Harmadik típusú találkozások.
9. Amikor valaki próbál nagyon korszerű lenni, hamar elavulttá válhat, sajnos így járt a 80-as években majdnem mindenki, így a nagyszerű Dire Straits is a Tron látványát idéző félig animált klipjükkel. ’85 tavaszán Steve Barron rendező épp Budapesten érte utol az MTV-től fénykorában is irtózó Mark Knopflert, és ahogy engedett a frontember, le is forgatott pár beállítást az Első Emelet együttessel és egy fehérneműben flangáló fruskával a Halászbástyán. A videó nagy része azonban átrajzolt koncertfelvételekből és mókás CGI-ból áll, mint az itt látható:
10. Még egy ilyen csodás városban, mint szeretett Budapestünk, sem lehet nagyobb bajba keveredni, mint a szerelem – üzeni a mongol Aldar videója. Elveszés és egymásra találás, a világ és önmagunk felfedezése, ezek kéz a kézben járnak, mint énekesünk és kedvese. A happy end ezúttal szerencsére nem marad el, sőt, bejön Brahms, a népviselet, és a „hajrá Magyarország” is. Kihagyhatatlan:
11. A skót Gun még a kilencvenes években tévedt hozzánk, Don't Say It's Over című rockdaluknak forgattak videót. Stúdióban kiabálás, lépcsőházban nézelődés, esküvő, bűnbeesés (Ádám, Éva és a kígyó Budán) és halál (temetőben kaszálás), komoly témák, egy ma már kevésbé komolyan vehető klipben:
12. Kémesdit játszott világvárosunkban Selena Gomez is, napszemüveget, parókát, és ruhát is cserél a gyors vágások során, és meglepő módon ismét előkerül a Vár és az Astoria. Gangon menekülés, rakparti robogózás, halászbástyás futás, kettes villamosra várakozás, lesifotózás, aktatáskalengetés, és egyéb izgalmak között csinál úgy a Disney-csatorna kisasszonya, mintha énekelne és mintha felnőtt lenne.
13. A város helyszíneivel szoros kapcsolatot ápoló klipek mellett olykor felbukkan egy-egy olyan is, mint a Chemical Brothersé. Nem teljesen egyértelmű, hogy miért, de egy fekete kosaras fiú labdája pont nálunk kezd el magától pattogni a Boxer ritmusára. Valószínűleg viccesnek szánták a három és fél perc pattogást, de életre kelt tárgy témában sokkal érdekesebb Quentin Dupieux Rubber című egész estés abszurdja.
14. Gwen Stefani szőke, szökött menyasszonyként vonatok között szaladgál a Nyugati pályaudvaron, hosszasan gyönyörködik tükörképében, és vonaglik lassan hulló piros tollak között a nála alig csicsásabb váróteremben. Aki popzenei és mozgóképes mindenevő, az ne habozzon megnézni a klipet, a többiek bátran görgessenek lejjebb.
15. A Keleti sem maradhatott könnyfakasztó romantizálás nélkül: Sarah Connor (nem a terminátoros) emlékszik vissza gyerekkori szerelmére, Nagy Marcellra 2001-ben. Falevelek, eső, flashback, lassított felvétel, nem kellhet több!
És akinek még ez sem volt elég, azoknak ajánlom Roger Sanchez, William Naraine, Ela Rose, Clueso, Ziggi Recardo, David Deeyaj, a Deepside Deejays, Jovanotti, a Groove Coverage és a maNga klipjeit, amikben még több emlékmű, pályaudvar, Budai Vár, Lánchíd, metrózás és Astoria látható.
MegosztásMég több magazin
magazin
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó…
tovább
magazin
Harmadik évadját kezdi az Amazon nagyszabású A hatalom gyűrűi sorozata, elérhetőek lesznek Lee Chang-dong és Jim Jarmusch legutóbbi alkotásai, a…
tovább
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Inkubátor 11 – Kámán Albert: Csak egy kis baráti gesztus
Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni
Inkubátor 11 – Kölcsey Levente: A Hiány (újra)Teremtése
a teljes dosszié
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Néha az öregezős csaló hozza össze a családot
Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén
Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember
a teljes dosszié
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk
Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF
Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót
a teljes dosszié
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.
November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője
a teljes dossziéRusty / Halálkeringő