Bár még a mostani karantén előtt született, az Előlröl újra mégis vészesen aktuális az elmúlt egy év ismeretében. A dal a reménytelenségről, elvesztett szerelmekről, kilátástalan élethelyzetekről, a valóságtól való eltávolodásról mesél, amihez a hozzá készült klipnek sikerült egy újabb réteget hozzáadnia. Egy üres lakás az egyetlen helyszín, itt vesszük fel a fonalat a szakítás után lévő, gyakorlatilag félholt főhőssel.

A bezártság, üresség és reménytelenség érzése, amiket a képek sugallnak, folyamatosan összekeveredik a tévéképernyőkön át sugározott külvilág káoszával, például az egyik #freeSZFE tüntetés képeivel. Nincs hova menekülni, sem kint, sem bent nincs otthon már az ember, olyan keserédes állapotot látunk, amin legjobb esetben csak az újrakezdés segíthet.


A klip rendezője Freund Ádám, 2016-ban készült Földiek című diplomafilmjét többek között Diák Oscarra jelölték és a Magyar Filmhét legjobb kisjátékfilmjének járó díját ítélték oda. Operatőre a kétszeres Aranyszem-díjas Gyuricza Mátyás, akivel már számos korábbi produkción, köztük a Földieken is együtt dolgoztak. A videóklipek világa nem ismeretlen nekik, két évvel ezelőtt a Freakin’ Disconak készített munkájukat a New Yorki-i One Screen Shots a hivatalos programjába válogatta, így olyan világsztárokkal szállhattak versenybe, mint Eminem, Ed Sheeran vagy Dua Lipa.

A zenekar tagjai azt remélik, hogy az Elölről újra komolyabb hangvétele miatt üde színfoltja lehet majd az ősszel megjelenő új albumuknak. A dal március negyedike óta a legtöbb zenei platformon elérhető.

Forrás: Headliner.hu