Filmhu: Idén két vígjátékban (Brazilok, Hetedik alabárdos) és egy tévés szitkomban (Mi kis falunk) is szerepelsz. Mostanában főleg a komédiák találnak meg?
Bánki Gergely: Valószínűleg a karakterem leginkább ezt jelenti a rendezőknek, de én magam is kifejezetten a humor oldaláról közelítem meg az élet minden helyzetét. Magánéleti vitákban például állandóan megkapom, hogy „Most ne röhögj!”. Pedig nem akarok én ezzel semmi rosszat, csak úgy jön. Nem lehet ezzel mit kezdeni, a humor számomra állandó dolog. Ezért is vagyok a Dumaszínháznál is, ahol alapkövetelmény, hogy az embernek mindenről a poén jusson eszébe.
Filmhu: A Hetedik alabárdost a Filmalap inkubátor programjának első alkotásaként, kis költségvetéssel, rohamtempóban készítettétek. Rányomta ez a bélyegét a forgatásra?
B.G.: Nehezített pálya volt. Húsz nap állt rendelkezésünkre, hogy leforgassuk. Vékes Csabáék iszonyatosan pontosan elterveztek mindent. Nem fért volna bele, ha sokat próbálgatjuk, mi hogyan jó. Emlékszem, a vágásnál Csaba panaszkodott, hogy kevés anyag áll rendelkezésére, amivel játszadozhat. Ennek ellenére az egész forgatás alatt jó hangulat uralkodott, ami nagyrészt Csabának volt köszönhető, akiből elsőfilmes létére elképesztő nyugalom áradt. Neki ilyen a személyisége. Sőt, hihetetlenül kifinomult humorérzéke van, az önirónia jellemzi. Kicsit magyar Woody Allennek mondanám. Baromi jókat röhögtünk a forgatáson, az egész csapat összerántódott, mert nagyon jó hangulat volt.
Fotó: Skyfilm
Filmhu: Volt jelenet, ami így is kimaradt a végső változatból?
B.G.: Persze. Azt hiszem, az első vágott verzióban két órás volt a film, az ment le aztán szűk kilencven percre.
Filmhu: Akárcsak Vékes Csaba a Hetedik alabárdosban, úgy az És a Függöny felhördül c. (Stefanovics Angélával, Ficzere Bélával és Lengyel Tamással közösen játszott) előadásotokban ti is a saját színészettel kapcsolatos élményeitekből merítetek.
B.G.: Igazából ugyanaz az alapja mindkettőnek, megtörtént eseteket dolgozunk fel. Minimális bennük, ami teljesen kitaláció. A film kapcsán Csabától tudom, hogy ő ezeknek a filmbeli eseteknek konkrétan részese vagy szemlélője volt. Onnantól fogva, hogy a művészeti titkár nem engedi, hogy rendezőként tüntessék fel a poszteren, csak úgy, hogy a “darabot rendezte:”, egészen odáig, hogy az Othello nem mossa le magáról a sminket, az utcán is abban jár, hogy könnyebben felismerjék a közértben meg a postán.
Filmhu: Mindkét esetben a színházi életet figurázzátok ki. Kaptok a fejetekre ezért pályatársaktól?
B.G.: A veszélye megvan annak, ha a szakmáról készítesz egy filmet vagy előadást, hogy az érintettek úgy reagálnak majd rá, hogy ez csupa közhely, és ezzel most semmi újat nem mutattunk nekik. Az előadást szerencsére nagyon szerették azok a kollégák, akik megnézték. A filmet még csak pár napja mutatták be, még nem tudjuk, milyen reakciók lesznek.
Filmhu: A filmben előforduló karakterek erősen karikaturisztikusnak tűnnek.
B.G.: Kérdeztem Csabát a forgatás közben párszor, hogy nem sok-e. Azt válaszolta, hogy szeretné, ha ennyire tipizálható figurák legyenek. Teljesen szándékos volt részéről, hogy sztereotípiák mentén mutasson meg olyan karaktereket, akik egy-egy ilyen társulatnak jellemző alakjai lehetnek. Ilyen a bonviván, vagy a nagy öreg is, akit mindenki Tanár úrnak szólít.
Fotó: Pozsonyi Janka
Filmhu: A színházat szándékosan csődhelyzetbe hozó igazgató is tipikusan felismerhető alak?
B.G.: Az igazgató ott a filmben kényszerpályán mozog. A polgármester az, aki bele akar nyúlni a dologba. Amikor Szegeden voltunk közönségtalálkozón, valaki kérdezte, hogy a TTT nevű színikritikus kiről lett mintázva, Csaba viszont nem akart konkrétan neveket említeni. A kérdező kíváncsi volt, hogy ha ez a bizonyos TTT beülne megnézni a filmet, akkor magára ismerne. Nekem erről az jutott eszembe, hogyha egy-két polgármester megnézné ezt a filmet, akkor vajon magára ismerne-e.
Filmhu: A színházi statiszták élete is tényleg ennyire sanyarú?
B.G.: Az, hogy az igazgató nem is tudja, hogy a színházában játszó statiszták a világon vannak, simán elképzelhető. Nekem ebben nem volt annyira részem, mint Csabának. Ő Zalaegerszegen statisztált, ahol tényleg játszott kerítést is, sőt Ónodi Gábor (aki Palit alakítja a filmben) pedig volt szobor, de még hamutál is. Statisztaként nincs határ felfelé.
Filmhu: Neked egyáltalán nem volt statiszta élményed?
B.G.: Szerencsére nagyrészt megúsztam. Mielőtt a Krétakörrel indultam, az Újszínház Stúdiójában tanultam. Nagyon jó volt, mert ott ingyen képeztek minket a társulat tagjai, cserébe viszont statisztálunk kellet az ott futó előadásokban. Nagyon olcsó eszközöket vetettem be. Amikor jöttek, hogy szétnézzenek közöttünk, kiket dobjanak be ténylegesen hetedik alabárdosnak, én éppen gyorsan kiszaladtam vécére vagy hasonlók. Egyetlen egyszer kellett csak beugranom a Homburg hercegébe koporsóvivőként. Nagyon rossz élmény volt. Az Újszínház iszonyú mély színpadának leghátuljában vonultunk. Ráadásul nálam három számmal nagyobb jelmezben, de ez tök mindegy is volt, mert a kutya sem nézett minket. Azt érzi az ember ilyenkor, hogy mindenki arrafelé néz, de senki nem őt nézi. Schilling Árpád fogalmazta meg a legjobban, hogy mi a probléma a statisztálgatással, amikor a Krétakör formálódott. Azt mondta nekünk: ,,Döntsétek el, hogy azt akarjátok, hogy sokan nézzenek, vagy azt hogy kevesen, de azok tényleg titeket.”
Fotó: Skyfilm
Filmhu: És mi a helyzet a film fikcionális elemeivel? Rá tudtatok licitálni a megtörtént esetekre?
B.G: A döbbenetes, hogy nem. Van egy jelenet a filmben, ahol engem kérdez egy helyi riporter (Pálos Hanna játssza), hogy mi is ez a “Negyedik Alabárdos”. Én először totál zavarba jövök, kijavítom, hogy Hetedik alabárdos. Ő erre visszakérdez, hogy biztos, nem én tudom rosszul? Na, ez ugyanúgy megtörtént a Csabával, csak még szebben: a filmbemutató kapcsán adott interjút és megkapta a kérdést, hogy miről szól ez a “Hetedik alabástrom”. Ami azért is csodálatos, mert Csaba szerint ez sokkal finomabb, jobb poén lett volna, mint hogy a hetediket negyedikkel keveri. Nem lehet olyan őrültségét kitalálni, ami aztán ne történne meg a valóságban.
A Krétakörrel nekünk is voltak ilyen élményeink annak idején, például a Feketeországgal. Van a villanyszerelős jelenet, ami azóta YouTube-ra is felkerült, Mucsi Zoltánék botorkálnak villanyszerelőként a vaksötétben, teljesen alkalmatlan állapotban arra, hogy megoldják dolgot. A terv az volt, hogy előadás közben mint egy műszaki hiba folytán sötétbe borul a terem, és a nézők azt hiszik, hogy most valami valódi probléma van. Ekkor jön a három szaki és irtózatos bénázásba kezdenek. Viszont a kapolcsi bemutatón, még mielőtt minderre sor kerülhetett volna, nem csak a színházi sátor, hanem az egész falu sötétbe borult. Tudniillik valamelyik szaki tévedésből egy rossz kart rántott le, és elsötétítette a környéket. Tökéletesen megtörtént velük az, amiről azt hittük, hogy most majd valami teljesen abszurdot mutatunk majd.
Filmhu: A filmbeli karaktered, Miki többre aspirál a statisztálásnál. Te elégedett vagy a szerepeiddel?
B.G.: Egy ideje foglalkoztat, hogy valami más, komplexebb módon is kifejezzem magam. Most van is rá lehetőség, úgyhogy nem panaszkodom. A Madách Színházban készül a Vackor musical, Kormos István eredetijét Szemenyei Jánossal írjuk át ketten, ő fogja rendezni, én pedig zenélni is fogok benne. Utána Királyhegyi Pál csodálatos önéletírását, az Első kétszáz évemet fogom rendezni monodráma formájában, most készül belőle a szövegkönyv.
Filmhu: Inspirál, ha több mindennel foglalkozhatsz egyszerre?
B.G.: Lételemem a változatosság, nem bírom a monotóniát. Minél nagyobb az egyhangúság, annál inkább szétesek, eltompulok.
Fotó: Skyfilm
Filmhu: Tévésorozatban, A mi kis falunkban is játszol, idén már a második évadban. Miben más ez, mint a film?
B.G: Sorozatot csinálni összetettebb, mint filmet, iszonyatosan észnél kell lenni. Filmnél sem kronológikusan vesszük fel a jeleneteket, nekem színészként tudnom kell, hogy érkezek meg a jelenetbe, és azt, hogy azelőtt velem mi történt, hol tartok. Nem érkezhetek meg ugyanúgy a 34. jelenetben, ahogy az 5-ből kiléptem, hiába egymás után vesszük fel. A sorozatnál mindez azzal is tetőződik, hogy epizódok vannak, amiknek az azonos szereplőkön kívül semmi közük egymáshoz. Amikor egymás után felvesszük a második és a nyolcadik epizód egyik jelenét, akkor nagyon oda kell figyelni, hogy megfelelő állapotban, színezettséggel legyünk benne.
Filmhu: Meg szoktad nézni az elkészült filmjeidet?
B.G.: Kizárólag premier előtt. Egyszer csináltam csak olyat, hogy elmentem rá, Herendi Gábor Lorájára. Én ott öt évet öregedtem. Azóta inkább elkérem előtte az anyagot és magamban megnézem. Épp elég izgalom kívülről látni, amit csináltunk. Az is nagy izgalom, hogyan fogadják. A kettő egyszerre nekem már sok.
