Február elején jött a híres Berlinale, melyet annyira vártunk, hogy már januárban a programot böngésztük. Még a fesztiválstart előtt elcsíptünk azokat a magyar alkotókat, akik idén részt vettek az A- kategóriás fesztiválon. A fesztivál kezdetével pedig folyamatosan tudósítottunk az eseményekről, egyenesen Berlinből. A fesztivál negyedik napján még nem úgy tűnt, hogy volna vezérmotívuma a válogatásnak. Láthattuk Werner Herzog legújabb filmjét, az Egy szobalány megpróbáltatásait és Ian McEllen alakítását az egyik legfrissebb Sherlock adaptációban. Míg a világ nagy része lélegzetvisszafojtva várta az aznapi berlini bulvárpremiert, A szürke ötven árnyalatát, a filmfesztivál félidejénél megálltunk egy pillanatra, hogy válogassunk a Berlinale eddigi kínálatából. A jobbnál jobb filmek mellett megemlítettük például James Francót, aki minden kilométerkőnél felbukkant: minden nap újabb és újabb filmekben jelent meg, és a sajtótájékoztatókon is bőbeszédűen és örömmel nyilatkozott. Diadalmenetét a The Queen of the Deserttel kezdte, ahol romantikus lelkű brit diplomataként tűnt fel, majd egy amerikai független alkotásban, az I am Michaelben, végül Wim Wenders Everything will be All Right című 3D-s mozijában alakított főszerepet. Záró hétvégéjéhez közelített a Berlinale, tudósítónk így írt a fesztiválról:„A filmművészet ünneplése mellett a bulvárra is adtak a fesztiválon: szerdán A szürke ötven árnyalatának premierjén ásítozhattunk, pénteken pedig Kenneth Branagh új szuperprodukcióját, a Hamupipőkét izgulhattuk végig. Az elmúlt napok versenyprogramjából két, megtörtént eseményeken alapuló filmet emelnénk ki: Peter Greenaway barokkos, karneválhangulatú Eisenstein-életrajzát, és Oliver Hirschbiegel náci Németországban játszódó történelmi drámáját, a 13 Minutest.” Visszatekintve így összegeztük a látottakat: „A Berlini Filmfesztivállal kapcsolatban gyakran hallani, hogy a filmek által közvetített politikai üzenet és emberi jogi kérdések, valamint az egzotikum legalább akkora súllyal esnek latba a program összeállításánál, mint az alkotások művészi értéke. Az idei versenyfilmeket elnézve 2015-ben sem volt ez másként.”
Szinte alig pihentük ki a berlini élményeket, február végén már kezdődtek is a nagyszerű Frankofón Filmnapok. A hétvégét az Urániában töltöttük, és jobbnál jobb frankofón filmeket néztünk. Találkoztunk tehetetlen egyedülálló anyával, lázadó kamaszlánnyal, régi barátokkal egy havannai ház tetején, sőt, egy palesztin állatorvossal és kedvenc zsiráfjával is. Aztán durva beavatástörténet, a mindennapokba beszüremkedő szerelmi fantáziálás, és túláradó érzelmekkel vegyített egyéni gyászmunka is várt ránk a Frankofón Filmfesztiválon, amely idén egyébként rekord nézőszámot könyvelhetett el. A filmnapok a vidéki nagyvárosokban is folytatódtak.
Március közepén meglepett bennünket a 3. Friss Hús Fesztivál szubjektív filmajánlónkban így írtunk róla:„Mit ér a film, ha rövid? Nagyon is sokat – bizonyította ismét a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, amely kompakt, erős, nagyjátékfilmes igénnyel készített, emlékezetes karakterekkel, feszes cselekményvezetéssel, időnként meghökkentő megoldásokkal teli alkotásokkal várta nézőit.” A nemzetközi szekció filmjei mellett, a magyar válogatásból is sok mindent láttunk, méltattuk az előzsűri godnos válogatását, ahol üdítőnek találtuk, hogy - a szokással ellentétben - az animációs filmeket együtt vetítették az élőszereplős alkotásokkal.
Aztán megérkezett a tavasz, megérkezett az április, és megérkezett a Titanic is, melyről így számoltunk be: „A filmrajongók minden évben várva várják az áprilist, mert az egyet jelent a Titanic Filmfesztivállal, amelyen olyan különleges alkotásokat tekinthetünk meg, amelyeket a későbbiekben itthon nem láthatunk a vásznon. A hétvégén természetesen mi is bevettük magunkat az Uránia nagytermébe, ahol találkoztunk megrettent katonákkal, buja vágyakkal és az éj leple alatt lebbenő csadorokkal." Különösen fontos szerepet töltött be idén a fesztivál programjában a női reprezentáció, a dél-koreai filmet követő a szakmai programról így írtunk: „A „társadalom lelki betegségei” igenis rányomják bélyegüket az egyénekre is, és bár nem könnyű, de azért lehetséges közös pontokat találni saját, illetve a filmen bemutatott problémák között, és ezáltal lehet azonosulni a karakterekkel a film kapcsán. A magyarországi viszonyok bár alapvetően messze állnak a dél-koreai problémáktól, mivel az alapanyag nem különbözik, fontos és lehetséges találni kapcsolatot a két világ között, gondoljunk csak a 2011-ben bemutatásra kerülő Csicska című rövidfilmre, amely hasonló problémákat feszeget a kiszolgáltatottságról." Szubjektív beszámolónkban összegzésül így zártuk a fesztivált:„Bár véget ért a Titanic Filmfesztivál, de a filmek velünk maradnak és szerencsére jónéhány közülük forgalmazásba is kerül. Egész héten filmeket néztünk, láttunk egzisztencialista drámát, ámokfutást a természetben, a nőiséget felfedező szuggesztív filmet, bájos vérszívókat, sőt egy abszurd legendát is.”
Még ugyan ebben a hónapban szerencsénk volt egy rendhagyó és innovatív mini-fesztiválhoz is.Az Örökmozgóban először rendezték meg a a VAN VALAMI - fiatal filmesek hete fesztivált. Ahogy írtuk: "Az egyhetes vetítéssorozat egyfelől a legfrissebb, az elmúlt egy-két évben készült magyar filmeket akarja összegyűjteni, másfelől a szervezők visszanyúlva a magyar filmtörténetbe, régebbi alkotásokat kapcsoltak az új filmekhez. A filmek között az egyik leghangsúlyosabb stilisztikai kapocs a zene. A fesztivál ötlete alig néhány hetes, de a szervezők ígérik, hogy jövőre folytatják, még több beszélgetéssel és még több programmal.”
Az idén jó néhány ígéretes diplomafilm is elkészült, a MOME is megrendezte szokásos animációs filmnapjait, ahol bemutatásra kerültek ezek az alkotások. A Kiskakas Animációs Filmnapok vendége ezúttal Japán volt: a kortárs japán rövidfilmek mellett a Tokyo University of the Arts legfrissebb alkotásai is helyet kaptak a Toldi mozi vásznán, a vetítéseken pedig mi is részt vettünk. "Budapest és Tokió, két külön világ, kiemelkedő, de különböző animációs hagyományokkal. A Kiskakas Animációs Filmnapok azonban egy fedél alá hozta a keleti és a hazai kultúrát, és rá kellett jönnünk, hogy nem is különbözünk annyira. Az ifjú japán és magyar animációs generációt ugyanis nagyon hasonló gondolatok foglalkoztatják, ez derült ki a friss nemzedék filmjeiből."
Lázban égett ekkor már az egész filmes társadalom, nemsokára ugyanis kezdetét vette az év legnagyobb filmes eseménye: a Cannes-i Filmfesztivál, méghozzá magyar versenyfilmmel, a Saul fiával. Még a fesztivált megelőzően interjút készítettünk Nemes Jeles Lászlóval és Röhrig Gézával.Nemes Jeles László öt évet dolgozott a fesztivál versenyszekciójába beválogatott Saul fián, mellyel 46 év után először ért magyar rendezőt az a megtiszteltetés, hogy első játékfilmjével a cannes-i hivatalos versenyprogramban szerepelhetett, és amely azóta elindult a maga diadalútján. Első helyszíni tudósításunkat már a csütörtöki sajtóvetítés után megírtuk:"Nemes Jeles pedig kizárólag Saulra koncentrál, és az intenzív szubjektivitásnak olyan határait súrolja a film, amilyenre még nemigen láttunk példát ezelőtt. Főhősét az első pillanattól kezdve magához ragadja, és többé nem ereszti el – már-már olyan szinten ragaszkodik hozzá, ahogy Saul kötődik meglelt fiához" - aztán több mint egy hétig rághattuk a körmünket, hogy mennyire tetszik a Coen testvérek vezette zsűrinek. Még az indulás előtt beszélgettünk Havas Ágnessel, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatójával a Saul fiáról, a cannes-i jelenlétről és a magyar film népszerűsítéséről. Tudósítónk csupa pozitív érzésekkel számolt be a fesztivál első feléről: „Félidőnél jár a cannes-i filmfesztivál, de még mindig a Saul fiát emlegeti mindenki. A vetítések közti bábeli zűrzavarban lépten-nyomon a Saul és a László Nemes neveket hallani, legyen a beszélő portugál, francia vagy éppen svéd. Jó most Cannes-ban magyarnak lenni.”
A Saul fia már a hivatalos cannes-i díjátadó előtt két fontos elismerést kapott: a magyar filmnek ítélték a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díját, és a Francois Chalais francia újságíróról elnevezett díjat is, amit olyan filmeknek szoktak adni, amelyek valamilyen társadalmilag fontos témával foglalkoznak. Azóta a Saul fia elhozta a Zsűri Nagydíját is, Nemes Jeles Lászlóval a díjeső előtti napon is beszélgettünk. Cannes idén a magyarok ünnepe volt - írtuk, majd folytattuk: „Hosszú idők óta a 2015-ös cannes-i fesztivál volt a magyar film számára a legfontosabb és legnagyobb ünneplésre okot adó filmes esemény. Ahogy a záró ceremónián kiderült, a Saul fia, amely előtt évekig nem szerepelt első nagyjátékfilm a szemle versenyprogramjában, nemcsak a szakmai közönséget, hanem a zsűrit is lenyűgözte. A Joel és Ethan Coen vezette zsűri nemcsak a Nagydíjat (Grand Prix), hanem a technikai megvalósításért járó Vulcan-díjat is a filmnek, pontosabban a hangmérnöknek, Zányi Tamásnak ítélte.” Azonban Cannes nem csak a magyaroké volt. Láthattunk még számos külföldi alkotást és megnéztük a rövidfilmes versenyprogramot is, melyekről így vélekedtünk: „Paolo Sorrentino Youth című filmje megosztotta a Cannes-i közönséget, a rövidfilmes versenyprogramról viszont méltatlanul kevés szó esik. A vörös szőnyeg eseményein túl belenéztünk a rövidfilmes Aranypálmáért versenyző kisfilmekbe is.”
A cannesi diadalmenet után júniusban újabb, szó szerint mesés fesztivál vendégei lehettünk. Június 24-én kezdődött a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, Mikulás Ferenc fesztiváligazgatóval, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió igazgatójával az elmúlt 30 évről, a magyar animáció múltjáról és jelenéről és az inspiráló kényszerhelyzetekről beszélgettünk. Szemezgettünk a hazai animáció legnagyobb ünnepének programjából, melynek díszvendége idén Latin-Amerika volt. A rajzfilmesekkel együtt mi is Kecskemétre mentünk, találkoztunk Paul Bush-sal, a KAFF nemzetközi zsűritagjával, akivel Kecskeméten beszélgettünk is egy kicsit. A kísérleti stoptrükk-animációiról ismert alkotó filmjeiből az elmúlt években többek között Gentben, Torinóban, Bogotában, Budapesten, Montréalban, Bristolban és Londonban tartottak retrospektív vetítést, Dél-Londonban filmes műhelyt alapított, a Goldsmiths Egyetemen vizuális művészeti kurzusokat vezet. A fesztivál zárásakor így összegeztük a látottakat: "találkoztunk többek között idős úszónőkkel, túlfűtött asszonyokkal, fejvesztett úrhölgyekkel és a Gellérthegy gyomrában élő óriásokkal." A győztes filmről így írtunk: "Az idei év legsikeresebb alkotása egyértelműen a magyar-lengyel rendező gyönyörű animációja, amely egy víz alatt feltáruló másik világba vezeti el a nézőt. A filozofikus alkotás méltón állít emléket az idős kornak és az elmúlásnak, és ezt nem csupán a magyar kritikusok díjazták, de a nemzetközi zsűri is, hiszen elnyerte a az idei KAFF fődíját. Ducki Tomek Fürdő című filmjében két már idős úszónő találkozik a gőzben, együtt merülnek a víz alá, amely segítségével felelevenedik egy régebbi, még aktív korukban lezajlott verseny. Vajon melyiküknek fontosabb a jelen és melyiküknek a múlt?"
A nyár közepén rendezték meg az 50. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivált, Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiválját. "A jubileumi évfordulót ünnepelő fesztiválnak Cannes és Velence, valamint Varsó, Tallinn és Moszkva tengelyében kell megtalálni saját karakterét, amire egyre inkább a fiatal alkotók merész provokatív és ellentmondásos filmjeinek bemutatása jellemző."- írtuk előzetes programajánlónkban , majd tudósításunkban egy kis kultúrtöténeti bevezetéssel folytattuk: „Az 1946-ban alapított, idén ötvenedik születésnapját ünneplő cseh filmfesztivál vezető A-kategóriás mustra régiónkban. A kommunista diktatúra időszakában sokat szenvedett rendezvény (Moszkvából gyakran leszóltak nekik, mit és hogyan csináljanak, volt, hogy csak minden második évben sikerült megrendezni az eseményt) mióta 1994-ben a cseh színész Jirí Bartoska vette át a vezetést, fokozatos fellendülésben van. Például minden évben egy életműdíjas szupersztár nevével fémjelzik a fesztivált, aki ingyen utazik oda, és aztán még reklámfilmet is forgat a cseheknek mindenféle díjazás nélkül.” Szokásunkhoz híven idén is megkérdeztük még indulás előtt a magyar alkotókat, elsőként Horváth Lilit, akinek első nagyjátékfilmje, a Szerdai gyerek a cseh fesztiválon debütált, és elnyerte az East of West szekció fődíját. A rendezővel megérzésekről, éjszakai hangkeverésről és cseh homokozókról beszélgettünk. A továbbiakban Szabó Mátyás válaszolt a kérdéseinkre, diplomafilmje, a vadonatúj Future Frames szekcióban mutatkozott be. A “legcsehebb” filmrendezőnk, Nemes Gyula szinte már hazajár az A-kategóriás fesztiválra, amelyen Zero című filmjét 35-ös kópiáról vetítették. Az indulás előtt elmondta nekünk, hogyan vett át díjat öltöny nélkül, milyen érzés, amikor öttagú bizottságok után más is látja a filmet és miért ragadott filctollat az utómunka során.
Július végén a 22. Palicsi Európai Filmfesztiválra is eljutottunk. A fesztivál hangulata páratlan emlékként rögzült bennünk, ahogy írtuk:„Az egyik fa árnyékában az életműdíjat elnyert Roy Andersson hűsöl, a női strand századfordulós teraszán a kalmük filmtörténet első darabját rendező, törékeny Ella Manzheevával találkozunk, a háttérben a vagabond némafilmes, Aleksandar Lifka nagyívű pályaképét felrajzoló retrospektív program zajlik.” A Palicsi Európai Filmek Fesztiváljának zárónapján Tolnai Szabolccsal beszélgettünk a fesztivál jelenéről és jövőjéről, a régiós kapcsolatokról, és arról, hogy miért érdekes a kisköltségvetésű madridi science fiction Európának ebben a szegletében.
Jött az augusztus és a Szarajevói Filmfesztivált tartogatta számunkra. „Augusztus 14-én ismét leterítetik a vörös szőnyeget Szarajevó legnagyobb filmszínházai elé és ezzel elstartol a 21. filmfesztivál Bosznia-Hercegovina fővárosában. A versenyprogram 3 különböző szekciójában 6 magyar alkotás mérkőzik meg a balkáni térség legfontosabb filmes díjáért, a Szarajevó Szívéért.” A balkáni filmfesztivál különösen kedves a magyar rendezőknek, mindig szép számmal képviseltetik maguk a régió fontos eseményén. Idén a dokumentumfilmjeink taroltak, négyen is megmérettettek a Szarajevói Filmfesztivál mezőnyében. Szokásos miniinterjúnk sorát Nagy Dénessel kezdtük, aki a Seb című filmjét kísérte el a bosnyák fővárosba, majd Gerő Marcellel a Káin gyermekei rendezőjével és a Seb producerével folytattuk, akivel arról beszélgettünk, hogy hogyan készült az eseményre és mit várt a neves bosnyák fesztiváltól. Amikor feléhez közeledett a fesztivál miniinterjú sorozatunkat Hörcher Gábor rendezővel folytattuk, akinek szokatlan módon két szekcióban, két filmjét is vetítették: a kisfilmek között a Ricsi című alkotással, a dokumentumfilmek mezőnyében pedig a Drifterrel versenyezett. A fesztivál ürügyén Almási Tamással is beszélgettünk, aki Tititá című alkotásával versenyezett a dokumentumfilmes mezőnyben.
Ha szeptember, akkor Jameson, ha szeptember és Jameson, akkor Miskolc! Idén sem volt ez másként. „Továbbra is Magyarország legjobb filmfesztiválja akar lenni a 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A filmes program évről-évre erősebb, Cannes, Karlovy Vary, Locarno, Velence, Toronto, Berlin és a Sundance ínyencségei idén is Miskolcon vártak ránk." - írtuk beharangozó cikkünkben, amelyben Csákvári Gézát, a fesztivál művészeti igazgatóját kérdeztük az idei programról. A Cinefest díszvendége és életműdíjasa idén a varázslatos Claudia Cardinale volt, akivel mi is beszélgettünk. A gazdag programkínálatból ajánlatunkban 10+1 olyan filmet gyűjtöttünk össze a versenyprogramból, amikre a legkíváncsibbak voltunk, majd beszámoltunk egyik kedvenc szekciónk, a filmklasszikusokat bemutató CineClassics programjáról, amelynek idén a western állt a fókuszában:„Csak úgy röpködtek a lasszók, füstöltek a revolverek és porzott az út a miskolci fesztivál első hétvégéjén."- majd folytattuk: "Szuperhősökre mindig is szükség lesz, csak közben igazodniuk kellett a mai tempóhoz, már nem elég lovon galoppozni, vagy vonatokra ugrálni, a cowboy kalapos kemény fiúkat falakon mászó Pókemberek és városok felett repkedő Batmanek váltották fel. Ám ha nem is olyan mennyiségben, mint az aranykorban, de az alkotók újra és újra, egy-egy alkotás kedvéért vissza térnek ehhez az ősi filmműfajhoz - gondoljunk csak James Mangold 2007-es Börtönvonat Yumába, Ang Lee 2005-ös Túl a barátságon, vagy a Coen fivérek 2010-es A félszemű című filmjére -, vagy ahogy Godard mondta: “Mindig lesz egy fickó, aki berúgja a kocsma ajtaját”. A fesztivál zárásakor, a díjátadó után így összegeztük a látottakat, majd Lemhényi Réka vágóval beszélgettünk, a magyar-román koprodukcióban készült Miért én? című filmről: "Idén nem volt tisztán magyar gyártású film a játékfilmes versenyprogramban, ugyanakkor jelentős a magyar részvétel, Josh Mond rendező James White című alkotásában, amit Erdély Mátyás fényképezett, és Tudor Giurgiu Miért én? című korrupciós témát feldolgozó filmjében, amely román-bolgár-magyar koprodukcióban készült. Magyar győztest a fesztiválon az animációs szekcióban köszönthettünk, ahol az idei év nagy sikere, a Limbo-Limbo Travel bizonyult a legjobbnak."
Október elején a világ legjobb dokumentumfilmjei közül láthattunk válogatást a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. A programot áttekintve szinte lehetetlen volt a legjobb filmeket kiválasztani, nem volt könnyű dolguk a zsűritagoknak sem. Mi mégis megpróbáltuk a 10 legizgalmasabbnak tűnő alkotásra felhívni a figyelmet, és több napi hideg élelemmel felszerelkezve beköltöztünk az Uránia moziba. „Igazi történeteket láttunk valódi emberekről, működött a fesztivál mottója, mert „igazi jó filmek” töltötték meg a mozi termeket. Rég láttunk ennyi embert dokumentumfilmet nézni. A tavaly debütált fesztivál nagy nehézségek árán, de megtudott maradni, túl tudott élni, a filmek ereje, a közönség érdeklődése és a szervezők kitartása másodszor is a legszínvonalasabb dokumentumfilm fesztivállá tette a rendezvényt. Szakmai beszélgetések, pitch fórum, DocNomads filmek, rövidfilmes kitekintés, és a BIDF történetében először, életműdíj átadása is erősítette a fesztivál-jelleget. Az életműdíj Gyarmathy Líviáé, akinek több filmjét is vetítették, és aki a díjátadón videó üzenetben köszönte meg az elismerést. Minden filmet beszélgetés követett, sok alkotó érkezett a fesztiválra, a közönség is szívesen, és sokat kérdezett. ”- írtuk beszámolónkban.
Habár komor volt az időjárás és kiábrándító, ősszel a sötét mozitermek filmjei oltalmat kínáltak a szürkeség ellen. A Mozinet Filmnapokon jártunk: „Az októberi esős idő elől néhány nap menedéket kínáltak a filmszerető közönségnek a Mozinet Filmnapok, mi magunk is kíváncsiak voltunk a fesztivál plakátján elmosódó fekete nőalak és az őt figyelők rejtélyére, és nem csak a filmeket néztük meg, hanem részt vettünk az azokat követő beszélgetéseken is. Találkoztunk izlandi filmesekkel, sőt, a skandináv esten még a Macbeth-sminket is kipróbáltuk.”
"A legizgalmasabb dolog számomra azt figyelni, hogyan változik a tekintet, amellyel a világra nézünk, s hogy épp miben vélünk titkot, rejtett értelmet, kibeszélendő és világ elé tárandó igazságot megpillantani. Ez árulja el legnyilvánvalóbban, merre lakozik bennünk a félelem.” Péterfy Gergely író – még a párizsi tragédia előtt – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a 12. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, amely 30 ország 55 filmjét mutatta be 5 nap alatt a Toldi, a Művész, a Cirko-Gejzír és a Kino mozikban. Az idei program elsősorban a menekültügy és a migráció kérdésére koncentrált, de válogatást láthattunk az égető társadalmi problémákat boncolgató legújabb magyar dokumentumfilm-termésből is. 10+1 filmet ajánlottunk 12. Verzió filmjeiből.
Év végén még egy nagyszerű fesztiválon jártunk, Gárdos Péter filmje Thessalonikiben debütált, a vetítésen és az azt követő beszélgetésen mi is ott voltunk. "Vasárnap este nagy sikerrel mutatták be az 56. Thessaloniki Nemzetközi Filmfesztivál különprogramjában Gárdos Péter Hajnali láz című filmjét a rendező jelenlétében. A teltházas előadás után a közönség elsősorban humánus hangvételéért, érzékenységéért és iróniájáért méltatta az alkotást, mely a rendező szüleinek kalandos egymásra találását dolgozza fel a második világháború után felállított svédországi rehabilitációs táborok világában." - írtuk beszámolónkban, majd folytattuk: "A Q&A során a nézők leginkább a sajátos bájjal elmesélt történet hátterére és születésének körülményeire voltak kíváncsiak, és arra, milyen módszerrel lehetett a 17 évvel korábban megismert szerelmeslevelek gyűjteményét megtörtént eseményeket feldolgozó játékfilmes forgatókönyvvé transzformálni."
