A Daniels néven ismert rendezőpáros, azaz Daniel Kwan és Daniel Scheinert 2016-ban mutatkozott be Az ember, aki mindent tudott (Swiss Army Man) című elborult alkotással, amelyben Daniel Radcliff egy multifunkcionális hullát alakított, akinek igencsak jó hasznát vette egy hajótörött (Paul Dano). Legújabb, Everything Everywhere All at Once (Minden, mindenhol, egyszerre) című filmjük kevésbé morbid alapfelállással támad, de még nagyobb őrületre számíthatunk tőle.

Evelynnek, egy túlhajszolt, kínai származású asszonynak (a Tigris és sárkányból ismert Michelle Yeoh), akinek gondjai akadnak az adóhivatallal, de mielőtt átrághatná magát a számlatömegen az ügyintéző segítségével (Jamie Lee Curtis) szinte felismerhetetlenné maszkírozva), valaki átrántja magával egy másik dimenzióba. Egy alternatív univerzumból származó férje közli vele, hogy csak ő állíthatja meg a különböző világok között terjedő gonoszt. Az akciódús és igencsak fura előzetesből kiderül, hogy az átlagos nő a különböző világokban különböző szerepeket ölt, a párhuzamos énjeitől megöröklőt képességek pedig igazi akcióhős csinálnak belőle.

A filmet Amerikában 2022. március 25-én mutatják be, a hazai premierről egyelőre még nem tudunk.