Az ezredes a vörös nőért sír (r.: Nagy V. Gergő)

A forgatókönyvíróként ismert Nagy V. Gergő első rendezése rögtön a nagyszerű címével kitűnik a mezőnyből, és ez csak az egyik pozitívum a sokból, amit el lehet mondani róla. A nyomozós zsarufilmek eszköztárából dolgozik, van benne helyszínelés, fantomkép és szembesítés, és mégis teljesen más hangulatot áraszt, mint amit a zsánerről elvárunk. Az eltűnt barátnőjét kutató, a hiányba belerokkanó rendőrtiszt alakján keresztül a szerelem természetét kutatja, és a felejtés szükségességére kérdez rá. Mélyen megérintett a film, mivel én is sokat tanakodom azon, miért homályosodnak el bennem fontosnak vélt emberek arcai. Néha olyan Az ezredes a vörös nőért sír, mintha egy hangos könyvet hallgatnék, ábrándozásra hív, és csukott szemmel is követhető a narráció és a párbeszédek sűrűsége miatt. Akkor viszont lemaradnék a szuggesztív, ürességet és reményt felváltva kommunikáló képekről, és a szinte teljesen néma drámai csúcspontról. Rendezhetne még filmet Nagy V. (VD)

 

 

Helfer (r.: Szöllősi Anna)

Egy szorongó fiatal lány minden éjjel azt álmodja, hogy vízbefullad, a terapeutája egy alternatív megoldást kínál neki, ami elmulaszthatja a rémálmokat. Szöllősi Anna rotoszkóp animációs technikával készítette el diplomamunkáját (hasonló technikával készül a Műanyag égbolt című nagyjátékfilm is), amitől egyszerre látványos és kellően fojtogató a végeredmény. A lány tudatába lemerülve, kékkel és fehérrel tárulnak elénk a szimbolikus képsorok, de a terapeuta rendelőjét sose hagyjuk el. Olyan a Helfer, mint egy 9 és fél percen át tartó Rorschach-teszt, mindenki mást fog tudni kiolvasni belőle. (PJ)

 

Mióta velem jár (r.: Szeleczki Rozália)

A nyolcvanas évek budapesti undergroundjába kalauzol vissza a Mióta velem jár, és a humorral és szeretettel felrajzolt apa-lánya kapcsolat miatt szinte rögtön beszippant a világa. Tasnádi Bence a nagyszájú, trehány, viszont veszettül karizmatikus rockzenész szerepére telitalálatnak bizonyult. A nyolc éves lányát játszó Bercovici Emma egy tünemény, és nem mellesleg természetesen mozog a kamera előtt. Rengeteg elbűvölő pillanattal és vagány dumával szórakoztat a film, de közben az apa sokszor szégyenteljes magatartását sem rejti véka alá. Nem menti fel őt, de azért többször is utal rá, hogy a nyolcvanas években nehéz sors jutott az underground zenészeknek: a hatalom előszeretettel vegzálta őket, és a döntő többség legfeljebb csak álmodhatott egy lemezről. A 12 éves, Billie Eilish-rajongó unokahugom is élvezte a kisfilmet, pedig neki aztán semmit nem mond a Neurotic és a többi underground zenekar a nyolcvanas évekből. (VD)

 

Orsi és Tenshinhan (r.: Szilágyi Fanni, Szilágyi Gábor)

Első szerelem, első csalódás és Dragon Ball-láz keveredik Szilágyi Fanni és testvére, Szilágyi Gábor rövidfilmjében. Orsi és a nála fiatalabb Dani, a nagymamánál, vidéken tölti a nyarat, a lánynak egy helyi srác udvarol, közben Dani egyre különösebb dolgokat képes elővarázsolni a tudatából. A Kamaszkor vége után az Orsi és Tenshinhant is átjárja az olajos bundáskenyér szaga és vele együtt a nyárutó nosztalgiája. A szerelmi bánat keserűsége és a testvéri kötelék fellazulása itt is elkerülhetetlen, ahogy a felnőtté válás súlya is megcsapja a fiatalokat. Egy fantasztikus csavarral átitatott coming-of-age történet a jövőre érkező Veszélyes lehet a fagyi alkotóitól. (PJ)

 

Pá, kis panelom! (r.: Darabos Éva)

Darabos Éva saját lakótelepen töltött éveitől vesz búcsút a Pá, kis panelom! című diplomamunkájában. Aki élt már valaha panellakásban, egész biztosan felismeri az animációs kisfilm egy-egy szürreálisba emelt alakját: a tacskós nénit, a körben ülő nagyöregeket, vagy a panel tetejére csakazértis felmászó alpinistát. Éva tolmácsolásában újra szembejönnek ezek a furcsa alakok (az erkélyen cigarettázó főhős hangját is ő adja), egy különleges nosztalgikus utazásra hív minket a betonkockák közé. Évával a filmjéről és persze a panel-imádatáról is részletesen elbeszélgettünk. (PJ)

 

Szabadok (r.: Bernáth Szilárd)

56-os film? Jöhet bármikor, megunhatatlan a téma. 56-os zenés film? Rögtön jelez a giccsdetektor. Bernáth Szilárdéknak mégis sikerült a lehetetlennek tűnő feladat, hatásosan ötvözik a fel-felhangzó dalfoszlányokat a komor atmoszférával. Sőt, ahogy halad előre a történet, egyre nagyobb kockázatokat vállalnak: a szabadságharc egyik leggyűlöltebb típuskarakterének, az ávósnak a nézőpontjába helyezik a nézőt, a bújkáló főszereplő Vilmányi Benett zavarodottságot, önmarcangolást mutató játéka miatt még némi együttérzést is ébreszt. Aztán eljön az élet és halál pillanata, felgyúlnak a lámpák, és az egyik legszürreálisabb musical-jelenet veszi kezdetét, amit valaha láttam. És ezt másoknak is látniuk kell. Meghökkentő, remekül felépített műfaji egyveleg, amely egy kegyetlen gyomrossal köszön el. (VD)

 

Szimbiózis (r.: Andrasev Nadja) 

A hazai és nemzetközi fesztiválsikerek övezte animációs kisfilm egy nagyvárosi nőről szól, aki az első szarkalábakat kezdi felfedezni arcán – ezzel párhuzamosan azt is, hogy férje már nem vonzódik hozzá. Kémkedni kezd a feltételezett riválisai után, így számos különböző női élet, eltérő vágy tárul fel előttünk, amiket valami közös mégis összeköt. Andrasev Nadja visszafogott színpalettát használó filmje ritkán tapasztalt őszinteséggel, ellenállhatatlan stílusban foglalkozik olyan emberi dolgokkal, amikkel mindannyiunknak együtt kell élnie - szexualitással, öregedéssel, féltékenységgel, kíváncsisággal és az ezekből adódó hiányérzettel. (HB)


 

Szökési sebesség (r.: Rebák Tamás)

A METU animációs szakán készült sci-fi animáció egyetlen, mozgalmas üldözési jelenetből áll, amiben az űrhajós főhős egy földönkívüli ragadozó elől menekül egy távoli, egzotikus bolygón. A Galaktika magazin borítójára kívánkozó helyzet a fináléban váratlanul szívbemarkoló olvasatot nyer. A retro-futurisztikus stílusból és a fantáziadúsan megalkotott idegen környezetből a kozmikus sugárzás erejével árad a rajongás az olyan kultikus animációs filmek iránt, mint az Idő urai vagy a Vad bolygó. Érzelmes és emlékezetes űrkaland, amire bátran lehet vállalkozni. (HB)

 

Újjászületés (r.: Dombrovszky Linda)

Az első hazai gulág-játékfilmre, az Örök télre egészen 2018-ig kellett várni, ám Sára Sándor történelmi dokumentumfilmjeiben már a rendszerváltás óta elkötelezetten foglalkozott a témával, az Újjászületés pedig közvetlenül kötődik munkásságához: Dombrovszky Linda (Kockaember, Pilátus) alkotása a 2004-es Nehézsorsúak egyik visszaemlékezését dolgozza fel. A kisfilmben 311-es számú német fogoly (Martin Angerbauer) fagyhalál szélén álló társának, egy magyar fiúnak próbál elkeseredetten segítséget találni a barakkban. Kifogástalanul kivitelezett, a Saul fiát idéző hosszú-snittben keresi a hallomásból ismert magyar nővért a fagyos pokolban. A foglyok és a fogvatartóik túlzsúfolt forgatában egy-egy villanásnyira Trill Zsoltot és Mácsai Pált is fel lehet fedezni. Elkeserítő környezetben játszódik, szereplői hatalmas és igazságtalan megpróbáltatáson mennek át, a szívszaggató történet végül mégis képes felemelővé lenni egy emberséges momentum által. (HB)

 

Vakáció (r.: Konkol Máté, Papp Tamás)

Egy kamasz pár (Szőke Abigél és Nyomárkay Zsigmond) beszöknek egy éjszakánként üresen álló lakásba, őrt állni pedig magukkal cipelik a lány öccsét is (Prukner Barnabás, a Rossz versek főhősének legfiatalabb énje). De amíg a tinédzserek elvannak egymással, a fiatal fiút valami elkezdi vonzani a titkozatos házban. Elhagyatott épületben bulizó tinédzserekről már számtalan amerikai horrorfilm készült, Konkol Máté (Kikelet) és Papp Tamás alkotását is belepi egy kis sejtelmes misztikum, de a rendezőpáros frissítő módon inkább drámai irányba tereli az eseményeket. (HB)

 

A 8. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2020. szeptember 10. és 16. között zajlik, a teljes programot és a jegyinformációkat a fesztivál oldalán lehet megtalálni. 

Borító: Vakáció