Amennyire fojtogató a téma, olyannyira szuggesztív a környezet, nem beszélve a parádés színészvezetésről és kameramunkáról, amely számtalan, a rövidfilmekre talán kevésbé jellemző körsvenkek ritmikus keringőjével teszi feledhetetlenné Deák közel fél órás munkájának képi világát. A Mindenkivel a rendező úgy beszél a kiszolgáltatottság vagy a folyamatos lelki bizonytanság kiváltotta belső állapotról, hogy e közben egy pillanatig sem visz távol a szereplők sokaságától, ideértve a kórusvezető a hatalommal való penetráns visszaélés egy személybe sűrített figuráját, vagy az együttérzésünkre pályázó, azt játszi könnyedséggel elnyerő, szerencsétlen áldozatokból az igazság rebellis harcosaivá avanzsált tanulók csoportját.
A tanár-diák viszony egyébként is kitűnően használható a problémakör bemutatására a piramis csúcsán pöffeszkedő, teljhatalmú úr, és az ő trónját vállaikon cipelő, mind státuszuk, mind életkoruk szerint alattvalóknak számító gyermeki szolganép seregén keresztül. Az a körülmény, hogy Deák filmje többek közt a tokiói Short Shorts filmfesztiválon triplázott a fesztivál nemzetközi kisjátékfilm-kategóriájának fődíjával, a közönségdíjjal, valamint a fesztivál az Oscarra való jelölés lehetőségét is magával hozó nagydíjával (később pedig az Oscar mezőnyébe kerüléssel), arra enged következtetni, hogy világviszonylatban nem csak a szakmai zsűrik, de az értő közönség is vevő az idealisztikus (bár manapság inkább utópisztikus) gondolkodásra. A Mindenki végkifejeltében ugyanis még a gyermekkórus szűkebb, kivételes hanggal megáldott, elit különítménye is összefog a „gyengébbek”, a sors kijelölte feljebbvalóik által szó szerint elhallgattatott, tágabb csoport tagjai igazságának érdekében.
A rendező a választott téma iránti érzékenysége, a gyerekszereplők példás irányítása, vagy több jelenet zseniális koreográfiája mellett még azzal kacsolatban teljesít párját ritkító módon, ami egyúttal a Mindenki szerkezetét összetartó esszenciaként jelenik meg a szűk fél órás játékidőben: a mindent elsöprő énekszóban rejlő, túlvilági erő olyan katartikus hatóanyagként harsan fel a záró nagyjelenetben, amitől legalább annyira libabőrösek leszünk, mint egykor a zene hallatára gyerekként más szférába kerülő rendező, Deák Kristóf.
Mindenki - előzetes from Kristof Deak on Vimeo.
