150 millió forintos gyártási támogatással járult hozzá az NFI Mundruczó Kornél következő filmjének megvalósításához. Az Evolúció egy háromgenerációs családtörténet, ami kísérleti narratív formában bomlik ki. Forgatókönyvét a rendező előző három alkotásához (Fehér isten, Jupiter holdjaPieces of a Woman) hasonlóan ezúttal is Wéber Kata jegyzi. A hazai és nemzetközi szereplőgárdával készülő film forgatása Magyarországon kezdődik március végén, majd Németországban folytatódik májusban.

A német többségi koprodukcióban készülő Evolúció teljes költségvetése 1,4 millió euró, gyártója a Match Factory és a Proton Cinema. Producerei a Match Factory részéről Michael Weber, Viola Fügen és Tobias Pausinger, koproducere Petrányi Viktória. Mundruczó Kornél és Wéber Kata előző filmjét, a velencei filmfesztiválon bemutatott Pieces of a Womant a tengerentúlon készítette. Főszereplőjét, Vanessa Kirby-t Golden Globe-ra jelölték alakításáért, valamint az Oscar-díj idei esélyesei között tartják számon.

Egy nyugatra vágyódó lengyel anya és fia magyarországi társasutazásáról szól a szocializmus idején játszódó Budapesti napló, ami 6 millió 490 ezer forint gyártás előkészítési támogatásban részesült. Rendezője és forgatókönyvírója a lengyel Rafael Kapelinski, aki a 2017-es Berlinale fiatal közönségnek szóló Generation szekciójában kapta meg a legjobb nagyjátékfilmnek járó Kristály Medve-díjat Butterfly Kisses című alkotásáért. A Budapesti napló producerei Osváth Gábor, Dominika Mandla és Małgorzata Domin. A filmmel kapcsolatban hamarosan további részletekkel jelentkezünk.

Rafael Kapilenski (fotó: Cinema Jam)

Forgatókönyv-fejlesztésre kapott 8 millió 4 százezer forintot a Nyugat kapujában, amelyet Horváth Áron és Joan Lane jegyeznek. Rendezője Soós Péter, nevéhez a Sweet sixteen, a hazudós című tévéfilm, a Géniusz, az alkimista című sorozat, valamint a Tűzvonalban, a Korhatáros szerelem és a Jóban Rosszban számos epizódja fűződik.

4 millió forintból fejlesztik a Für Elise forgatókönyvét Szabó Magda életében megjelent utolsó regénye alapján. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt, fikciós alkotáson a Pilátus megfilmesítői, Somogyi György és Szélesi Sándor írók és Dombrovszky Linda rendező dolgoznak. Gyártója a Film Positive, producere Lajos Tamás.

3 millió 600 ezer forintos támogatásból folytatódik a Láthatatlan gyilkos fejlesztése. A forgatókönyvet Maruszki Balázs (A zöld sárkány gyermekei, Nínó bárkája) és Kormos Anett készítik, producerei Lajos Tamás és Vida József. Szintén második szakaszába lép a Hofi fejlesztése, aminek következő változatát 2 millió forinttal támogatja a Filmintézet. A legendás humoristáról és kollégájáról, Komlós Jánosról szóló filmet Petrik András és Horváth Áron írják, rendezője Tóth Barnabás, aki itt mesélt nekünk róla bővebben.

Lezárult a fejlesztése Habony Mária Ne szólj hozzám, valamint Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai (A monostor gyermekei) Bruttó Nemzeti Boldogság című filmtervének. Nem kapot előkészítési támogatást Kollarik Tamás és Takó Sándor Fox v. Zukor - Egy hollywoodi történet című dokumentumfilm terve, ami a két magyar származású hollywoodi filmmogul, Adolf Zuckor és William Fox pályájával foglalkozik. 

Forrás: NFI / Nyitókép: Wéber Kata és  Mundruczó Kornél (Fotó: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images)