Ahhoz képest, hogy experimentális szerzői filmként híresült el (korántsem tévesen), a Zerónak a felszín alatt valójában lineáris, következetes és hagyományos cselekménye van, így alapjaiban véve nem is áll távol a Filmalap közönségfilmjeitől. A főhős egy mézgyár igazgatója (Kovács Krisztián), aki egy véletlen baleset hatására (egy méh repül be a gyárba) megkóstolja a mézet, még mielőtt különféle adalékanyagok kerülnének bele. A reveláció hatására, mely szerint a bio méz sokkal finomabb annál, mint ami a gyárból kikerül, szembeszegül főnökeivel (köztük a statisztaszerepben feltűnő Nemes Jeles Lászlóval), végül távozik. Mániájává válik a bio méz: otthagyja a feleségét, komfortos budapesti lakásából kiköltözik egy tanyára, ahol immár tradicionális formában folytatja a mézgyártást.
Még a szerelmi szál sem hiányzik: egy mobiltorony felállítása miatt hősünk méhei elpusztulnak, aminek egyetlen áldásos következménye, hogy a férfi összejön a telefontársaság igazgatójának (Udo Kier) lányával (Martina Krátká). A nőnek amúgy is elege van apja zsarnokoskodásából, és a méhek pusztulását látva ők ketten hamar antiglobalista terroristákká radikalizálódnak, fegyvert fognak a fennálló rendszer ellen. Ha ugyanis kihalnak a méhek, elmarad a beporzás, és követik őket a növények, az állatok és végül az emberiség is. A film cselekménye tehát a kortárs filmdrámaírás számos követelményének megfelel: a főhős különc, célorientált és vasakaratú, jellemében gyökeres és látványos változások indulnak el. Egy mézgyár igazgatójából farmerré nyergel át, onnan terroristává vedlik, és idővel persze a rendszer után a rendszer elleni lázadásból is elkerülhetetlenül kiábrándul. Terroristaként alighanem rossz útra tévedt, de végül talán tanul a hibáiból..jpg)
A méhecske okozta káosz a mézgyárban találó bonyodalom, a méhek elpusztulása pedig olyan csavar, ami útjára indítja, aktivizálja az eleinte passzív, sodródó főhősöket. A protagonista mellett az antagonista is kipipálható: a mobiltársaság igazgatójáról onnan tudjuk, hogy gonosz, hogy hideg kékre vált a kép, amikor megjelenik, és hogy Udo Kier játssza. Ezúttal nem vámpírt alakít, karaktere viszont vámpírként szipolyozza ki a népet azzal, hogy kiszolgálja a fennálló rendet. A főhőst és a főgonoszt pedig szoros kapocsként fűzi egybe a szépséges és dacos hősnő. A férfi nagy célokat tűz ki maga elé, így rengeteg akadályt kell megugrania, sok bonyodalmat kénytelen megoldani: először Budapesten próbál áttérni a tradicionális életmódra, aztán a sok kudarc hatására vidéken kezd új életet, amikor ez sem sikerül, terrorista lesz belőle, és akkor már tényleg egy világ fordul ellene.
A főhős megpróbáltatásait Nemes ráadásul kifejezetten látványosan meséli el, képekben, színészi játékon keresztül, „filmszerűen”, nem regényes hangalámondásos narrációval, se nem színpadias monológokkal és dialógokkal. Ami azt illeti, egészen minimális szöveget használ: magyar, cseh és német színészei sosem szavakkal kommunikálnak. A direktor négy felvonásra osztja fel filmjét, amikhez különféle műfajokat társít: az expozíció a főhős börleszkesen komikus átvedlése gyárosból régisulis méhésszé, az általában „összeütközésként” emlegetett középső felvonás első fele szerelmi melodráma erotikus szexszel és haldokló méhekkel, a második félidő akcióvígjáték egy ökoterrorista csoporttal a főszerepben, a zárás pedig dokumentarista road movie, amelyben a főhős immár az afrikai pusztában keresi a megváltást.
A Zero tehát vérbeli közönségfilm is lehetett volna, de a rendező csírájában fojtotta el munkájának ezt a potenciálját. A börleszkes vígjáték nála fekete-fehér, dialógus nélküli, némafilmes szimbolikával és inzertekben mesél, a szerelmi melodrámában a nő és a férfi nem beszélnek közös nyelvet, a méhek viszont képregényes szövegbuborékokban csevegnek egymással. A terroristás akcióthriller szakasz abszurd poénokkal és roncsolt képi világgal operál, a hősök pedig szokatlanul mélyre süllyednek (plázalátogatókat géppuskáznak halomra). A mitikus hangvételű afrikai zarándoklat első fele pedig nem a film végén, hanem az elején kapott helyet, hosszú és zavarbaejtő flash forwardként funkcionálva.
Ezzel persze még csak épp elkezdtük sorolni a film eklektikus és elidegenítő elemeit: még a cím sem kötődik szorosan a cselekményhez. Nemes stílusokat idéz meg és parodizál ki, legyen szó a 2001: Űrodüsszeiáról vagy a FAMU-n végzett rendező mesterei, Karel Vachek és Vera Chytilová kézjegyéről. Leginkább kizökkentő gesztusai viszont javarészt humorosak, egyenesen a Monty Python parodisztikus klasszikusát, a Gyalog galoppot idézik: a Zero szórakoztató szatíra, ami mindent kifiguráz, ami az útjába kerül. A kameramunka mozgalmas, kreatív és változatos: a rendező Dobóczi Balázs operatőrrel többféle formátumot is kipróbált (35 mm, 16 mm, GoPro, drón, iPad). A zeneszerző Márkos Albert, az Argo zenekar frontembere, és a film hangsávja is éppoly kísérletező, mint a képi világa: magyar filmben ritkán hallható cseh dalok is felcsendülnek benne (hang: Zányi Tamás).
Az sem kérdés, hogy személyes, szerzői filmet filmet látunk, hiszen stílusában sokban hasonlít a rendező korábbi nagyjátékfilmjére, az Egyetleneimre. A Zero főhőse alighanem a rendező alteregója, a méhészt ráadásul ugyanaz a Kovács Krisztián formálja meg, aki az Egyetleneim férfi főszerepét játszotta, feleségét pedig az a Tóth Orsi alakítja, aki a korábbi film női főszereplője is. A Zerót akár a debüt szellemi utódjának, folytatásának is tekinthetjük, és nem csak azért, mert Kovács és Tóth mindkét filmben párt alkotnak. A két mozi férfi főhőse alig különbözik: az Egyetleneimben Kovács karaktere romantikus, nárcisztikus, hiperaktív személyiség, aki hajlamos túlzásokba esni, csak ott nem a tradicionális életmóddal és az establishment elleni lázadással gyűlt meg a baja, hanem a csajozással. Most ért életközépi válságba az Egyetleneimben felnőtté vált karakter.
A Zeróban tehát mainstream- és avantgárd elemek egyaránt találhatóak, viszont középutasnak sem nevezhető, mivel stílusában hasonlóan radikális, mint terrorista főhősei. Nemes fontos üzenetet közvetít életformánk fenntarthatatlanságáról, de távolságtartó, apolitikus humorral ábrázolja az ökoterrorizmust annak minden motivációjával és visszásságával együtt, formailag viszont munkája nem más, mint provokatív lázadás a kortárs filmes konvenciók ellen. Egy olyan koncepciót fordított kísérleti művészfilmbe, ami egy hagyományos közönségfilm ígéretét is magában rejtette. Alkotása ráadásul nem pusztán izgalmasan kiszámíthatatlan és szokatlan filmélmény, de esszenciális moziélmény is, és nem csupán néhány kizárólag filmszínházas vetítésen működő geg vagy a képekben mesélő stílus miatt, de azért is, mert kevés benne a közeli, azaz nagyságrendekkel hatásosabb nagy vásznon és főleg 35 mm-ről, mint monitoron.
A film facebook oldala itt látható.
Csütörtök este nyilvános premieren nézheted meg a filmet! Részletek ITT!
