Vermes Dorka: Ami kívülről az arculatban és az akciókban látszik, az nagyjából 100 ember napi 16 órás munkájának az eredménye. Ezzel foglaltuk el magunkat az elmúlt pár hétben. Különböző munkacsoportok alakultak, amik alapvető dolgokkal foglalkoznak, mint például a raktározás, a meleg étel biztosítása, az akciók megszervezése és a tanárokkal való kapcsolattartás. Ez mindenkinek ad elég elfoglaltságot.
Ladányi J. Jákob: Közben megalakult a tanköztársaság, amiben elindult egy alternatív oktatás. Ez is elég sok energiát lefoglal, ami közben folyamatosan csatornázódik be a foglalásba és a blokádba.
Mennyire más a tanköztársaság indulása, mint egy hagyományos tanévkezdés?
V.D.: Más, mert ez most mindenkinek ismerkedős terep. Az a változás, aminek a hiányával vádolják az egyetemet, most végképp megvalósulni látszik, mert ez egy teljesen új együttműködés tanárok és diákok között. Sokkal demokratikusabb és emiatt egyelőre sok szempontból bizonytalanabb is. Mindenki keresi még a helyét, de én bizakodó vagyok.
Megváltozott a tanár-diák hierarchia?
L.J.J.: Mindenképpen át van értelmezve, arról szól ez a kísérlet, hogy mi közösségként hogyan tudunk működni. Mert ezzel az egésszel azt ismertük fel, hogy a közösség ereje az egyetlen lehetőségünk az ellenállásra, a szabad tanulásra, gondolkodásra, alkotásra. Erről szól a tanköztársaság, együtt gondolkodunk, emellett bázisdemokrácia van.
V.D.: Lebomlóban van a klasszikus hierarchikus felállás, de ennek megértéséhez figyelembe kell venni, hogy az egyetemen belül teljesen más alaphelyzetek vannak. Nem mindenki áll ugyanolyan viszonyban a tanárával. Más a hierarchia egy színész osztályban és más egy rendezőben, meg persze a mesterosztályok kontra gólyák is egy eltérő helyzet. Vannak, akik a képzés jellegéből adódóan alapból közelebb álltak ahhoz, ami felé generálisan próbálunk éppen tartani, és van, ahol egy kicsit messzebbről indulnak.
Nyári Szabadegyetem
Megalakult a Titkos Egyetem is, elkezdtek szerveződni fórumok más egyetemeken. Szerintetek hatással lehet a ti ügyetek más egyetem oktatási struktúrájára is?
L.J.J.: Ha ez nem bolygatja meg a többi egyetemet, akkor a mi ügyünk is elveszett. Ha a felsőoktatás autonómiája nem lesz országos kérdés, onnantól kezdve mi is eszköztelenek vagyunk a hatalommal szemben. De úgy látszik, hogy elkezdtek felébredni az egyetemek, kezdenek rájönni, hogy ez róluk is szól.
V.D.: Azt akarjuk, hogy ez ne csak az SZFE, ne is csak művészeti egyetemeket érintő ügy legyen, várjuk a szolidaritást és bátorságot, és támogatni szeretnénk más egyetemeket is abban, hogy felülvizsgálják a saját autonómiájukat. És ha úgy látják, hogy sérült, akkor merjenek lépni, ismerjék fel a saját erejüket, ami ezt meg tudja változtatni. A félelem kiölte a szolidaritást az emberekből, mi segítséget nyújtva szeretnénk ezt előremozdítani. Sok egyetem szenátusának és oktatói karának egyes tagjai csatlakoztak már, de egyben, intézményként vagy testületként még senki. Ugyanígy a Rektori Konferencia és az Országos Hallgatói Önkormányzat sem állt ki még. Az a célunk, hogy ez megváltozzon.
L.J.J.: A MOME-n például az történt, hogy a vezetőséggel egyeztetve, több időt hagyva ment végbe ez a modellváltás, viszont utólag a hallgatók ott is észbekaptak, hogy amikor az alapító okiratokat megváltoztatta a kuratórium, elvették a szenátus minden jogkörét. Ez az a pont, ahol minden egyetem találkozik, és e miatt irányult ránk a nemzetközi figyelem is, mert elvették az egyetem autonómiáját. Ha egyenként felállnak az emberek, annak általában nincs visszhangja, de most, amikor egy közösség egységesen képes volt kiállni, hirtelen az látszódott, hogy ennek van súlya. Ha más egyetemek és közösségek képesek kiállni egy tiszta ügyért, annak van ereje és képes változást hozni.
Schwechtje Mihály azt mondta nekünk, hogy morálisan ti már megnyertétek ezt a játszmát. Honnan ez az összetartás?
V.D.: A vezetőség nagyon transzparensen kommunikálta az ügy egész lefolyását. Ők végigjátszották az összes jogszerű lehetőséget, ami érzelmileg előkészítette nekünk az utat, mert a saját szemünkkel láttuk, hogy nem érdemes a jogállam működésében bízni. Mert cinikusan kiforgat, lebegtet, törvényt módosít vagy egyszerűen csak áthágja azt. Én azt látom, hogy ahogyan végig kellett néznünk, ahogy a tanárainkkal újra és újra felmossa a minisztérium a padlót, az egy idő után mindenkit átbillentett érzelmileg.
L.J.J.: Az, hogy buta és egyértelmű hazugságokat tudnak csak felhozni, abszolút abban erősít minket, hogy kikezdhetetlen és tiszta, amit csinálunk. Megmaradnak a propagandisztikus kommunikáció legmélyén, megy a Soros-bérencezés, meg, hogy manipulált infantilis diákok vagyunk, nincs más a kezükben.
Hallgatók tüntetnek a Nemzeti Színház előtt / Fotó: SZFE Facebook
Minden héten tart a diákság sajtótájékoztatót. Milyen viták előznek meg egy döntést és az azt követő sajtótájékoztatót?
V.D.: A kisebb napi ügyek a különböző munkacsoportok felelősségére vannak bízva, de minden, ami nagyobb volumenű, azok bázisdemokratikusan dőlnek el.
L.J.J.: Részben a nyomás hatására, de gyorsan egy nagyon érett és támogató vitakultúra alakult ki közöttünk. Szerintem ezt szépen mutatja az a gesztus, hogy amikor egy szavazásban valaki egyedül marad állva, akkor a többség megtapsolja, hogy fel merte vállalni a véleményét.
A kiállásotokat nagy hazai és nemzetközi szolidaritási hullám követi, személyes szinten ér titeket támogatás azoktól, akik például meglátják a maszkot az arcotokon?
V.D.: Bár én nagyon keveset vagyok az utcán, de igen, kaptam már ajándékba gyümölcsturmixot meg kávét is valahol, és az elmúlt hetekben jöttek üzenetek teljesen idegenektől is, akik megköszönték a kitartást, és elmondták, hogy mennyire sokat jelent ez nekik.
L.J.J.: Velem is ez a helyzet, állandóan bent vagyok, aztán hazabiciklizek. De amikor őrségben vagyok, ott folyamatosan jönnek az emberek és iszonyat sok rengeteg pozitív energiát adnak. Jönnek fel vidékről, mesélik, hogy ott milyen a helyzet, hogy mekkora szükség van arra, hogy ezek a változások ott is elinduljanak.
V.D.: Az iskolába érkező felajánlásokat külön munkacsoport intézi, figyelnek arra, hogy semmi se halmozódjon fel, ők kommunikálják, hogy mi az, amiből már nem kérünk többet és miből igen. Ha mégis többet kapunk, azt továbbadjuk a rászorulóknak.
Cate Blanchett szolidaritásban az SZFE hallgatóival
A nemzetközi kiállók közül melyik számotokra a legemlékezetesebb?
V.D.: Nekem annak volt a legnagyobb ereje, amikor a Berliner Ensemble lemondta a fellépését.
L.J.J.: Amikor megszületett a nemzetközi támogatók által aláírt nyílt levél, nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem egy szűk kör szakmai vitája. A világ minden pontján érthető volt az igazságtalanság, ami itt történt. Egy egyetem autonómiája veszélybe került, ezt mindenki mindenhol megérti. Fontosak persze a nagy nevek is, és hogy ez kristálytisztán meg tudott jelenni a sajtóban.
V.D.: Amúgy meg az itthoniak közül a nógrádi melósok szövetsége volt a legkedvesebb a szívemnek, mert az olyan visszaigazolás volt, hogy amit csinálunk, az tisztán érthető olyan csoportoknak is, akik tevékenységükben nagyon távol állnak tőlünk.
Vidnyánszky Attila azt nyilatkozta pár nappal ezelőtt, hogy félreáll, ha már csak az ő személye lesz az akadály. Szerintetek ez megoldást jelentene?
V.D.: Szerintem nem annyira fontos kérdés ez, mint amilyennek tűnik. Nyilván nem elhanyagolható a kuratóriumban szerepet vállalók személye, de alapvetően az őket megbízó hatalommal van probléma, ami felruházta őket ezekkel a jogkörökkel. Ez is célja a mozgalmunknak, vagy legalábbis nekem biztosan, hogy felhívjuk erre a figyelmet, és ne tegyünk azzal szívességet az ezért felelős minisztériumnak, hogy belemegyünk az árnyékbokszolásba. Alapvetően ők a döntéshozók, ők tudják visszahívni ezeket a személyeket, ők tudják megsemmisíteni ezt a törvényt.
L.J.J.: A kuratóriumi tagok leválthatóak ebben a történetben, ezért számunkra a minisztérium sokkal érdekesebb. Az Alaptörvénnyel szembemenve veszik el a magyar felsőoktatás autonómiáját, és erről próbálják most elvinni a hangsúlyt, pedig nagyon fontos, hogy ezen maradjon.
NoÁr kiadott egy dalt, amiben volt egy sor arról, hogy élete legboldogabb napja volt, amikor felvették az egyetemre. Nektek mit adott az egyetem?
V.D.: Amikor felvettek, azt vártam, hogy két éven át zavartalanul dolgozhatok bizonyos anyagi támogatásokból, amiből vizsgaprodukciókat lehet létrehozni. Ez nagyon megnyugtató volt, mert pontosan tudtam, hogy a kinti világ már egyáltalán nem így működik. Az pedig egy hatalmas koppanás volt, hogy már az ittlétem alatt elkezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy ezek a források is intézményi jó magatartáshoz vannak kötve, tehát ettől függ hogy van vagy nincs pénz.
L.J.J.: Nekem nem is a felvétel utáni eufória volt a meghatározó, hanem amikor észrevettem, hogy mennyire értékes közösségnek vagyok a tagja. Ennek a kicsúcsosodása a mostani egységes kiállás. Fiatalok képesek mindent kockára tenni, azok is, akik most nyertek felvételt, és azt gondolták, hogy itt majd szabadon alkothatnak. A diplománkat, a karrierünket kockáztatjuk együtt a szabad oktatásért és ez nagyon erős élmény.
V.D.: Mindenki mondja, hogy az ittlétben tényleg a közösség az igazán értékes, az hogy milyen kapcsolatok alakulnak ki. Amellett, hogy szomorú vagyok, hogy a filmes terveim forráshiány miatt talán nem fognak megvalósulni, a közösségi élmény valamilyen szinten vigasztal.
Másodévesként éreztek felelősséget a gólyákért, akiket most vettek fel, és rögtön egy nehéz helyzetbe kerültek?
V.D.: A gólyák lényegesen nehezebb helyzetben vannak és közösségileg dolgoztuk ki, hogyan tudjuk ezt a helyzetet megkönnyíteni nekik.
L.J.J.: Kialakult egy mikroközösség, ami egy bénító állapotból kilépve tud most működni. Fontos, hogy a filmszakma és a színházi szakma is képes legyen hasonló összefogásra. Azért fontosak ezek az egymással szolidarító közösségek, mert amikor majd kikerülünk az egyetemről, jó lenne egy olyan közegbe kerülni, ahol működik ez a fajta szolidaritás és együtt gondolkodás. A gólyák szempontjából extrém súllyal bír, hogy azt lássák, figyelünk rájuk és, hogy kívülről is kapnak támogatást.
Elindult a kísérleti tanköztársaság, de szó volt sztrájkról is. A kettő összeegyeztethető?
V.D.: A tanköztársaság egy alternatív tanítási forma, ezért a sztrájkot abszolút nem üti, sőt kiegészíti egymást a két akció.
Mit szeretnétek látni egy hónap múlva? Mi a vágy és mi a reális?
V.D.: Én azt szeretném látni, hogy az egyetem visszakapja az autonómiáját, a tanárok, akik távozásra kényszerültek, visszatérhetnek és folytathatják a munkát. A hallgatók, akik lelkileg és fizikailag is kimerültek, folytathatják a tanulmányaikat, anélkül, hogy a kormányzat végletes és igazságtalan pozícióba kényszerítené őket. Ezt persze tündérmesének gondolom. Reálisan azt látom, hogy egy hónap múlva is blokád lesz, és reményeim szerint még több hallgató csatlakozik hozzánk aktívan.
Ami nekem nagyon hiányzik, hogy filmes szakmai szervezetek, nagy múltú, befolyásos produkciós cégek, produceri irodák is nyílt szolidaritást vállaljanak velünk. Nagyon nagy a hallgatás, ami egyértelműen a ‘pénz beszél kutya ugat’ mentalitásból fakad. Ahogy már említettem, aki nem viselkedik jól intézményi vagy vállalkozás szinten, az esélyes, hogy búcsút mondhat mindenféle állami támogatásnak. Ebből kifolyólag az emberek és vállalkozások félnek névvel és arccal vállalni a kiállást. Arra kéne mindenkinek ráeszmélnie, hogy ezzel a hozzáállással végső soron a saját mozgásterüket szűkítik, hiszen egyre fogy a levegő és egyenként valóban mindenki eltaposható. Mi viszont a közös nagy érdekre szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ugyan kockázatos és némi áldozattal jár kiállni ezért az ügyért, de hosszú távon ez a közös szabadságunkat és így mindenkinek az érdekeit szolgálja, aki ebben a szakmában van.
L.J.J.: Az összegyetemi összefogás most a legfontosabb. Ezenkívül nagyon fontos az is, hogy a filmes szakma is egységesen összezárjon az ügy mögött, mert a meghátrálni nem akaró hatalom ellen csak úgy lehet fellépni, ha közben hiszünk abban, hogy majd kilépve az egyetemről egy támogató, összetartó filmes közösségbe kerülünk.
Miért van az hogy a színházi szakma egységesebben kiállt, mint a filmes?
L.J.J.: A filmes szakma sokkal jobban meg van kötve, azzal, hogy nagyobb pénzekről van szó, ami ráadásul egy egyablakos rendszerből folyik. Ezért nagyobb a félelem is. Az összetartás és szolidaritás segít a félelem feloldásában, de például elindulhat egy függetlenfilmes kultúra is. Ahol nem csak az egyablakos rendszerben várod, hogy kapsz e pénzt, hanem vannak más utak is.
Sok olyan tüntetés volt, amire az emberek már kevésbé akartak elmenni, mert nem volt semmilyen foganatjuk. Azzal, hogy elfoglaltuk az egyetemet és fizikailag ott vagyunk, azt az üzenetet küldjük, hogy ha egy közösség kiáll az igazáért, akkor ott valódi tettek fogják meghatározni a történéseket. Nagyon fontos számunkra, amikor a szolidaritás tettekben is megnyilvánul, például több nemzetközi felajánlás érkezett ösztöndíjakról. Jó lenne, ha itthon is ilyen nagyon konkrét gesztusokkal segítene a szakma, hogy kevésbé érezzük azt az egzisztenciális bizonytalanságot, amiben tartanak most mindenkit.
Szerintetek meglepődtek azon, hogy egységes és látványos ellenállást szerveztetek, és hogy ilyen széleskörű támogatást kaptok?
V.D.: Szerintem igen, mert általában úgy megy át minden ilyen, mint kés a vajon, oda az MTA, a CEU, a PIM. Egy 500 embert magában foglaló mikroközösségnél nem számíthattak rá, hogy majd ez borítja az asztalt.
L.J.J.: Minden egyes gesztusuk a megalázásról és az erődemonstrációról szól. Nem volt a történetnek egy olyan pontja sem, ahol egy picit is hajlandóságot mutattak volna a párbeszédre, normális kommunikációra, tisztességes bánásmódra.
V.D.: Abból is jól látszik a hatalmi arrogancia, hogy még mutatóba sem voltak hajlandóak kettő darab embert berakni a kuratóriumba az SZFE által ajánlott személyek közül. Az ötfős kuratóriumban még mindig erőfölényben lettek volna. Valamiért nem érte meg nekik
L.J.J.: Belengettek pár dolgot, például hogy a kuratóriumba legfeljebb 1 egyetemi dolgozó bekerülhet, ezt aztán lesöpörték. Utána szó volt arról, hogy az alapdokumentumokat a szenátussal együtt írják meg, erre meghívták az egyetem vezetőségét augusztus 27-re, ahova elvittek egy 24-én már aláírt alapdokumentumot. Utána pedig telekürtölték a sajtót azzal, hogy az egyetem vezetősége nem hajlandó velük tárgyalni, mert nem voltak ott egy álegyeztetésen.
V.D.: Amit mi most csinálunk, ahol most vagyunk, azt igazolja, hogy a változások belülről tudnak megindulni, ez meg is történt, de kívülről erőszakosan ez nem lehetséges. Ez az SZFE már nem az az SZFE, ami tavaly volt. Belülről, organikusan újul meg és változtatja meg önmagát.
A Titkos egyetem-dal hogyan született? Nektek mit jelent ez a szöveg?
V.D.: Lelkes Botond, egy másodéves színészhallgató írta át egy népdalból. Szerintem mindenképpen optimista. Nekem arról szól, hogy “mindig hajnal előtt a legnagyobb a sötétség” meg hogy minden változás nehéz, de megéri a hosszú távú jó miatt.
L.J.J.: Szerintem nagyon erősen az az üzenete a dalnak, hogy az egyetem azoké, akik művelik, akik nap mint nap dolgoznak és alkotnak benne. És hogy ezt nem tudják elvenni tőlük.
Az interjú 2020. szeptember 20-án készült.
