Az Egy nő fogságban volt az a dokumentumfilm, amely elészítése ösztönözte őket arra, hogy a filmesek lelki egészsége felé forduljanak. Tuza-Ritter Bernadettnek első dokumentumfilmes rendezése, Kiss Viki Rékának első produceri munkája volt a nagyon mélyen minden emberi erőt igénybevevő alkotás, amely ráadásul valóban veszélyesnek is bizonyult: éppen a Sundance fesztiválra kísérték el a filmet, amikor elkezdtek záporozni a fenyegetések a dokufilm főhősének fogvatartóitól. Bár együtt készítették a filmet, külön-külön jutottak arra az elhatározásra, hogy újra beüljenek az iskolapadba, míg Bernadett mentálhigiénés szakember lett, Kiss Viki Réka business coach képesítést kapott.
Rá is tértünk arra a kérdésre, hogy bár mindegyik szakemberre szükség lehet a lelki nehézségek segítésében, valójában mi a különbség egy mentálhigiénés szakember, egy coach és egy pszichológus munkája között? Ahogy arról is szót ejtettünk, hogy miben különbözik a dokumentumfilmesek és a játékfilmekben dolgozók nehézségei. „Mi felelősséggel tartozunk azért az emberért, akit úgy mond megszelidítünk, ráveszünk arra, hogy nyilvánosságra hozza az életét. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, és ennek mentén már más jellegű dolgok kerülnek központba, amin segíteni kell” - fogalmaz Bernadett. A fikciós filmezés esetében pedig inkább a túlterheltség és a hierarchia jelenti a legnagyobb gondot. Külön érdekessége a filmes szakmának a sztárokkal való közös munka, amely piedesztálra állítja az ágazatot. „Örüljél, hogy ilyen emberek között dolgozhatsz!” - sugallja a legkör, ami pedig kifejezetten táptalaja a kizsákmányolásnak.
Mindketten úgy gondolják, hogy nagyon fontos a kutatás. Angliában már készült egy kimutatás arról, hogy a filmesek állapota rosszabb, mint más szakmákban dolgozóké, és ezek után bevezettek egy olyan szabályozást, hogy azok a filmek, akik mentálhigiénés szakembert alkalmaznak, kapnak egy külön támogatást, amit csak erre vonalra költhettek. „Ha jobban van az ember, akkor jobb a teljesítmény, így a produkciónak is megtérül. És jó lenne, ha csökkenne a fluktuáció, mert éppen a fenti okok miatt sok a pályaelhagyó, és az pedig egyáltalán nem jövedelmező, hogy újra és újra ki kell tanítani a szakembereket” - mondja Bernadett.
Kiss Viki Réka hozzáteszi, hogy „a filmszakmában átélhető mentális terhek mindenhol súlyosak, amit még tetéz a globális válság, de itthon még rárakódnak egyéb rétegek, a finanszírozási rendszer működése, vagy inkább nem működése, többszörösére fokozza ezeket a feszültségeket. Ráadásul az országban lévő megosztottság a szakmában is megfigyelhető, amely plusz terheket tesz mindenkire.”
Mi a megoldás? Mindék szakember egyért azzal, hogy rendszer szinten kéne egy etikai kódex, de ha ez nem megoldható, akkor egy produkción belül kell kommunikálni, és az egyénben is le kéne csapódnia annak, ahogy mit tehetnek meg vele és mit nem. A legfontosabb, hogy a producerek és a részlegvezetők tudatában legyenek a problámának és megfelőlen kommunikáljanak, mert ekkor tudna a szemléletváltás bekövetkezni a szakmában.
Bernadett már a Fast Forward program keretein belül szervezett két workshopot a témában, a következőt pedig december első felében fogják tartani munkatársaival, a kommunikáció témakörével a középpontban. Kiss Viki Réka pedig a Budapest International Filmfestival (BIFF) programjaként hirdetett zártkörű workshopot kifejezetten producereknek. Illetve a BIFF-en kerekasztal beszélgetést is szerveznek a témában A magyar filmszakma mentális egészsége címmel, amelyen rajtuk kívül még több olyan filmes is részt vesz, akik az eredeti szakmájuk mellett valamilyen lelki egészséggel foglalkozó szakmát is elsajátítottak.
A teljes beszélgetés a lenti lejátszóra kattintva és a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül hallgatható, a korábbi adások Spotify-on és az Apple Podcast oldalán is elérhetők.
