Nem volt nehéz aktualizálni, a honlapomon ott van minden információ. Kicsit sűrű most az életem, van ezzel párhuzamosan egy kiállításom a Műcsarnokban (az interjú 2019 decemberében készült - a szerk.), ez azt jelenti, hogy az utóbbi hónapokban folyamatosan volt tennivaló és feladat.
A könyv régi terve volt?
A Magyar Művészeti Akadémia könyvsorozatában monográfiákat tesz közzé az akadémikusokról. Jó időben készült el, a bemutatón is megköszöntem, hogy nem várták meg, amíg meghalok. Igyekeznek sokszínűen válogatni az akadémikusok közül, előtte közvetlenül a Győri Balettről jelent meg kötetük, most utánam biztosan nem fog egy ideig rajzfilmes sorra kerülni.
A kötet nagyon gazdag képanyaggal és vázlattal van ellátva, sosem látott storyboardok is láthatóak. Részt vett a szerkesztésben, belelátott a munkafolyamatba?
Az volt a kérésük, hogy adjak annyi képanyagot, amennyit csak lehet. Ezeket aztán Török Máté a szó szoros értelmében gatyába rázta, egységes színvonalon restaurálni is kellett őket. Van benne például egy olyan kép a János vitézből, amin észre se vettem, hogy a huszári egyenruha mentéjén olyan foltok vannak, mintha báránybunda volna, pedig az a celluloidon képződött penész. De olyan fotókat is kellett adnom, ami az úgynevezett közéletiségemből mutatott képeket, ebből csak egy pár került bele. Sokat kellett dolgozni, mert párhuzamosan zajlott a kiállítás és annak az anyaga is főleg tőlem származott.
.jpg)
Jankovics Marcell, Mikulás Ferenc és Varga Zoltán a könyvbemutatón / Fotó: Nyirkos Zsófia / MMA
Egy összetett monográfia általában kerek, lezárt oeuvre-t mutat be, de ön most is rengeteget dolgozik.
Ez, akárhogy is nézem, lezárás, az más dolog, hogy én nem hagyom magam és folytatom a munkát. Nincs bennem semmi rossz érzés, tréfálkoztam azzal, hogy fiatal koromban, amikor a televízióban egy híres emberről portréfilmet csináltak, arról lehetett tudni, hogy hamarosan meg fog halni. Nálam összejöttek a dolgok, de lehet, hogy összehangolták, csak nekem nem árulták el.
Hosszú utat járt be, hogyan lesz egy segédmunkásból animációs filmrendező?
Ambiciózus vagyok. Anyai nagybátyám és az apai nagynéném képzőművészeti főiskolát végeztek, volt egy genetikai adottságom. Sokat rajzoltam, őrzök is párat 13 éves koromból, amikkel meg vagyok elégedve. Jelentkeztem is a képzőművészeti szakközépiskolába, és mivel nem vittem magammal rajzokat, ott készítettem párat, de nem kellettem nekik, rossz volt a származásom. Végülis a rajztudás vitt be a stúdióba, mert ahol segédmunkás voltam, ott a szabad ég alatt dolgoztunk, eső idején pedig bementünk a laboratóriumba, és mivel volt érettségim, idővel adtak benti munkát. A közvetlen főnököm megmagyarázta, hogyan kell logarlécet használni és én engedelmesen betartottam és megtanultam. Kiderült, hogy tudok rajzolni, a labor vezetője pedig azt mondta, hogy rajzoljak le mindenkit a laboratóriumban, addig nem kell mást csinálnom. Ezekből a rajzokból is őrzök néhányat, a Lékiratok című könyvembe is beletettem őket.
A Pannónia stúdióban le kellett adnom egy életrajzot, amiben leírtam a valóságot, hogy az apám börtönben volt. Erre azt mondták, hogy ők ezt meghamisítják, mert így nem vehetnek fel. Tényleg sokat köszönhetek az emberi jóságnak. Olyan feladataim voltak az elején, mint a szorgalom, a kitartás, és az érdeklődés megtalálása. Nem akartam én rajzfilmes lenni, építésznek akartam menni, de másképp alakult.
Mi volt az első olyan munkája, amire büszke volt?
Elég gyorsan haladt a munka, 1960 őszén kerültem be és 1963-ban már önálló reklámfilmet csináltam. Ebben az időszakban sok rendezővel dolgoztam együtt, mellettük tanultam a szakmát. A Peti sorozaton és reklámfilmeken dolgoztam Macskássy Gyulával, Nepp Jóska Szenvedély című filmjében, és Kovásznai mellett is dolgoztam két filmben. Hasznos tapasztalatokat szereztem, a reklámok pedig bedobtak a mélyvízbe. Az igazi fordulat a Gusztáv volt, amiben társrendező lettem. Az első fontos munkám 1968-ban az Álmok szárnyán című animáció volt, amit egy indiai légitársaság rendelt meg. A Pannóniába idejött egy párszi ember Bombay-ból, és a munkái alapján kiválasztotta Kovásznait, de ő nem vállalta, engem pedig megkérdezett a főnököm, hogy tudnék-e Kovásznai stílusában dolgozni, és igent mondtam. Ezért kaptam később az első díjamat.
Jankovics Marcell a Műcsarnokban megrendezett kiállításon / Fotó: Balogh Zoltán, MTI
Nem volt ellentmondásos, hogy Kovásznai-stílusában kellett megcsinálni a reklámot?
Nem, mert végül más lett, Jankovics megteremtette a saját stílusát. Ő nem vállalta el, én pedig belekapaszkodtam a lehetőségbe. 1968-ban a kész film után jutalomként elmehettünk Indiába is, csodálatos élmény volt.
Ön szerint a családjának a története, az édesapja bebörtönzése hatással volt a művészetére?
Az eredményekre igen. Én annak is köszönhetem a karrieremet, hogy az apámat börtönbe csukták, mert a mi párttitkárnőnkről kiderült, hogy ÁVÓ-s volt korábban. Nagyon sokat tett a rajzfilmstúdióért, szerettük. Utólag úgy képzelem, hogy valószínűleg mindent tudott rólam, sok szerepe lehetett abban is, hogy Kossuth-díjra javasoltak. Valamilyen módon talán kompenzálni szerette volna azt, ami az apámmal történt, mert ők is tudták, hogy igazságtalanul volt bebörtönözve. A dolgok ilyen értelemben nagyon szorosan összefüggnek, az már az én természetemen és diplomáciai képességeimen múlt, hogy hogyan kezeltem ezt a történelmi hátteret. Például soha nem utasították el az útlevél-kérelmemet, nem féltek attól, hogy elmegyek és nem jövök vissza.
A Küzdőknek járó cannes-i Arany Pálmát miért nem tudta átvenni?
Semelyik díjamat nem tudtam személyesen átvenni, csak egyet Zágrábban. Föld Ottó, aki egy időben a Mafilm vezérigazgatója volt, ott volt Cannes-ban, ő vette át a díjamat Monica Vittitől, akiért akkoriban rajongtam. Úgy jelent meg a cikk, mintha én vettem volna át. Ez Rófusszal később ugyanígy zajlott le, neki a Hungarofilm vezetője vette át az Oscar-díját.
Az életművének az egyik fontos része és jellemzője a folklór, a népművészet újraértelmezése. Mi az ami a magyar népművészetből átadható a fiatalabb generációnak?
Szerintem semmi, nem érdekli őket. A Fehérlófia egy elég sajátos ősmagyar történet, nem is volt igazán sikeres, amikor 1981-ben bemutatták. Nemrég egy perui fiatalember a Mastodon nevű heavy-metal zenekar Lord Baron című számára rávágta a filmemet, ami manapság fittyet hányva a jogdíjra begyűjthető a Youtube-ról, tetszett is, amit csinált. Utána egy magyar fiú röviden elrappelte a mese szövegét, és ugyanúgy a filmemet vágta alá. Ezt én úgy tekintem, hogy a divat újra felhozta a filmet. Ők pszichedelikusnak gondolták, azt hitték, hogy valószínűleg szívtam valamit, amikor csináltam.
Zavarja, ha pszichedelikusnak tartják ezt a művét?
Én elfogadom, ha nekik ez a mániájuk, de nem ez az oka. Az ugor őstörténetnek van egy rétege, amiben furcsa jelenetek vannak bronzba öntve, és azok tényleg olyanok, mintha valamilyen narkotikumot hatása alatt készültek volna. Például mindenhol szemek vannak. Amikor gyerekkoromban felszúrták a fülemet, éterrel altattak, és a hatására megjelent előttem egy fekete szörny, egy amőba, aminek mindegyik kitüremkedésében volt egy szem.
De a Magyar népmesékre is szokták használni ezt a jelzőt. Mikulás Feri a könyvbemutatón mondta, hogy a mesék angol nyelvű változatát 102 millióan látták a Youtube-on. A kommentekben a filippínói néző azt kérdezi, hogy mindegyik magyar animációs drogozik? Nem értik a szimbolikus nyelvet, nem azért, mert nem tanulták, hanem mert fel sem merül bennük, hogy létezik egy olyan nyelv, aminek többletjelentése van, nem csak az van, ami a felszínen látható. Ha azt mondom, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak, mindenki azt hiszi, hogy örökké éltek. Egy fenét, ez azt jelenti, hogy mind meghaltak. De ez így működik, mindenki megtalálja benne a saját értelmezését.
Fehérlófia
Visszatérő jellemző a műveiben a magyar irodalom örökség. János vitéz, Az ember tragédiája és most a Toldi. Mi vonzza az irodalmi alapanyagban?
Biztos van benne személyes rajongás is. A János vitéz megrendelés volt, amit egy belső pályázaton nyertem meg. Elkezdett érdekelni a téma, hiszen ez egy népmese feldolgozása verses formában. A Fehérlófia ennek túlburjánzása volt, de belőlem indult, ahogy a Tragédia is. Egy amerikai megrendelővel küzdöttem 8 évig egy Biblia-terven is, nem tetszett neki, amit csináltam. Az ember tragédiája bizonyos értelemben egy Biblia-persziflázs, van benne Egyiptom, Jóisten és édenkert is. Kisebb falat, mint a Biblia, és a sajátom. Küzdő típus vagyok, ez a mű pedig arra kérdez rá, hogy szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét. Ezt még most is így gondolom, pedig már vénember vagyok. A Toldira Mikulás Feri beszélt rá, aki a producerem is, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi a jó ebben a történetben, mit érdemes kihozni belőle. Már a kétharmadánál tartunk, 2020 végén bemutatjuk.
Mennyire nyúlnak bele Arany János szövegébe?
A szövegnek körülbelül hatvan százaléka maradt meg, Széles Tamás alakítja az összes szereplőt. Az idős Bencét és a fiatal fiút is lenyűgözően tudja előadni. Olyan irányból közelítjük meg a történetet, ahonnan még senki: nálunk Toldi egy rettenetes természetű, szélsőséges kamaszfiú. Általában nem egy kamasz történetét szokták kiolvasni belőle, pedig ilyen problémákkal is foglalkozik. A műben nincsen nő, de ott a mama. Toldi a ragaszkodó időszakban van, éppen a nemi érés előtt, emellett mérhetetlen üldözési mániája van. Arany humorérzéke szintén nem gyakori téma, pedig az írása sok helyen ironikus. Ő maga is szerepel benne, Petőfi lerajzolta őt, amikor 29 évesen találkoztak. Ezt egy kicsit átrajzoltuk, és mint narrátor, szellemként került bele.
Toldi
A saját stílusában felfedezett valami változást?
Mindig a témához keresek stílust. Arany realista volt, ezért lehetőségünk van megmutatni az akkori magyar tájat, amikor még nem voltak magasfeszültségű távvezetékek, és Buda várát is bemutatjuk, Nagy Lajos uralkodása idején. A stilizált vonalhoz kivételesen nem a Képes Krónikát használtam, hanem a Manesse-kódexet, ami 1310 és 1340 között készült német nyelvű trubadúrokról. Tannhäuser, Vogelweide, korabeli udvari élet, keretes ábrák, gótikus minták. Ez a két stílus jellemző, és Arany János szelleme.
Érik meglepetések az animáción belül, felfigyel újdonságokra?
Persze, elsősorban a digitális technikában. Én továbbra sem rajzolok képernyőre, azzal szoktam bosszantani a kollégákat, hogy csak az én rajzaim maradnak meg. Hiszen ez valóban virtuális munka már, csak a vetítés idején létezik, nem tudsz utána semmit se kézbe venni. Minden filmemet érzelmesnek gondolom, a Fehérlófiáért kaptam olyan kritikát, hogy nincs benne hős, akit szeretni lehet. Szerintem más érzelmek is vannak, nem csak az, hogy lehet-e a hőst szeretni vagy utálni. Amit irigylésre méltónak találok a zenében, hogy vannak olyan dallamok, amik úgy fogják meg az embert, hogy nem tud tőle szabadulni és könnybe lábad a szeme. Erre a hatásra törekszem én is.
A Sisyphusban ön adta a küzdő főhős hangját. Más karakterét is szinkronizálta már?
Voltam hang igen, egy Gusztáv részben énekeltem, a János vitézben pedig én voltam a károgó hollók hangja. Beszálltam a zörejezésbe, fiatalos érdeklődésből. Máig a Sisyphust tartom a legjobb filmemnek. Egyszer egy taxisofőr vitt a Pannóniába, aki nem tudta, hogy én csináltam, és azt kérdezte: oda megyek, ahol a Sisyphust csinálták? Mondta, hogy látta, és úgy elképedt a fantasztikus erőfeszítéstől, hogy ennek a hatására tudta összeszedni magát a depresszióból.
Az ember tragédiáján és a Ruben Brandton kívül nem készült egész estés animáció az elmúlt évtizedben. Ön szerint mi ennek az oka?
Andy Vajna a Tragédia megnézése után azt mondta Mikulás Ferencnek, hogy ilyen filmet nem szabad csinálni. Viszont a Ruben Brandt-ot támogatta, ami egy más típusú, de nagyon jó film. Sikeres nemzetközi menetem volt a Tragédiával, de nem az ilyen típusú producerek körében. Maximálisan egyetértek Káel Csaba gondolkodásmódjával, hogy nekünk nem Amerikát kell megcélozni, hanem Közép-Európát. Tudom, hogy a magyar közönség kevés ahhoz, hogy egy film megközelítőleg nyereséges legyen. Olyan történelmi tárgyú filmek kellenek, ami érdekelheti a lengyeleket, szerbeket, horvátokat vagy törököket.
Az ember tragédiája
Mennyire követi a fiatalabb animációs rendezők munkáit?
Régen is úgy volt, hogy ha bejött egy fontosabb film Magyarországra, akkor elég volt belőle 5 percet megnézni, hogy tudjam, tetszik-e. Szakmailag meg tudom ítélni ennyi idő alatt, hogy milyen irányú, hogyan képzeli a rendező. Kevés filmre mondom, hogy igazán jó, a Ruben Brandt például nagyon jó, nem véletlenül aratott nemzetközi sikert.
Mi tetszett utoljára?
Tetszett A vörös teknős, Michaël Dudok de Wit-nek korábbi rövidfilmjét is nagyon szerettem. Az Apa és leánya pontosan olyan, amit az animációban szeretek, hogy az ember nem csak nevet rajta, hanem megrázza, meghatja, amit lát. A vörös teknős is képes erre, elegánsan, minimalistán van megcsinálva. De az utolsó, ami igazán tetszett, az a Ruben Brandt volt. Ez a két film elég is egy hatéves intervallumban. Minél öregebb az ember, annál inkább repül az idő, nem mindegy, hogy mivel töltöm el. Nem félek a haláltól, csak drukkolok, hogy be tudjam fejezni a Toldit.
Az MMA Kiadó jóvoltából megjelent Jankovics Marcell című kötet itt vásárolható meg. A Képpraxis 2 című kiállítás 2020. február 2-áig látható a Műcsarnokban.
