Ügyesen reflektál arra, hogy a magyar Nemzetiből előbb a német UFA filmgyárba, később a Broadwayre, majd Hollywoodba előlépő Lugosi alakja mennyire összeolvadt leghíresebb szerepével, az 1931-es horrorklasszikus után: tört angolsága, hipnotikus tekintete, arisztokratikus megjelenése épp olyan elmaradhatatlan részeivé váltak a vámpír mítosznak, mint a kihegyezett karó és a fokhagyma. Ez persze összecseng Lugosi tragédiájával is, aki hiába vágyott drámaibb szerepek után, véglegesen beskatulyázták a szörnyszerepbe, és életének későbbi, ismeretlenségbe süllyedő szakaszát egyre alacsonyabb színvonalú rémfilmek főgonoszaként volt kénytelen eltölteni. Tóth Roland kisfilmje azonban megáll Drakula dicsfényénél és tiszteleg Lugosi alakja előtt, így még azt az apró következetlenséget is el lehet nézni, hogy bár tükörképe nincsen, a kamera valahogy mégis rögzíteni tudja a vámpírt.
Rófusz Ferenc: Az utolsó vacsora / Forrás: KAFF
Leonardo festményét, Az utolsó vacsorát Rófusz Ferenc egy negyven éven keresztül dédelgetett kisfilmben kelti életre. Az Oscar-díjas alkotó a jól ismert bibliai jelenetet, az asztal körül ülő Jézus és tanítványainak utolsó vacsoráját modern és hagyományos animációs technikák keverésével mozgatja meg. Ez olyan jól sikerül, hogy néha nehéz is eldönteni, mikor látunk a vásznon hagyományos rajzanimációt és mikor 3D-s modelleket. A freskó folyamatos erodálódásának felgyorsításával a film baljós jövőt fest az egyetemes kultúrkincsek jövőjéről.
Egy elhagyatott tengerparton játszódik a Szezon után, Láng Orsolya kisfilmje, amiben egy magányos trafikosné próbálja pótolni azt, ami hiányzik az összképből. A gyorsan felskiccelt ceruzarajzokat idéző, fekete-fehér képek láttán akár azt is hihetnénk, hogy amatőr animációval van dolgunk, de erre gyorsan rácáfol a folyékony mozgásábrázolás – a befejezetlennek tűnő stílus valójában tökéletesen lefesti azt a hiányérzetet, amit egy szezon utáni strand sugall.
Kondor Attila animációja emberektől mentes tájakra és utcákra repít el a címbeli Belső könyvtár-ba. A nyugalmas zene és a hipnotikusan változó környezet relaxációs videóként működik a legjobban, de sajnos hiányzik belőle az, ami igazán emlékezetessé tenné ezt a belső utazást. Sokkal nehezebben befogadható Jánka Eszter Fészek című munkája. A krétarajzra emlékeztető, absztrakt stílusból nehézkesen áll össze koherens mondanivaló, a három idős és meztelen alakból kihasadó malac jelenthet bármit a testképzavartól a falánkságig, de az elidegenítő összhatás miatt nem sok kedvem volt a megoldáson törni a fejem.
M. Tóth Géza: Gyufák / Forrás: KAFF
Meglepő viszont, hogy nem került be a versenyprogramba M. Tóth Géza Gyufák című kisfilmje, amiben animált gyufaszálak keltik életre egy hétéves kisfiú gondolatait az életről, a világról, álmokról és félelmekről. A színes gyufákat 3D-s animáció mozgatja, a különálló elemek a kisfiú monológját követve szemvillanás alatt átváltoznak tengerben köröző cápává, népes hadsereggé vagy akár dekázó Messivé – ezt a hatást a remek hang-design is tovább erősíti. Megvalósításával szintén kiemelkedő volt a Broken Things, Gyulai Panni pszichológiai ihletésű diplomafilmje. Főhőse egy olyan lány, aki a problémás családi közegből és a sötét árnyfiguraként megjelenő apja elől egy belső, neon színekben játszó dzsungelbe menekül. Itt találkozik egy szőrös, majomszerű lénnyel, aki elsőre egy Ghibli-filmbe illően barátságos, jószívű mamlasznak tűnik, ezért is szívszorító, amikor a lány rájön, hogy a bundás szerzet mégiscsak túlságosan hasonlít a valódi apjára.
A tévésorozatok versenyében új résszel szerepelt Glaser Katalin népszerű sorozata, a Városi legendák. Az epizód újdonsága, hogy tudományosabb, mint a korábbi részek, ugyanakkor a megszokott szellemes humort is megtartja. A főszereplők ezúttal gyerekek, akik a tornázó anyukáiktól megszabadulva szabadon beszélgetnek az emberi test furcsaságairól - biztos, hogy ilyen kedves módon még senki sem mutatta be, hogy az emberi idegrendszer hányszor tudná körbeérni a Földet.
Kelen Bálint: Draco, a borzasztó / Forrás: KAFF
A 90-es évek Cartoon Network-os agymenéseinek legszebb pillanatait idézte Kelen Bálint Draco, a borzasztó című pilotja, ami egy szörnysuliban játszódik, tele kedves vérszívókkal, vérfarkasokkal, zombikkal és múmiákkal. A vérallergiáját furfangos találmányaival kompenzáló kis vámpír kalandja koncepciójában és látványban is sokat köszönhet Dexter laboratóriumának és társainak, de éppen ez, és a vizuális gegekre építő humor teszik egyedivé a magyar mezőnyben. Az egyetlen negatívum, hogy első részhez képest a címszereplőnek jó ha három mondat jut, így kissé jellegtelen marad a gonosz boszorkány tanárnőhőz képest, aki ármánykodásával mozgatja előre a kellően abszurd cselekményt.
A 14. KAFF vasárnapig tart, hamarosan újabb beszámolóval jelentkezünk!
