HITCHCOCK és a NOUVELLE VAGUE
A francia új hullám alkotói magasra emelték kalapjukat a bűnügyi zsáner (elsősorban a cinikus világképű film noir) és a műfaj nagy rendezői, különösen Alfred Hitchcock előtt: a nouvelle vague-hoz kötődő szerzői elmélet egyik sarokpontja a hollywoodi rendezők (Hitchcock, Hawks, Ray stb.) rehabilitálása volt. Claude Chabrol és Eric Rohmer 1957-ben tanulmánykötetet szentelt az angol mesternek, Francois Truffaut jelentős monográfiát állított össze a vele készített interjúiból, a B-kategóriás ponyvamozikhoz (például Samuel Fuller kiváló bűnfilmjeihez) vonzódó Godard ugyancsak kedvelte Hitch filmnyelvi játékait (a közönség feletti kontroll tekintetében Nagy Sándor, Julius Caesar, Napóleon és Hitler elé helyezte). A Cahiers du Cinema köréből azonban egyedül a mozgalmat elindító, gyakran produceri-tanácsadói szerepkört is vállaló, és csakhamar termékeny közönségfilmessé váló Chabrol volt az, aki következetesen ragaszkodott a bűnügyi tematikához és a Hithcock nevével fémjelzett pszichológiai drámákhoz – sőt, aktív művészként a mai napig vállalja ezt az örökséget.
