Kiszedtem belőle a lötyögést

filmhu:Hogyan találtátok meg egymást a francia producerrel?

Mundruczó Kornél: A dolog még az Aftához nyúlik vissza, ugyanis a Philippe cégének van egy rövidfilmes részlege, és ott nagyon szerették a filmet. Aztán a Petrányi Viki (Mundruczó alkotótársa – a szerk.) küldött egy kazettát a Szép Napokról és tetszett neki, majd jött az ezüst leopárd díj, és végül Szarajevóban találkoztunk, akkor mondta, hogy szívesen foglalkozna vele. Leültünk, hogy megbeszéljük a dolgot, és mondtam, hogy én szeretnék még hozzányúlni a filmhez, mire azt mondta, hogy éppen ezt akarta javasolni.

filmhu:Tehát a te döntésed volt, hogy újra vágod a Szép napokat. Mennyire szólt bele, hogy mihez kezdesz a régi változattal?

M.K.: Egyáltalán nem. Kezdettől fogva tökéletes összhang volt közöttünk, csináltam valamit megmutattam neki, dumáltunk róla, aztán megint csináltam valamit és így tovább. Az utolsó vágás joga nálam volt. Végül is elmondhatom, hogy egyetlen kocka sincs az új változatban, ami nem az én döntésem alapján került bele és ugyanez érvényes a kivágott anyagra is.

filmhu:Philippe Bober forgalmazta többek között a Dalok a második emeletről és a Kánikula című filmeket is, de a dogma-filmekhez is van köze. Hogyan illeszkedik ebbe a sorba a Szép napok?

M.K.:  Na most ez egy félreértés. A svéd és az osztrák film csak kettő egy hosszú listáról, más kérdés, hogy ezek jöttek be Magyarországra is. Hiba lenne ez alapján valamilyen filmes stílust előnyben részesítő koncepciót sejteni e mögött. Ez most kicsit nagyképűen hangzik, de Philippe alapvetően jó filmeket keres, nincs semmilyen előzetes terve. A legújabb film, amivel a Philippe foglalkozik egy mexikói rendező, Carlos Reygadas munkája a Japon, ami leginkább Tarkovszkij stílusához hasonlít, de semmi esetre nem dogma. Philippe-nél nem a filmek nagyüzemi forgalmazása a cél, minden egyes film személyes szívügye, egyébként az én szóhasználatomban ezt hívják producernek.

filmhu:Mekkora a tétje ennek a megállapodásnak? Milyen konkrét előnyök származhatnak belőle, illetve mennyire lehet belebukni?

M.K.: Szerintem leginkább ott lehet hasznos, hogy a kreditlistára felkerülhet, hogy a filmet bemutatták itt is, ott is. Így talán könnyebben adnak majd pénzt a következő filmre. De én ezekkel a dolgokkal nem szeretnék nagyon foglalkozni, az érdekel, hogy mit csinálok a vásznon. A Kánikulát 3000-en látták itthon, azt azért nem lehet sikernek mondani. Ilyesmire számíthat a Szép napok is, mondjuk Szlovákiában. De ha sok helyen bemutatják a filmet, akkor megsokszorozhatod a nézőszámot. Philippe eddig egyetlen igazi sikerfilmmel foglalkozott, a Hullámtöréssel. A többi egészen más szinten mozog, szűk körökhöz jut el. A Szép napokkal is ez a helyzet, csak ahelyett, hogy a magyar margón lenne, most a nemzetközi margóra kerül, ami egy fokkal azért jobb.

filmhu:Készülőben van egy filmtörvény, de közben számodra talán a külföldi pénzek is elérhető távolságba kerültek. Melyikben látsz nagyobb perspektívát?

M.K.: Ha valóban létrejön a filmtörvény, az nagyon jó. Az ígéretek szerint a filmszakma annyi pénzt fog kapni, mint az Operaház egyéves költségvetése, ami még mindig kevés, de már sokkal-sokkal jobb, mint az eddigi helyzet. Ha a törvény olyan lesz, hogy lehetőséget ad és nem korlátoz, akkor lesz okunk optimizmusra. De filmtörvényt rosszul is lehet alkotni. Az lenne lényeges, hogy ne a különböző alkotók-, hanem az egységes filmgyártás érdekei részesüljenek előnyben. Ha megmozdulna az egész és nem csak a túlélésre játszanánk. Ami a koprodukciós lehetőségeket illeti, mind a Philippe, mind én szeretnénk a továbbiakban együtt dolgozni, az új tervemet még nem adtam oda neki, de még nincs is kész. A koprodukció számomra azzal egyenértékű - mivel jelenleg még nincsen filmtörvény -, hogy nem kell évekig várni egy új filmre, és Philippe személyében, úgy tűnik, olyan valakit találtam, akivel továbbra is a saját filmjeimet csinálhatnám, idehaza.

filmhu:Tehát hazaengedne a magyar stábhoz, és magyar helyszíneken a saját magyar történeteidet filmesítenéd meg?

M.K.: Jaj nem, ez egyáltalán nem így merül fel. Ez nem is kérdés, én máshogy nem is tudnék dolgozni. Elképzelhetetlen, hogy egy magyar szerepet mondjuk belga színész játsszon el, nem tudnék mit kezdeni vele. Megjegyezném, hogy az ilyen jellegű koprodukcióba már sokaknak beletört a bicskája.

filmhu:A Szép napok karrierje tulajdonképpen a tavalyi szemle külföldi kritikusi díjával indult el. Ez indította el tavaly a Hukklét is és tulajdonképpen idén a Rengeteget is. Lehet, hogy a külföldi kritikusok jobban meglátják, hogy mely filmek az értékesek?

M.K.: Egyrészt ők nincsenek annyira belekötve a magyar filmes közéletbe, másrészt létezik egy fesztiválízlés, amit nagyon jól ismernek. Ez az ízlés legnagyobb részt formalista szempontok alapján működik. A Bence filmjét még nem láttam, mindenesetre nagyon örülök a díjának, remélem, hogy ki tudnak hozni belőle valamit. Hiszen ne felejtsük el, hogy a fesztiválgettóból nagyon nehéz kitörni, a Hukkle is egy igazi minőségi munka, ami bárhol bármelyik film mellett megállja a helyét, mégis a fesztiválok között cirkulál több mint egy éve. De ezek a dolgok nem lehetnek szempontok a film készítésekor, nem lehet nemzetközi filmet csinálni, azt kell csinálni, ami belülről jön.

filmhu:Mennyire érzed magad kívülállónak a fiatal filmes generációhoz képest?

M.K.: Nem vagyok Simó-diák, még főiskolás vagyok, csináltam két filmet, ami szerintem nem nagy szám, bár jó érzés. Biztos, hogy most több fiatal készít filmet, mint régebben, és ez jó. Meglátjuk, hogy mi lesz belőle, én nem nagyon tudok csoportban gondolkozni, saját magammal foglalkozom, saját magamból dolgozom, aztán ha valaki tíz év múlva kitalálja, hogy mi egy iskola voltunk, hát legyen.

filmhu:A mozikba már a Szép napok újravágott változata került. Mit változtattál meg?

M.K.: Marika nem ugrik ki az ablakon, Péter meg nem jut el a tengerhez, dramaturgiailag ennyi, a többi mind ritmus. Sokkal feszesebb lett a film, kiszedtem belőle egy csomó lötyögést, az ember általában szereti a saját hangulatfestő lötyögését, de én teljesen le akartam csupaszítani a történetet. Úgy 8-9 perccel lett rövidebb, és persze a vége nincs elvarrva, mert rájöttem, hogy egyáltalán nem kell elvarrni a történetet, a tragédia nem ott van, hogy megmutatom, hogy mi történik a hősökkel.

filmhu:Sokszor improvizálnak a színészeid. Mekkora túlforgatással jár ez?

M.K.: Ez egy relatív dolog, a 36 napos forgatás magyar viszonylatban valóban elég sok, de még mindig a nyugat-európai átlag alatt van. Nem érdemes azt vizsgálni, hogy napi hány ezer métert forgattunk, mert amivel ezen a téren drágább lett a film, azt máshol megspóroltuk. Improvizációs technikánál a nyersanyagot meg kell nyomni, nincs mese, és én csak így tudok dolgozni, de mondom, hogy még mindig a nyugati viszonyok töredékéről van szó. Olyan ez, mint a jazz, az ember játszik egy csomó mindent aztán valamit felrak a lemezre.

filmhu:A film végén ki van írva, hogy a történetet részben Camus A közöny című műve ihlette. Mennyiben van jelen a filmben a camus-i problematika?

M.K.: A film alapgondolata nagyon hasonló, hogy valaki a bűnön keresztül jut el a megtisztulásig. Azért követ el bűnt, hogy ne legyen a körülmények rabja, csak így tud kitörni belőle. Péter az egész film alatt ebben a gyerek-problémában mozog, és csak úgy tud kiszabadulni belőle, hogy bűnt követ el.

filmhu:Holt tart a főszereplő Polgár Tamás saját története? Tartjátok a kapcsolatot?

Polgár Tamás

M.K.: Nagyon nehéz a sorsa, most már sokadszorra történik meg az, hogy 3 hónapra felveszik próbaidőre félpénzért, majd amikor lejárt az időszak, kirúgják. Hihetetlen, hogy a szobafestő végzettségével, amit még az intézetben szerzett, ma Magyarországon meg lehet ezt csinálni vele. Most éppen Pécsett lakik és dolgozik a sörgyárban. Természetesen tartjuk a kapcsolatot, és amint jön egy neki való figura, mindenképpen szeretnék dolgozni vele, mert nagyon tehetségesnek tartom. De ma már másmilyen szerepet kapna, mert megváltozott, nagyon fölkeményedett az arca. Amikor az Aftához kerestem a szereplőt, az tetszett meg benne, hogy egyszerre lányosan puha és kőkemény. A film tulajdonképpen az arcán játszódott, a kamaszos és a férfias közti átjárhatóságot filmeztem. Ez mostanra eltűnt, férfivé lett, nem egy tini többé. Nem nagyon tudok többet mondani, mert a szereposztás nálam nagyon hosszú ideig tartó dolog, sokszor tovább tart, mint a forgatókönyv megírása.

filmhu:A Szép Napok volt az első film, ahol egy nagy stábbal dolgoztál. Mik voltak a tapasztalataid?

M.K.: Sokkal nehezebb, több a pénz, nagyobb a nyomás. Biztos így is lehet csinálni, de nehéz tartani magad, hogy ne üljön rád az egész. Nekem szerencsém volt, mert két hét után nagyon jól összerázódott a csapat. De mivel én nem szoktam előre eldönteni semmit, sokszor volt nehéz dolgom. Nagyon sokat improvizálunk, és most nem csak a színészi játékra gondolok, hanem esetleg arra is, hogy hová rakjuk a kamerát. Mert amikor a helyszínen vagyunk, már nem biztos, hogy úgy a jó, ahogy a papíron leírtad. Az első beállítás talán még stimmel, de a második például már az elsőből következik, majd a harmadik a másodikból és így tovább. Szóval nagyon sok minden derül ki a helyszínen. Így rakod össze az egész rendszert. A második felére aztán nagyon összejött minden, a színészek nagyon jók lettek, szinte átváltoztak a szerepekbe, nem is nagyon kellett instruálni őket, mindent éreztek, ez nagyon kényelmes volt.

filmhu:A filmet Biró Yvette-nek ajánlod, mennyire volt hatással rád, illetve a Szép napokra?

M.K.: Nagyon erősen hatott rám, nagy szerepe volt abban, hogy száraznak mertem maradni. Ő tanított meg rá, hogy a legfontosabb, hogy az ember csak magát adja, és ne kövessen semmilyen trendet.

filmhu:Milyen filmtervek járnak a fejedben?

M.K.: Nagyon szeretném megcsinálni az operafilm másik két részét is, melyet eredetileg triptichon szerkezetben képzeltünk el. A szkeccsfilmhez csak az első epizód készült el, és én továbbra is nagyon izgalmas dolognak tartom.