Bodzsár Márk előző filmje, a 2013-as Isteni műszak volt az első, teljes egészében a Filmalap gondozásában készült film. De kiderült, hogy hiába jött egy új rendszer, a magyar nézőket nem lehet egy varázsütéssel visszaszerezni. Azóta eltelt hat év, közönségsikerre és bukásra is volt bőven példa. A Kincsem-re például 58 789 néző ült be az első hétvégén, a szintén nagy reményekkel mozikba küldött Veszettek-en viszont az ürességektől kongtak a termek, 3016 jegy fogyott el rá az első négy napon. A Drakulics elvtárs-at persze nem az utóbbi idők legnagyszabásúbb magyar filmjéhez, a Kincsem-hez kell mérni.

Viccet csinál a Kádár-korszakból a magyar vámpír

Nagy Ervin imádnivaló, miközben hülyét csinál magából kétbalkezes kémelhárítóként, Nagy Zsolt vámpírként tér vissza bomlasztani a Kádár-korszakot, az Egynyári kaland után ismét lenyűgöző alakítást nyújtó Walters Lili pedig egyre inkább a titokzatos vérszívó bűvkörébe kerül. Bodzsár Márk kreatív módon, kellemes humorral ütköztette a szocializmust a természetfelettivel, a végeredmény mégis erőtlen lett. Kritika.

Az elmúlt évek alkotásai közül a Lajkó – cigány az űrben mutat vele a legtöbb hasonlóságot: mindkét film humorral és a történelmet megmásítva tekint vissza a szocializmusra. A Lajkó 12 323 nézővel rajtolt el, a Drakulics pedig ennek nagyjából a duplájával, 26 755-tel. Ami igazán nagy fegyvertény, hogy a közönségcsalogató romantikus komédiákkal is simán versenyben van a magyar vámpírfilm. Megelőzte a 17 ezerrel induló Nyitvá-t és a kicsit kevesebb mint 23 ezer nézővel elrajtoló Coming Out-ot, illetve ott van a nyomában Hajnal Tímeá-nak és a BUÉK-nak, mindkét film 36 ezerrel zárta az első hétvégéjét.

Másodszorra összejött egy remek nyitóhétvége Bodzsár Márknak. A rendező amúgy óvatos volt a nézőszámmal kapcsolatban, előzetesen 10 és 15 ezer közé tippelte azt. A sikert több okra is vissza lehet vezetni. Sok helyre kiterjedő (tévé, online felületek, stb), kreatív és erős reklámkampánya volt a filmnek, amit a felejthetőre sikerült moziplakát sem tudott elrontani. Egy videóban például Thuróczy Szabolcs kolbászt tömve magába arról értekezik, hogyan védekezzünk a vérszívók ellen, egy másikban pedig a filmben szereplő Bödőcs Tibor arra keresi a választ, mit csinál egy vámpír nappal.

Nagy Zsolt a Drakulics elvtársban (fotó: InterCom)

Az is segített, hogy a két férfi főszereplőt senkinek nem kellett bemutatni, Nagy Ervin többek között a Kincsem főszereplőjeként vált sztárrá, és Nagy Zsolt is számos hazai sikerfilmben tűnt fel az elmúlt húsz évben. Tanulva abból, hogy a hazai filmek közül jellemzően a vígjátékokra ülnek be a magyarok, az előzetesek a film humorát hangsúlyozták, illetve felvillantva az élénk színekkel felfestett, tetszetős látványvilágát egy olyan üzenetet is hordoztak magukban, hogy a Drakulics-ot moziban lesz érdemes megnézni. Kíváncsian várjuk, meddig megy el a vámpírkomédia a mozikban, mostantól egyre nagyobb súlya lesz a nézői visszajelzéseknek, ajánlják-e egymásnak vagy sem az emberek a filmet.

A 2019-ben bemutatott magyar játékfilmek nyitóhétvégéi:

1. Kölcsönlakás - 57 757 fő
2. Drakulics elvtárs – 26 755
3. Apró mesék – 12 201
4. Akik maradtak - 5447
5. FOMO – 4667
6. Most van most - 3045
7. Pécsi szál - 1592
8. Guerilla - 1511