Nimród első filmjének hangulata már kezdetben megragadta a diszkfejeket. A szó szerint mélybehúzó thriller szinte végig a budapesti metróban játszódik, ahol egy sorozatgyilkos pusztítja az utazókat s az ellenőrök amúgy is gyenge idegeit. A szombat esti Cinetrip koncert előtt két végtelenül emberi fiú, Moldvai Márk és a kulisszák mögül később bekapcsolódó Milkovics Mátyás beszélt a filmhunak rajongásuk egyik kevéssé ecsetelt oldaláról – kép és zene kapcsolatáról.

Matyi és Márk
Minden lében két kanál
filmhu: Mi vonz Titeket a mozgókép felé?

Márk: Azt lehet mondani, hogy ezen nőttünk fel, ugyanis a vizuális beállítottságunk a Depeche Mode iránti tinédzser rajongásunkból ered. Náluk kép és hang mindig szerves egységet alkotott. A látvány és az image megteremtése ugyanolyan fontos volt számukra, mint a zenéjük egyedisége. Tudatosan megtervezett, felépített és változtatott képi világot teremtettek maguk köré a klipjeik és a róluk készült fotók, lemezborítók révén.

Más részről John Barry szerzeményei voltak azok, amelyek konkrétan a filmzene irányába tereltek minket. Barry a hatvanas években alkotott legaktívabban – ahonnan mindenki ismeri a munkáit, azok a James Bond-filmek, mégis a mi tudatunkban leginkább a Persuaders főcímzenéje ragadt meg, hisz gyermekkorunkban ehhez a magyarul Minden lében két kanál címmel futó sorozathoz juthattunk hozzá a tévében. Majd mikor igazán belevetettük magunkat a nyolcvanas évek újhullámos zenéinek világába, meglepve figyeltünk fel, hogy az akkor olyan átütő erejűnek érzett témák és ötletek már két évtizeddel korábban is léteztek, csak éppen más hangszerelésben.

A filmzene nem koncept
filmhu: Noha a Persuaders és a Pink Panter Theme feldolgozásával szereztetek nevet, kifejezetten mégse csatlakoztatok a nyugati Dj-kultúrában divattá lett filmzene-retró irányzathoz.

Márk: Az első két klipes szám sikere ellenére semmiképpen sem akartunk konceptet csinálni abból, hogy mi most filmzene-szerű dalokat kezdünk gyártani. A Henry Mancini-féle Rózsaszín Párduc téma feldolgozását már kifejezetten felkérésre készítettük el a Persuaders pozitív visszhangja nyomán, így ez egy egyedi eset volt. A Persuaders feldolgozása az, amit szívügyünkként kezeltünk s belső indíttatásból készítettünk. Külön hozzátenném, hogy ez esetben még csak nem is az eredeti zene hangmintáját használtuk föl, hanem a témát átírtuk s külön följátszattuk a Magyar Rádió világszinten elismert szimfonikus zenekarával.

filmhu: Most viszont itt az alkalom, hogy eredeti filmzenét szerezzetek. Felkérést kaptatok Antal Nimródtól, hogy írjátok meg első nagyjátékfilmjének a zenéjét. Hogy találtatok egymásra?

Márk: Az ügy két szálon futott. Egyrészt adott volt egy családi vonal: Nimród egyik kedvenc színésze, a Kontrollban is fontos szerepet kapó Mucsi Zoltán a nővérem férje. Nimród sikeres kliprendező létére bevallottan nem ért a zenéhez. Nem volt semmi igazi koncepciója és ötlete a forgatókönyve mellé, így kereste fel Pierrot-t, aki a film stílusához minket ajánlott neki. A szakmai vonalt aztán szerencsésen összekapcsolta a családi kapcsolatom, hisz Mucsi Zoli ismertetett össze minket. Noha korábban nem is találkoztunk még, már húsz másodperc után úgy egymásra hangolódtunk, mintha egy élet óta barátok lennénk.

Matyi: Mikor először összejöttünk, Nimród csak példákat tudott mutatni, hogy körülbelül milyen zenéket szeretne a filmbe, és erre elkezdte sorra leszedegetni azokat a lemezeket a polcról, amiket mi is szeretünk: Philip Glass, Beck, Beastie Boys, Dust Brothers és hasonlók. Mikor aztán az is kiderült, hogy a filmes kedvenceink is ugyanazon a széles skálán mozognak, s egyszerre tudjuk szeretni a Star Warst és David Lynch filmjeit – rögtön éreztük: ez a srác közülünk való.

Gyere le a föld alá!
Így az sem csoda, hogy a film sztorija közel áll hozzánk. Nimród már két éve kész van a forgatókönyvvel, s csak most lett lehetősége, hogy meg is valósítsa. Ez egy nagyon izgalmas dolog – az egész mozi a metróban játszódik, Nimród úgy mondja, hogy ez lesz az első magyar thriller. Minthogy nem volt még ilyen stílusú film Magyarországon, nagyon szívesen veszünk részt benne. Elolvastuk a könyvet, és rögtön megragadott minket a bizarr, sötét, underground atmoszférája.

Még a forgatókönyv kézhez vétele előtt mutatott Nimród fotókat a leendő helyszínekről. Elképesztő, hogy milyen szürreális alagutak futnak a város alatt. Több száz kilométeres pályák elzárva a világ szeme elől, melyek fölött lehetetlen, évtizedek óta nem használt irodák csüngnek a mennyezetről.

filmhu: Mi lesz a Neo metódusa a filmzene-készítésben?

Márk: Meg kell jegyezni, hogy mi a filmnek nemcsak a zenéjét, hanem az egész hanganyagát elkészítjük – értve ezalatt a zajokat, zörejeket, tehát a film teljes sound designját. Éppen ezért végig jelen leszünk a forgatáson, mi is ott fogunk állni a metróalagútban, és fel fogjuk venni a hangokat, hogy hitelesen megteremtsük a föld alatti világ atmoszféráját.

Lynch-hangulatban
Matyi: A stábbal egyidőben kell dolgoznunk, hisz a film azzal a feltétellel kapott pénzt, hogy el kell készülnie a jövő évi Filmszemlére. Márpedig a forgatás októberben indul, és négy hónap baromi kevés egy nagyjátékfilm elkészítéséhez. Nagyon feszített tempóra lehet számítani. A módszer körülbelül az lesz, hogy az egy nap leforgatott nyersanyag rögtön megy is a laborba, ahol előhívják, majd a nyersvágott s természetesen nem időrendben fölvett jeleneteket azonnal megkapjuk mi is digitalizált formában, beülünk a stúdiónkba, s egyből elkezdjük alákeverni a hangot is.

filmhu: Mennyiben fog különbözni a vetítőteremben hallható Neo az albumokról megismert Neótól?

Márk: Sokkal kísérletibb jellegű lesz. Mi igazából popzenekarnak valljuk magunkat, s az albumainkon ennek megfelelő dalok vannak. Egy dalnak pedig struktúrája, eleje, vége van. Ezzel szemben a filmzenének nem kell ilyen konkrét szerkezet. Sokkal inkább aláfesti, aláhúzza képeket.

Matyi: Igazából mi mindig is képi világban gondolkoztunk. Mikor elkészülünk egy zenével, rögtön utána hozzágondoljuk a vizualitását. Éppen ezért kreatívan részt veszünk a klipjeink látványvilágának megalkotásában, mint legutóbb a Diskhead esetében, de az apróra kidolgozott, vászonra vetített vizuális show ugyanúgy hozzátartozik most már a koncertjeinkhez is. Jelen esetben ez a szokásos folyamat megfordul. Most a képekhez kell a megfelelő hangulatot megteremteni hangban, zenében…

Márk: A könyv olvasása után úgy éreztük, hogy ennek sztorinak van valami Lynch- hangulata – s ennek megfelelő hangvilágot vonz magához. Ez nem azt jelenti, hogy Badalamenti-szerű zenéket fogunk írni, sokkal inkább az atmoszféra a közös. Ugyanolyan rejtélyes, szürreális, borzongató hanghatásokat fogunk teremteni.

filmhu: Mennyire lesz a zene elektronikus?

Márk: Nincs már ilyen, hogy elektronikus zene – az elektronika mindenhova beépült. Mi egy parádés akusztikára törekszünk ebben a filmben, búgásokra, zúgásokra. Ezeket nem konzervből szedjük, hanem helyszíni hangot fogunk használni, de az eredeti hangokat úgy megeffektezve, hogy szándékoltan mesterséges hatást keltsenek.

Szűcs Krisztián
Az éneklő harmadik
filmhu: Most bővültetek trióvá. Szűcs Krisztián immár teljes értékű tagja a zenekarnak. Lesz helye egy énekesnek egy ilyen típusú atmoszferikus filmzenében?

Matyi: Szűcs Krisztián elsősorban nem egy énekes a zenekarban, hanem egy kreatív gondolkodó, aki hozzánk hasonló szinten vesz részt az ötletek kiagyalásában – így ebbe a munkába is jelentékenyen bevonjuk. Az biztos, hogy az éneknek itt sokkal kisebb szerep jut majd, azt azonban elterveztük, hogy írunk egy klasszikusabb értelemben vett dalt is a filmnek, vokállal. Nimród ezt még nem nagyon akarja, de szerintem rábeszéljük, hisz a stáblista alatt lenne helye, és ez lehetne a film klipes száma is, de persze itt nem kell Valami Amerika típusú fogásra gondolni.