Kapcsolódó anyagok
A Saul fia kapta a nemzetközi és a francia kritikusok díját Cannes-ban
Nemes Jeles László és Saul fia című filmje vasárnap este elnyerte a Zsűri Nagydíját a Cannes-i filmfesztiválon, ennek apropóján a Nemzeti Audiovizuális Archívum ingyen elérhetővé tette a rendező Türelem című 2007-es, díjnyertes kisfilmjét a honlapján.
Nemes Jeles László első nagyjátékfilmjét négy díjjal jutalmazták a Cannes-i filmfesztiválon, a Grand Prix díj mellett elnyerte a nemzetközi kritikusok szövetségének díját (FIPRESCI), a Francois Chalais-díjat és a Vulcan díjat Zányi Tamás hangmérnöki munkájáért. Azonban nem ez volt a rendező első filmje, amely nemzetközi sikereket ért el, Türelem című kisfilmje több mint 40 nemzetközi fesztiválon vett részt, 2007-ben a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták, a görögországi Dramában UIP díjat nyert, a dán nemzetközi filmfesztiválon, Odenseben a zsűri nagydíját zsebelte be, itthon pedig elvitte a 38. Magyar Filmszemle Legjobb kisjátékfilmért járó díját. A 14 perces kisfilmet most bárki megnézheti aA Saul fiához hasonlóan a Türelem című kisfilm is a holokauszt ideje alatt, egy koncentrációs táborban játszódik, ahol egy irodista lány munkáját követhetjük fgyelemmel, a főszerepet Marjai Virág játssza. Az egyetlen hosszú snittből álló film nem csupán tematikája miatt, kompozíciójában is köthető a Saul fiához: a kamera itt is egy ember arcára szegeződik, az atmoszféra és a zajok pedig szintén kiemelt szerepet kapnak. (Nemes Jeles László a Türelem kapcsán is mesélt nekünk) A Türelem hangmérnöke szintén a díjnyertes Zányi Tamás volt, operatőre pedig Erdély Mátyás. Ez volt az első film, amelyben a két alkotó együttműködött, a Saul fiához – és Nemes Jeles László eddigi összes munkájához hasonlóan – ez a film is 35 mm-es nyersanyagra forgott.
Még több magazin
magazin
Jorgosz Lanthimosz közel két évtizede készít nagyjátékfilmeket, azonban igazán nagy, nemzetközi ismertséget csak az utóbbi években vívott ki…
továbbmagazin
Közepes méretű polgári lakás, ahol három pár kerül össze egy éjszakára, amikor a férfiak legjobb barátjának temetése után, tor híján felmennek…
továbbFriss
Régi és új MOME-diplomafilmekkel érkezik az idei Friss Kakas
Wim Wenders Budapesten vette át a filmörökség megőrzéséért járó FIAF-díjat
Osztrák milliárdosok emberekre vadásznak a magyarhangya új filmjében
Szlovénia Oscar-nevezettjét is vetítik az idei Szlovén Filmnapokon
Vizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Kardos Sándor nyári egyeteme: Kontár-hű ábrázolás
Kardos Sándor nyári egyeteme: A Szaturnusz gyűrűje
Kardos Sándor nyári egyeteme: Az emberiség kimeríthetetlen tartalékai - Első rész
a teljes dossziéAz 58. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon 12 film van versenyben a Kristály Glóbuszért, köztük a Borbély Alexandra főszereplésével készült The Hungarian Dressmaker. A helyszínről jelentkezünk.
Borbély Alexandra varrónője egyedül száll szembe az embertelenséggel
Vércseppek borítják Hollywood új csillagát
Csicskár Dávid és Goldberg Emília készülő filmjeit díjazták Karlovy Varyban
a teljes dossziéMájus 14. és 25. között rendezik a filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Francis Ford Coppola, Andrea Arnold, David Cronenberg, Jorgosz Lanthimosz, Paolo Sorrentino és Paul Schrader is versenyben van. A Filmhu ismét a helyszínről jelentkezik a legfrissebb beszámolókkal és kritikákkal.
Emma Stone még a saját ujját is levágja egy szerep kedvéért
Ha prostit veszel feleségül, számíts rá, hogy anyád kiborul
Nagy a verseny az idei Palm Dog díjért
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dosszié