hír
Nagyváradon 27. alkalommal kerül sor a Festum Varadinum rendezvénysorozatra, amelynek idén is részét képezi a Magyar Filmnapok, melynek keretében az…
tovább
hír
A magyar-bhutáni koprodukcióban készült, buddhista kolostorban játszódó alkotást a Bhutáni Filmszövetség éves díjátadóján részesítették a legjobb…
tovább
hír
A Filmalap és a Budapest Film Zrt. az Európai Filmakadémia (EFA) kezdeményezésére közös mozizást szervez 12-15 évesek számára május 6-án. Az egész…
tovább
hír
Újabb díjat nyert Deák Júlia Azonosítás című kisjátékfilmje. A korábban többek között a Svájci Nemzetközi Filmfesztiválon is elismert rövidfilm…
tovább
hír
A Három tánc című dokumentumfilm fiatal balett-táncos fiúk történetén keresztül mutatja be a 600 éves művészet iránti elköteleződést és kemény…
tovább
hír
Antal Nimród filmjét a szakmai és az ifjúsági zsűri is díjazta Belgiumban, a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján, ahol nem először jutalmaztak…
tovább
hír
A hétvégén kiosztották az április 27. és május 1. közt megrendezett, 28. Mediawave Együttlét filmes elismeréseit.
tovább
hír
Július 1-8. között 7 napos bentlakásos Nyári Egyetemet szervez a Színház- és Filmművészeti Egyetem 16-26 éves fiataloknak, az egyetem oktatóinak…
tovább
hír
Már javában zajlik az egyik legsikeresebb magyar rendező, Goda Kriszta új filmje, a BÚÉK forgatása. A Teljesen idegenek című – az egész világon…
tovább
hír
Kettős magyar sikert hozott a Közép- és Kelet-Európai Filmek Fesztiváljaként is ismert goEast. Tuza-Ritter Bernadett az idei Sundance-en is vetített…
továbbFriss
Megszűnt Prof. Dr. Sepsi Enikő rektori megbízása az SZFE-n
John Turturro New York-i zsebtolvajként surran be a magyar mozikba
Budapesten és Komáromban rendezik a Határvidékek rövidfilmes szakmai napokat
Ingyenes vetítéseken ünnepelheted a 40 éves Macskafogót
Magyar filmeseket is várnak a FAMU klímatudatos filmes programjára
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul
a teljes dosszié
Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.
Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében
Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten
Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié