hír
Szeptemberben harmadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, a főváros nagyszabású nemzetközi filmfesztiválját, melynek fő…
tovább
hír
Pedró Almodóvar életművét veszi górcső alá a Filmvilág augusztusi száma, amelyben a magyar filmtörténet egy láthatatlan fejezete is feltárul Dobai…
tovább
hír
Idén tizenöt éves a BuSho rövidfilmfesztivál, ami ezúttal egy spanyol kisfilmmel indul és egy mexikói alkotással zár majd augusztus utolsó hetében a…
tovább
hír
A Filmalap ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés mozifilmjének elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. Az immár…
tovább
hír
Ötvenkét alkotás szerepel a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, a 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező,…
tovább
hír
Még kész sincsen Grosan Cristina első nagyjátékfilmje, de máris egy rangos fesztiválra vezet az útja. A legjobb dolgokon bőgni kell szakmabeliek…
tovább
hír
Andy Vajna születésének 75. évfordulója alkalmából a filmproducer filmjeit bemutató plakátkiállítás nyílt Budapesten. A kiállításon, amelyet Andy…
tovább
hír
Závada Pál Természetes Fény című regényéből készít háborús drámát Nagy Dénes, a megszállt Szovjetunió területén partizánokat kereső magyar egységet…
tovább
hír
A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon idén először versenyeznek egészestés kreatív dokumentumfilmek, a CineDocs nevű új szekcióban. A…
tovább
hír
Július 31-én, szerda este Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjét, a Napszálltát vetítik a Várkert Bazár és a Filmhu közös programsorozatának a…
továbbFriss
Elindult a jegyvétel Reisz Gábor új filmjének első premier előtti vetítéseire
Kihirdették a CineFest dokfilmes válogatását, egy magyar premier is van köztük
A Freeszfe és a Filmreform nyílt levelet írt az oktatási miniszternek az SZFE ügyében
METU-s vizsgafilm debütál Los Angelesben, egy Oscar-kvalifikáló fesztiválon
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
Tarr Béla tiszteletére indít emlékprogramot a Szarajevói Filmfesztivál
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié