hír
Kevin Smith, a Shop-stop, a Képtelen képregény és a Dogma rendezője Jersey Girl című új filmjében szakít a mainstream közhelyeit kifigurázó korábbi…
tovább
hír
A legjobb rendezés díja, az argentin filmkritikusok díja, FIPRESCI-díj, operatőri díj és külön elismerés a képi és zenei egység művészi…
tovább
hír
Immáron negyedik alkalommal került sor a Filmfelújítási Konferenciára az Örökmozgó moziban a hétvége folyamán. Az archiválási szakemberek és…
tovább
hír
A Budapest Film lehetővé tette, hogy A passiót vetítő mozik csoportok számára az adott előadásra nyújtható legnagyobb kedvezményt biztosítsák. A…
tovább
hír
A videoklip 16mm-es filmnyersanyagra forgott, de a cél a Super 8-as felvételek hangultának megidézése volt, mondta el Pálfi György a filmhunak. Az…
tovább
hír
Kevin Kline-nal folytatnak tárgyalásokat A rózsaszín párduc újabb epizódjának alkotói. A színész úgy tűnik csatlakozni fog a produkcióhoz, melyet…
tovább
hír
A brit filmipar szerdán örömmel fogadta azt a kormányhatározatot, mely szerint új adókedvezményeket vezetnek be a szigetországban készülő produkciók…
tovább
hír
Eloszlatni a köztudatban lévő ködöt – ez volt a célja a Magyar Nemzeti Filmarchívum által rendezett nyílt napnak. Az elmúlt évek során a…
tovább
hír
Március 12-én, Tim Burton Big Fish (Nagy hal) című filmjével indult a 22. Brüsszeli Fantasy, Thriller és Science-Fiction Filmfesztivál. A mustra…
tovább
hír
Az Amerikában élő magyarok sértve érzik magukat Salamon András Getno című filmje kapcsán. Szerintük a tengerentúli magyar bevándorlók közt játszódó…
továbbFriss
Haumann Péter gyerekgyilkos után nyomoz az Urániában
A 100 éves Andrzej Wajda előtt tiszteleg idén a Lengyel Filmtavasz
A pakisztáni fotóstúdiótól az ukrán gyógyüdülőig mindent megtalálsz a Re:Verzión
Nézz éjszakába nyúlóan filmeket a FreeSZFE írásosztályától!
Gótikus raktárkoncerttel mutatjuk meg Annecy-ban, hogy mit tudunk
Február 26-tól látható itthon az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készült Mambo Maternica. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik, három nő egy napját követi végig, akik döntéshelyzet elé kerülnek: abortusz, lombikprogram és örökbefogadás közül választanak.
A magyar nők feje felett egy kérdőjel lebeg
Az anyaság dilemmája háromszor – A Mambo Maternica forgatásán jártunk
Február végén érkezik a mozikba Nagy Borbála első nagyjátékfilmje
a teljes dosszié
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.
Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban
Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
a teljes dosszié
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez
A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta
Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban
a teljes dossziéKevin McCallister / Reszkessetek betörők