hír

Koprodukciós vásár Berlinben

A februári 57. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál idején ismét koprodukciós vásárt rendeznek Berlinben. A háromnapos szakmai rendezvény időpontja:…

tovább

hír

A Sólyom országa

Az Argó után Árpa Attila egészestés animáció készítéséhez fogott hozzá, amelynek alapja már kamaszkorában, egy csehszlovákiai utazás során…

tovább

hír

Szigeti Csilla két dokuja

Szigeti Csilla két filmje sikerrel szerepel a tengerentúlon – adta hírül az Inforg Stúdió. A San Lázaro című alkotását a Miami Short Film Festival…

tovább

hír

TALENT PRESS Berlinben

A Berlinale Talent Campus pályázati felhívása fiatal újságírók és filmkritikusok számára.

tovább

hír

Aranyszem-nevezés

A Magyar Operatőrök Társasága (H.S.C.) harmadik alkalommal rendezi meg éves operatőr versenyét. Az idei Aranyszem fesztivál ebben az évben először…

tovább

hír

Még fényesebb szelek

A Jancsó Miklós 85. születésnapjára időzített megjelenés a mester 60-as években készült filmjeit érinti. Ezúttal négy lemez kerül a boltok polcaira:…

tovább

hír

A Rokonok Észak-Amerikában debütál

Szabó István Rokonok című filmjével nyit  a 25. Vancouveri Nemzetközi Filmfesztivál – adta hírül Filmunió. Reykjavikba a „New Visions” (Új víziók)…

tovább

hír

Királyi Műhely – újra

A Magyar Televízió kísérleti műhelye és az Inforg Stúdió arra kéri pályázóit, hogy a Királyi Műhely pályázatára beküldött anyagaikat október 30-ig…

tovább

hír

Filmkalóz-kereső ebek 

A legjelentősebb amerikai stúdiókat képviselő lobbycsoport, a The Motion Picture Association of America (MPAA) adatai szerint 2005-ben mintegy 1,3…

tovább

hír

Dokufilmes gyűjtemény nyílik

Mikor látunk mi magyar dokumentumfilmet? Elvétve. Legfeljebb, mikor késő este a Duna TV-n elcsípünk egyet, vagy valamelyik filmes fesztiválon saját…

tovább
 
hirdetés

BKFM 2026

Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.

Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton

A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont

Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek

a teljes dosszié

Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026

Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.

Szakmai programok és Osvárt Andrea várnak a Veszprém-Balaton Filmpikniken

A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot

Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Marlon Brando egy hülye ripacs!

Nagy durranás 2.

Oszd meg! Az összes idézet