hír
Hatvan helyszínen több mint 350 programmal, a filmvetítések mellett halloweenbulival, játszóházakkal, interaktív előadásokkal is várja az…
továbbhír
November 8-10. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX filmdíjra jelölt, Európa…
továbbhír
Újraindul a Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) és a Hangőr Egyesület közös beattörténeti filmklubja, az Extázis 7-től 10-ig. Hét…
továbbhír
Előzetes érkezett Politzer Péter Férfikor című filmdrámájához, amely november 23-án kerül bemutatásra hazánkban, Mészáros Márta Aurora Borealis –…
továbbhír
A háromnapos, ingyenes filmfesztiválon az elmúlt évek legjobb tajvani dokumentumfilmjeit vetítik a Toldi Moziban, november 2. és 4. között.
továbbhír
Szilágyi Fanni a meddigmehet.hu számára rendezett rendhagyó kampányfilmet, amely a párkapcsolatokon belüli bántalmazás különböző jeleit mutatja be.
továbbhír
Hivatalos előzetes érkezett Szász János megtörtént eseten alapuló filmjéhez.
továbbhír
Október 19-én került a mozikba Mészáros Márta új alkotása. Az első öt napban országosan több mint 13 ezer néző váltott jegyet az Aurora Borealis –…
továbbhír
Szombaton véget ért a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, ahol idén a zsűri a formabontó és tabudöntögető filmeket díjazta. A…
továbbhír
Kanzoli és a Polgár-lányok története, külföldre költözők és hazatérők, Ember Judit portréja, visszapillantás a csillagos házra és a…
tovább
A 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál programjában három magyar alkotást is beválogattak: Sós Bálint Dániel Minden Rendben című elsőfilmje a Perspectives szekcióba kapott meghívást, Ladányi Jancsó Jákob Élő kövek című munkája a rövidfilmes versenyben szerepelt, Balogh Mirjána Wish You Were Ear című animációs kisfilmje pedig a Generations válogatásában szerepelt, majd Kristály Medvével távozott a fesztiválról. Helyszíni tudósítónk a nemzetközi filmes programban is elmerült.
Zaklatott magyar mozaikcsalád borzolja a kedélyeket Berlinben
Egy kazánházban is jobb áttelelni, mint a lesorompózott lakóparkban
Megcsillan az amerikai álom Jessica Chastain szeretőjének szemében
a teljes dosszié
Schwechtje Mihályúj filmje feszültséggel teli dráma, melyben a készséges bébiszitter (Mari Dorottya) morális dilemmába kerül, amikor egy válságban lévő házaspár (Jakab Juli és Polgár Csaba) problémáit és gyerekeit kell a saját karrierje elé helyeznie. A film február 13. óta látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
Sünire vágyik, minden családi titkot el kell bírnia cserébe
Jakab Juli: Hogy lehetne valami személyiségvesztés, ami ennyire mélyen a részeddé válik?
Schwechtje Mihály: Van a fejemben egy társulat
a teljes dosszié
13 év után újra van Magyar Filmszemle, visszatér a magyar filmszakma egykori elsőszámú találkozóhelye. A Szemle nyitófilmje Schwechtje Mihály Sünvadászat című filmje, a programba közel 150 alkotást válogattak be, köztük játékfilmek, dokumentumfilmek és kísérleti filmek is megtalálhatóak, kis- és egészestés formátumban.
Kiosztották a 44. Magyar Filmszemle díjait
A tévéknek fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek ezekkel a sorozatokkal
Sünire vágyik, minden családi titkot el kell bírnia cserébe
a teljes dosszié