hír
A 90 éves Mészáros Márta életműve előtt tisztelgők sorát gyarapítja a Lincoln Center, mely január végén a rendező 11 frissen felújított filmjét…
tovább
hír
A tavalyi száz legnagyobb bevételű amerikai film rendezői között csak 12 százalék volt a nő, ami 4 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.…
tovább
hír
Megrohamozzuk a Capitoliumot, hang nélkül élünk túl a szörnyek között, Nagy Ervin bűntársai leszünk, együtt őrülünk meg Zendayával, Ben Affleck…
tovább
hír
A Filmvilág januári számában Kelecsényi László beszélget Törőcsik Marival, olvashatunk interjút a Dívák rendezőjével, Kőrösi Mátéval, beszámolóval…
tovább
hír
A 2020 decemberében alakult Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) eddigi 44 tagjához tízen csatlakoztak. A HCA a magyar filmművészet kiemelkedő…
tovább
hír
Az HBO minisorozatot készít a COVID-19 vakcinák kifejlesztéséről, melyben bemutatja a tudósok és politikusok együttműködését, valamint a politika és…
tovább
hír
Grosan Cristina rendező jelentette be, hogy debütáló nagyjátékfilmje, a Rainer-Micsinyei Nóra főszereplésével készült A legjobb dolgokon bőgni kell…
tovább
hír
Karácsony alkalmából, rövidfilm-bemutatóval kedveskedik közönségének az Átrium színház. December 25-től január 9-ig 1000 Ft-os jelképes összegért…
tovább
hír
Tavaly az Akik maradtak szerepelt a legjobb nemzetközi film kategória szűkített listáján, idén viszont nem jutott be a magyar nevezett a következő…
tovább
hír
Az elfelejtett ezüstcsapatról, az egyedülálló Onyx étteremről, egy drámai fordulatokkal teli életútról és a váci múmiákról készülnek alkotások a…
továbbFriss
Vácz Péter lesz az Etiuda&Anima animációs versenyének zsűritagja
Közel ezer gyerek térítésmentesen láthatja a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnyét
Flúgos futam a Svábhegyen és ciános-sósavas szőlő a 100 éves filmhíradóban
A Puskin mozi 100 éves lesz és ezt egész ősszel különleges vetítésekkel ünnepli
Stellan Skarsgard és Mads Mikkelsen a Skandináv Filmfesztiválon
Az Egykutya és a Bölöni, az erdélyi legenda nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját
Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié