dosszié
Az idén forgó filmek egy része az igazságszolgáltatásról, elfogadásról szól, mások a régi időkben játszódnak, de több olyan is van, amely a…
tovább
magazin
Az idén forgó filmek egy része az igazságszolgáltatásról, elfogadásról szól, mások a régi időkben játszódnak, de több olyan is van, amely a…
tovább
magazin
Pár napja kaptuk a megrendítő hírt Zsigmond Vilmos haláláról, de még mindig nem hisszük el. Most, az új év indultával tavaly elveszített…
tovább
magazin
2015-ben is kíváncsiak voltunk, sokat beszélgettünk filmesekkel, ők pedig meséltek nekünk. Goda Kriszta, Ujj Mészáros Károly, Rév Marcell, Almási…
tovább
dosszié
Idén is beszélgettünk rendezőkkel, színészekkel, operatőrökkel, producerekkel, hangmérnökökkel, most pedig összeszedtük 2015-ben készült…
tovább
dosszié
46 év után először ér magyar rendezőt az a megtiszteltetés, hogy első játékfilmjével a cannes-i hivatalos versenyprogramban szerepelhet. Nemes Jeles…
tovább
magazin
A Berlini Filmfesztivállal kapcsolatban gyakran hallani, hogy a filmek által közvetített politikai üzenet és emberi jogi kérdések, valamint az…
tovább
magazin
Szokásunkhoz híven, idén is megkérdeztük a magyar alkotókat, hogy mit kívánnának a maguknak és a magyar filmnek a következő évben. 10 fiatal magyar…
tovább
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Inkubátor 11 – Kámán Albert: Csak egy kis baráti gesztus
Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni
Inkubátor 11 – Kölcsey Levente: A Hiány (újra)Teremtése
a teljes dosszié
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Néha az öregezős csaló hozza össze a családot
Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén
Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember
a teljes dosszié
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk
Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF
Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót
a teljes dosszié
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.
November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője
a teljes dosszié