A film e rövid ”életképeken” keresztül Kristófról egy sötét és töredékes portrét ad, amely stílusában hasonlít a ’70-es és ’80-as évek magyar fikciós dokumentumfilmjeihez. A főszereplő alakjában egy holtpontra jutott életet dokumentálunk, amelyben nincs lehetőség a változásra: Kristófnak sem társadalmi háttere, sem végzettsége nincsen, hogy sorsát megfordítsa.  

Fontos célunk volt, hogy elkerüljük az általánosítást: noha Kristóf sztorija megtörténhetne, tehát ennyiben tipikus, ennek ellenére igyekeztünk óvakodni attól, hogy a tragikus drámává kerekítsük a filmet, és megpróbáltuk elkerülni a komikus ”cigánysztori” közhelyét is. Ehelyett egy tudatosan száraz, dokumentáló és drámaiatlan stílust és szerkezetet építettünk fel, amelynek nincs (mert nem is lehet) megoldása és konklúziója.