A gödöllői helyszíneken - Királyi Kastély, Művészetek Háza, Alsópark, Városi Könyvtár, Carplove Horgász- és Pihenőpark - kívül a rendezvénybe bekapcsolódik a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum is, ahol kihelyezett vetítések és családi programok várják ingyenesen a közönséget szombaton és vasárnap. A fesztivál a Varázslatos Magyarország című szabadtéri fotókiállítás megnyitójával, valamint Luc Jacquet Ég és jég között és Molnár Attila Dávid A nagy fafilm című alkotásával kezdődik szerda délután.

 

Ebben az évben 34 országból több mint háromszáz nevezés érkezett, amelyek között nagy európai stúdiók alkotói is megtalálhatók. A közönség száz filmmel találkozhat, köztük több országos premierrel is, meglepéséként pedig Tóth Zsolt Marcell Négy évszak a Hortobágyon című alkotása 3D-ben is látható lesz.

Idén két szemle keretében mérettetik meg magukat a filmek, a nemzetközi mellett külön egységet képviselnek a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit bemutató alkotások, valamint a horgász-vadász filmek. A külföldi szakembereket is tagjai között tudó zsűri összesen 15 díjat oszt ki a szombati gálán, ahol a fődíj mellett öt kiemelt és kilenc szekciódíjat adnak át. Az eredményhirdetésre és gálára szombaton a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában kerül sor, az eseményt a hatvani helyszínen is követhetik az érdeklődők.

 

A pénteki természet- és környezetvédelmi konferencia központi témája a vizes élőhelyek élővilágának sokfélesége, míg a szombati filmszakmai találkozó fókuszában az ismeretterjesztő filmek nemzetközi értékesítése áll. A szervezők számára kiemelten fontos a fiatalok és a családok megszólítása, ezért szervezték a filmszemle mellé a háromnapos jamboreet, amelynek programjai közt természet- és környezetvédelmi kiállítások, bemutatókat, kreatív játszóházak, koncertek vagy Jam for Nature elnevezéssel zenei tehetségkutató verseny is található.

A fesztivál szakmai partnerei a nemzeti parkok, a WWF Magyarország, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) vagy a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK). A fesztivál fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

 

Gödöllő Nemzetközi Természetfilm Fesztivál

A fesztivál you tube csatornája. A programokról részletesen a fesztivál honlapján lehet tájékozódni.

 

 (Forrás: MTI)