A csodák három napig, a Cannes-i Filmfesztivál valamivel tovább tart, de az utolsó egy-két napban már nagyon érződik, hogy közeledik a vég. A szombati esős nap után, vasárnap már ismét ragyogó napsütéssel búcsúzott a rendezvény, ami az utolsó pillanatokig tartogatott meglepetéseket. A résztvevők egy része már hazautazott, vagy éppen a partik fáradalmait pihente ki a szállodai szobájában, illetve a strandon. Emir Kusturica versenyfilmjét (Ígérd meg nekem) ugyan sokan megnézték még az utolsó sajtónapon, de a film úgy lefárasztotta az embert, hogy délutánra az újságírók nagy része átadta a helyét a fesztiválozóknak és nem volt hajlandó beülni egy két és fél órás román filmre a California Dreamin’ (Nesfarsit)-re. Engem is csak a lelkiismeretem vitt be, és biztos, ami biztos, szélre ültem, hogy könnyen meg tudjak lógni. Cristian Nemescu filmje azonban olyan jóra sikeredett, hogy eszem ágában sem volt menekülőre fogni. A California Dreamin’-t nem csak a közönség méltatta több mint tíz perces álló tapssal és bravózással, de a zsűri is odaítélte neki az Un Certain Regard kategória díját. Sajnos ezt a sikert a rendező már nem érhette meg, mivel 2006-ban tragikus körülmények közt elhunyt. Nemescu filmje 1999-be, egy kicsiny román faluba kalauzol minket, amelyen NATO békefenntartó katonák szeretnének átutazni Szerbia felé, ám nem számolnak a helyi kiskirállyal Doiaru-val (Razvan Vasilescu remek alakításában), akinek feltett szándéka, hogy csak azért is keresztbe tesz az amerikaiknak, megbosszulva azt, hogy a második világháborúban és az azt követő nehéz időkben azok nem siettek a román nép segítségére. A harcedzett alakulat parancsnoka (Armand Assante) és katonái ott ragadnak a semmi közepén a román bürokrácia és a falucska vendégszeretetének fogságában. Van itt Elvis imitátortól, jubileumi faluünnepen át, Drakula lányai misztériumjátékig (értsd, go-go táncosok műsora) minden! De felvonulnak a kilencvenes évek végének román társadalmának jellegzetes karakterei is, az ügyeskedő ’vállalkozó’, a jóindulatú, ám bábként mozgatható polgármester, a hivatali időben családi ügyeit intéző aktatologató miniszter, az amerikai kölcsön-uniformisban hódító szélhámos. Mellettük pedig ott vannak a ’béke küldöttei’ is, élükön a parancsnokkal, aki miután belátja, hogy egy hamar nem tudnak innen szabadulni, úgy dönt a falubeliek közt is békét teremt, amolyan amerikai módra. A szellemesen megírt és sajnos a mai napig aktuális üzenetű filmnek legnagyobb gyengéje a kicsit túlmagyarázott és túl kerekre szánt befejezés, ami azért szerencsére túl sokat mégsem ront az összhatáson.
 |
| Annyira eltúlzott, hogy már szinte nézhetetlen - Emir Kusturica: Ígérd meg nekem |
Így lett az, hogy sokan Kusturicát várták nagyon a végére, de a nagy szerb blődli helyett egy kis, román groteszk lopta be csendben magát a közönség és a zsűritagok szívébe. Kusturica filmjének egyszerű és jó az alapötlete, az elhagyatott, alig pár lelket számláló faluból egy kisfiút indul a nagyvárosba, hogy teljesítse nagyapja három kívánságát, és így megtapasztalja milyen is az élet a nagyvárosban. Gengszterek és kurvák világa ez, ahol egyik sötét üzlet éri a másikat és a fegyverropogás természetes része az utcazajnak. A baj csak az a filmmel, hogy annyira el van túlozva benne minden, és ezt nem csak a történetre és annak szereplőire értem, de magára a tálalásra is, hogy az már szinte nézhetetlen. Az Ígérd meg nekem túl van pörgetve. Kusturica ánizsmagtól verébszarig, mindent beletett adrenalin-növelőjébe és olyan vehemenciával pumpálja belénk, hogy szervezetünk pillanatok alatt immúnissá válik rá és a jó poénokat (amiket úgy kell kimazsolázni belőle) már alig vesszük.
Sokan találták úgy, hogy Fatih Akin filmje A másik oldalról (Auf Der Anderen Seite) a másik nagy esélyes az Arany Pálmára, de végül is csak forgatókönyvét díjazták. A film valóban nagyon jól megírt, sokrétű és bonyolult kérdéseket boncolgat. Hősei, már csak helyzetüknél fogva is, eleve bukásra vannak ítélve, mégis annyira törekszenek valami jobbra, és meg is érdemelnék, hogy kegyes legyen hozzájuk a sors, hogy a néző minden idegszálával azon szurkol nekik, hogy sikerrel járjanak, noha a fejezetcímekből már eleve tudni lehet, hogy egyáltalán nincs remény számukra. A főként Isztambulban játszódó cselekmény több szálon fut és nevezzük véletlennek, vagy, ha tetszik sorszerűnek azt, ahogy ezek a szálak találkoznak és egymáshoz kapcsolódnak, hogy olyan embereket (németeket és török emigránsokat) hozzanak össze, akik egyébként Németországban sosem találkoztak volna. Ugyanúgy a véletlen, vagy, ha úgy tetszik, a balsors hozza a történet tragikus fordulatait is, amelyek értelmetlensége banalitásuknak köszönhetően még fájdalmasabb.
|
|
Megrendítő, sallangoktól és felesleges hatáskeltéstől mentes - Cristian Mungiu:4 hónap, 3 hét, 2 nap |
Még egy utolsó lehetőséget kínál a fesztivál arra, hogy bepótolhassa az ember, ha lemaradt egy-egy versenyfilmről és még mindenki izgatottan latolgatja az esélyeket az esti díjátadó gáláig. A magam részéről szorítottam Tarr Bélának, akinek filmje, a versenyprogramot látva, megállja a helyét a rangos mezőnyben, de sajnos A londoni férfi díj nélkül maradt. Idén az Arany Pálmát Cristian Mungiu román rendező filmje a 4 hónap, 3 hét, 2 nap kapta, megérdemelten. Megrendítő és sallangoktól, felesleges hatáskeltéstől mentes, mégis mindenkiben mély nyomot hagyó történet, két barátnő összetartásáról egy nehéz történelmi időszak adta nehéz helyzetben. (Első cannes-i cikkemben bővebben írtam róla.) Zsűri Grand Prix díját a japán Naomi Kawase Mogari No Mori (The Morning Forest) című japán filmje érdemelte ki. A történet két szereplője, egy az erdő mélyén örök nyugalomra térni készülő idős férfi és az őt utolsó útjára elkísérő fiatal lány kettőse adja. A gyászról és annak szakaszairól szól Jeon Do-yeon Secret Sunshine című filmje, amelynek hősnője, valóban meggyőző és drámai alakításáért elnyerte a legjobb színésznő díját.
Az Un Certain Regard díjazottai közül a másik szintén nagyszerű román alkotást, a California Dreamin’ –t már említettem. A zsűri szintén a szívébe zárta Eran Kolirin Bikur Hatizmoret (The Band’s Visit) című keserédes komédiáját, amit külön-díjjal fejezett ki.
