A fesztivál nyitófilmje Bong Joon-ho fekete komédiája, az Élősködők, az első koreai film, amelyik elnyerte a Cannes-i Fesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Az Élősködők mellett a rendező több filmje is szerepel a fesztiválon. Az Arcok szekció, amely Korea nagyhatású filmkészítőinek egyikét mutatja be, 2019-ben Bong Joon-ho életművével foglalkozik. A szekcióban szerepel Korea minden idők legnagyobb bevételét hozó 2006-os szörnyfilmje, A gazdatest, a szintén Cannes-ban bemutatott Anya és egy 2003-as valós történeten alapuló thrillere, A halál jele is, amely az elmúlt hetekben ismét a közbeszéd tárgya lett, miután sikerült azonosítani a 30 éve keresett sorozatgyilkost, akinek a rendező is üzent a film zárójelenetével.

A fesztivál hagyományait követve további három szekcióban kínál filmeket. A Friss szekció, amely látható lesz a fesztiválba bekapcsolódott pécsi, szegedi és debreceni mozikban is, a legújabb koreai filmeket vonultatja fel úgy, hogy az újdonság mellett a koreai film alakuló irányaira is fókuszál. Ebben a szekcióban, és csak fesztivál ideje alatt lesz látható a Lee Won-tae idei bombasikere, A gengszter, a zsaru és az ördög akciófilm is, amelynek amerikai változatát már készítik is, ugyanazzal a koreai főszereplővel, Don Lee-vel.

 Lee Won-tae: Gengszter, a zsaru és az ördög

A Fókusz szekció minden évben egy speciális témára összpontosít. Idén Magyarország és Korea 1989-es diplomáciai kapcsolatfelvételének apropóján Korea elmúlt 30 évét felölelő filmeket szemléz. A blokkban szerepel JK Youn epikus melodrámája, az Óda édesapámhoz című alkotása, amely a koreai háború idejétől napjainkig követi egy család életét. Az 1987: amikor eljön a nap a nyolcvanas évek katonai rezsimjét mutatja be, és summázását adja mindazon körülményeknek, amelyek az első demokratikus elnökválasztáshoz vezettek Dél-Koreában. A tavalyi bankügyi thriller, az Államcsőd pedig az 1997-es pénzügyi válságot dolgozza fel a Gyújtogatókból ismert Yoo Ah-in és Vincent Cassel főszereplésével.

Az Extra szekció a filmtörténeti érdekességek, független- és művészfilmek blokkja, amely a koreai film 100. születésnapja alkalmából a koreai filmtörténet kiemelkedő alkotóinak filmjeiből nyújt válogatást. A filmvetítések előtt Vincze Teréz, az ELTE Filmtudomány Tanszékének adjunktusa rövid felvezetőket tart. A válogatás legkorábbi filmje az 1960-as A cseléd, Kim Ki-young rendező alkotása, amit a szakértők a valaha készült három legfontosabb koreai film közé sorolnak.

JK Youn: 1987 - Amikor eljön a nap

A másik történeti klasszikus a válogatásban Shin Sang-ok Cshunhjang című alkotása, a dél-koreai filmgyártás első színes, szélesvásznú produkciója. Érdekesség, hogy a rendező Kim Dzsongil észak-koreai diktátor kedvenc filmrendezője volt, úgyhogy az 1970-es években el is raboltatta a rendezőt és feleségét (a Cshunhjang főszerepét is alakító Choi Eun-hee-t), hogy Észak-Koreában rendezzen filmeket. A blokkban szerepel még Im Kwon-taek 2014-es drámája, az Újrakezdés, valamint a Gyújtogatókat jegyző Lee Chang-dong egy hazánkban hivatalosan nem forgalmazott filmje, az Oázis is.

Forrás: Koreai Kulturális Központ  / Borító: Élősködők