A cigányasszony meg az ördög díjnyertes Velencében
Siker Velencében
A Cigánymesék rajzfilmsorozat A cigányasszony meg az ördög című epizódja elnyerte a velencei Cartoons on the Bay nemzetközi filmfesztiválon a Televíziós sorozatok fiataloknak kategória díját, valamint a legjobb filmzenéért járó elismerést is.
Az animáció legújabb trendjeit bemutató, televíziós és cross-media alkotásokat felsorakoztató és díjazó nemzetközi fesztivál zsűrijének indoklása szerint a rajzfilmben, amely új életet adott egy tradicionális mesének, egyensúlyra talált a régi és az új animációs filmtechnológia.
A Sergio Stivaletti, Sophie Boé, Anthony LaMolinara és a jelenleg a magyar-izraeli együttműködésben megvalósuló Salamon király legendája című egészestés animációs filmen dolgozó Albert Kaminski alkotta zsűri emellett lenyűgözőnek találta a mesében felcsendülő tradicionális, és az alkotás ritmusához tökéletesen illeszkedő zenét is. A Cigánymesék a Kecskemétfilm műhelyében készült, a zene a Parno Graszt roma népzenei együttes munkája. A rajzfilmsorozat rendezője Horváth Mária, producere pedig Mikulás Ferenc volt.
Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a hazai poroszos oktatási rendszer hétköznapi kudarcain keresztül mutat rá azokra a beidegződésekre és komplexusokra, amik össztársadalmi szinten is nehezítik az életünket.
Az Egy nap rendezőjének második nagyjátékfilmje a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Biennale College – Cinema szekcióban mutatkozott be. Szilágyi Zsófia filmje egy válásból fakadó költözés történetét mutatja be.
Vizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.