Míg fesztiválunk elmúlt évfolyamaiban többször is a múltba tettünk utazást, és a retrospektív programokkal neves cseh alkotókra fókuszáltunk, az idei az új arcok, a filmes debütálások és a műfaji kísérletezések éve. A 2018-as év gazdag terméséből válogattak a szervezők, és remélik, hogy a felkínált menü örömöt szerez úgy a klasszikus cseh humor, mint a formailag igényesebb filmek kedvelőinek.

A filmeket a család témája köti össze. Míg a Hétvégi ház eladó című nyitófilm a családi vagyon eladása ürügyén humorosan vizsgálja a megromlott családi viszonyokat, a Domestik a családalapításra való patologikus alkalmatlanságot elemzi. Az Egy kis időre és A papa Volgája a családi titkokra próbál fényt deríteni különböző eszközökkel, míg a Miss Hanoi című krimi a Csehországban élő vietnámi közösség egzotikus világába vezet el bennünket, ahol a család fogalmának jelentése kulturálisan és társadalmilag is különbözik.

Hétvégi ház eladó

A család szétesésére, és annak megakadályozásáért folyó harcra az elvonóban játszódó Szomorú férfiak mosolya, a családi veszteségekre pedig Az elárult arany és a Jan Palach című filmek reflektálnak. A cseh mozi nagyszerű évet tudhat maga mögött, és a Filmkarneválnak köszönhetően ennek most mi is a részesei lehetünk.

A vetítéseket követő beszélgetéseken három film alkotói személyesen is ott lesznek a Toldi moziban. A Hétvégi ház eladó után vendégünk lesz Tomáš Pavlíček rendező és Bárdos Judit színésznő, a Domestik után Adam Sedlák rendező, Jiří Konvalinka színművész és Jakub Jíra producer, a Miss Hanoi után pedig Zdeněk Viktora rendező és producer, valamint Ha Thanh Špetlíková színésznő. A Filmkarnevál műsorfüzetét itt lehet megnézni, a Toldi mozi honlapján fent van a részletes program.

borítókép: Miss Hanoi