A versenyprogramot négytagú zsűri, Dér András rendező, Dombrovszky Linda rendező, Gelencsér Gábor filmesztéta és Gőbel Ágoston a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője válogatta. Az egész estés és rövid dokumentumfilmek mellett helyet kapnak a kísérleti, animációs és fikciós rövidfilmek is. Idén a szervezők bővítik a fesztivál kínálatát és minden nap egy-egy pódiumbeszélgetéssel zárják a vetítéseket.

Hétfőn Veres Emese néprajzi szakíró, újságíró beszélget Gipsz című film után a rendezővel, Domokos Jánossal. A film egy Mária szobor visszahelyezésének küzdelmeiről, az együttélésről, a gyűlöletről, a szeretetről és a hitről szól.

A Kármel hegye a szomszédban van című film után kedden a nézők a szerzetességről szóló beszélgetésbe kapcsolódhatnak be Tóth Marcsi rendezővel és Imre atya karmelita szerzetessel. Az est moderátora Madocsai Bea, újságíró, a Magyar Katolikus Rádió, a Kossuth Rádió szerkesztője, műsorvezetője. A film három karmelita szerzetes különböző útját, motivációját mutatja be. Vajon értelmezhető-e ma egyáltalán egy olyan szerzetesrend, amelynek nem apostoli feladata, hanem a szemlélődő imádságra épülő karizmája van?

A Kármel hegye a szomszédban van

Szerdán Gelencsér Gábor filmesztéta beszélget az Új Közjáték sorozat két rendezőjével, Szabó-Nyulász Melindával és Száraz Eszterrel, valamint Katona Zsuzsával, a sorozat és pályázat vezetőjével, aki évek óta foglalkozik Hamvas Béla életművének dokumentumfilmes és könyves feldolgozásával. Az Új Közjáték nevű, rövid filmetűdökre kiírt pályázatot is azért alapította meg, hogy a szerző gondolatvilágát és életfilozófiáját szélesebb körben tudják népszerűsíteni a fiatal alkotók között. A sorozat célja, hogy a leírt gondolatok képpé váljanak, az írott szó és a mozgókép találkozásából új művészeti érték szülessen, mindez Hamvas Béla életművéhez méltóan.

Csütörtök este közönségtalálkozó lesz Sívó Júlia és Surányi Z. András rendezők Aranycipellő című filmje után. Az alkotás Horváth Gyula birkózóedző fáradtságot nem ismerő áldozatos hivatását mutatja be, aki naponta tart edzéseket hátrányos helyzetű, reménytelen sorsú gyerekek számára a Nyitott Ajtó Baptista Iskolával közösen és csillant fel ezzel reményt a kiugrásra. A beszélgetés vendégei Sívó Júlia rendező, Buglya Sándor producer és Horváth Gyula birkózóedző lesznek.

Aranycipellő

Visky Ábel rendezővel a péntek esti Mesék a zárkából vetítés után beszélget a film alkotási folyamatairól Eperjesi Tamás szupervízor, a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodájának felzárkózási ágazatának vezetője.

Az ünnepélyes díjátadó az utolsó napon, 2020. szeptember 19-én, vasárnap 19 órakor lesz. A vetítések időpontjáról és a vetített filmekről bővebben az Ars Sacra fesztivál oldalán lehet tájékozódni. A vetítések és a beszélgetések ingyenesek, de a filmek megtekintéséhez regisztrációs jegyet szükséges váltani a mozi pénztárban.

Forrás: Ars Sacra Filmfesztivál