A díjnyertes alkotás újonnan feltárt film- és hanganyagok sokasága alapján készült. A NASA archívum 279 korabeli filmtekercset bocsátott a dokumentumfilm rendelkezésére 16, 35, 60 és 70 milliméteres filmszalagokkal. Ezek egy részét az 1972-ben bemutatott Moonwalk One című dokumentumfilm is használta, de csupán a tekercsek egy kis hányadát. 

A Toddnak átadott felvételek között szerepel számos eddig feldolgozatlan filmszalag is, amelyet az archívum filmszekciójának vezető munkatársa fedezett fel az intézmény egyik raktárhelyiségében.

Todd Douglas Miller: Apollo 11 (fotó: Uránia)

Todd dokumentumfilmjének fele olyan jelenetekből áll, amelyeket korábban soha nem láthattunk. Az eddig nem publikált film- és hangfelvételek révén páratlan betekintést kapunk úgy az asztronauták perspektívájába, mint az irányítóközpont csapatának nézőpontjába, s részesei lehetünk a NASA leghíresebb küldetésének, amely először juttatott embert a Holdra 1969. július 20-án.

Az Apollo 11 expedíció világszerte ismertté tette az égitest felszínére lépő Neil Armstrong és Buzz Aldrin, valamint harmadik társuk, a Holdra szállást a parancsnoki űrhajóból kísérő Michael Collins nevét.  Az idei Sundance Filmfesztiválon is díjazott és Karlovy Vary-ban is bemutatott dokumentumfilmet eredeti nyelven, csak angol felirattal vetíti az Uránia.

Forrás: Uránia