A húsz perces, H.G. Wells klasszikus regényéből adaptált Dr. Moreau célja, hogy feltérképezze a nyugati ember pszichéjét és annak erőszakos, elkeseredett próbálkozásait, hogy a természet uralkodójává váljon. A film absztrakt képsorain keresztül egy olyan világba merülhetünk, ahol az ember és a természet korábban elkülönített kategóriái összemosódnak. A film forgatókönyvírója Nemes Z. Márió, narrátora Rába Roland, operatőre Vincze Alina, zeneszerzője Horváth Ádám Márton, sound designere Terner Péter volt. Producerként pedig Nedeczky Dóra fogta össze a film megvalósítának folyamatát, és ő vezeti a film disztribúcióját is.

Lichter Péter és Máté Bori 2006 óta készítenek közösen kísérleti filmeket, eddig alkotásaik olyan rangos nemzetközi fesztiválokon szerepeltek, mint a Berlin Critics Week, Jihlava Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál vagy Tribeca. Nedeczky Dóra producerrel első közös egész estés munkájuk, a Rotterdamban bemutatott Üres lovak (2019) volt, melyet 7 részből álló antológia, A horror filozófiája (2020) követett. Ezek a filmek nemcsak sikeres fesztiválkörutat (Rotterdam, Cottbus, Torino, stb.) jártak be, de rendre helyet kaptak a Sight& Sound Magazine éves ranglistáin is. A Dr. Moreau-t a Nemzeti Filmintézet 2020-as kisjátékfilm gyártási pályázatán támogatásban részesítette. A film további partnere a Bőhm Sound Design Stúdió, Kárpáti György Mór, gyártócége pedig a Mindwax.

A Dr. Moreau szigete című absztrakt horrorfilmünk érzéki utazásra invitálja a nézőt a tudomány határterületére, ahol a természet és az ember közti éles választóvonal elmosódik. Filmünk két markáns rétegből épül fel. Egyrészt az akusztikus szintből, melyet sound designer-ünk, Terner Péter épített fel egészen az alapoktól. Itt kapott helyett a H. G. Wells eredeti műve alapján, Nemes Z. Márió által írt narráció és Horváth Ádám Márton zenei kompozíciója.

A film másik rétege a vizuális szint: itt egyrészt a főleg 16 mm-es és 35 mm-es oktatófilmekból álló talált felvételeket (found footage), illetve operatőrünk, Vincze Alina által forgatott, super 8as és 35mm-es kamerával rögzített képsorokat láthatunk. A nyersanyagunk egy részét Kárpáti György Mór biztosította.

Az analóg képi anyagot ezután a végeredmény szempontjából legfontosabb eljárás alá vetettük, ami a nyersanyagra festés kísérleti filmes módszere. Ennek lényege a celluloid szalagok fizikai roncsolása rohasztása, hipózása és festése majd az átalakított nyersanyag bedigitalizálása és vágása.