A londoni férfi hosszú utat követően Cannes-ban érhet révbe

A nagy kimaradók között van Takeshi Kitano, akinek végül nem került a versenyprogramba Kantoku Banzai című munkája, de a Cineuropa jóslata a francia filmeket illetően sem jött be, ugyanis sem Sophie Marceu, sem Claude Miller filmje nem mérettetik meg idén. Helyettük - némi meglepetésre - az eddig jobbára forgatókönyvíróként és színésznőként ismert Catherine Breillat (Une Vieille Maîtresse), valamint Julian Schnabel (Le Scaphandre et le papillon) képviseli a hazai színeket, Raphael Nadjari Tehilim című izraeli-francia koprodukcióban készült animációs filmje mellett; de érdekesnek ígérkezik a regényíró Christophe Honoré rendezői kalandja is, aki a Les Chansons d'amour című musicallel gyarapítja a versenyfilmek listáját.

Számunkra a legfontosabb azonban, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően A londoni férfi versenyben van az Aranypálmáért. Tarr Béla meglehetősen zaklatott, tragikus körülményekkel terhelt forgatás után elkészült filmjének sikerét tovább növeli, hogy 19 éve - tehát Szabó István Hanussen-jét követően - nem volt magyar film a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programjában; a listán végigtekintve pedig konstatálhatjuk, igen előkelő társaságban kezdheti el pályafutását a film. A londoni férfi gyártásának - Tarr Béla ötletének megszületésétől számítva - tíz éves, igen fordulatos története van. A költséges produkció munkálatai pénzügyi gondok miatt eleve csúszva kezdődtek 2003-ban, miután Tarrnak hosszas keresés után sikerült rátalálni a korzikai helyszínre, majd egy év múlva minden veszni látszott a francia producer öngyilkosságát követően. A produkciónak azonban sikerült új francia partnert találni, a Mezzanine-t  (amely anyagi gondok miatt később szintén kiszállt), ám ezután a bastia-i mostoha körülményei akasztották meg a munkálatokat. Végül a - kissé babonás elnevezésű - 13 Productionnal való kapcsolat szerencsét hozott, és a munkálatokat immár Magyarországon, idén márciusban sikerült befejezni.

Wong Kar Wai filmjével nyit idén Cannes - Jude Law a My Blueberry Nights-ban

Cannes-ban versenyen kívül további amerikai rendezők művei tűnnek fel, így a korábbi Arany Pálma-nyertes, Michael Moore a Sicko-val, vagy Steven Soderbergh az Oceans Thirteen-nel, de az érdeklődők megtekinthetik Michael Winterbottom A Mighty Heart-ját Angelina Jolie-val a főszerepben. A versenyen kívüli filmek között is van nagy kimaradó név: ellentétben a várakozásokkal nem lesz látható Francis Ford Coppola új filmje, a Youth without youth. A Cannes-i Filmfesztivál zárófilmje: The Age Of Darkness, Dennis Arcand rendezésében.