A Krasznahorkai László regénye alapján készült, 12 részből álló, 450 perces Sátantangó 1994-ben a Berlinale Fórum programjában debütált, majd aratott elsöprő sikert. Most, azaz 25 évvel később ugyanebbe a szekcióba tér vissza Tarr Béla monumentális alkotása, amely időközben a filmművészet egyik legfontosabb alkotásává lépett elő.

A berlini világpremier alkalmával a Sátántangó elnyerte a Caligari-díjat és az ökumenikus zsűri díját. A legendás filmet a Belga Királyi Filmarchívum L’Age d’Or fődíjával jutalmazta, és néhány éve a nagyvilág filmes szakemberei beválasztották minden idők 50 legjobb filmje közé. A lista a tekintélyes brit filmművészeti folyóiratban, a Sight & Sound-ban jelent meg.

Sátántangó

A Sátántangó 35 mm-es kópiáját rangos gyűjteményekben őrzik, köztük a New York-i MOMA-ban, a Belga Királyi Filmarchívumban és a Berkeley Art Museum and Pacific Film Archive-ban.

A Sátántangó digitális felújítása a Los Angeles-i Arbelos forgalmazó és filmrestauráló cég megrendelésére a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Filmlabor együttműködésével valósult meg. Az eredeti kameranegatívot a Filmlabor digitalizálta 4K felbontásban. Az Arbelos szakemberei elvégezték a több hónapos digitális restaurálást, az ezt követő befejező fényelés ismét a Filmlaborban készült.

A legendás film felújított változatát a berlini világpremiert követően, melyre Tarr Béla jelenlétében kerül sor, az amerikai mozik is műsorra tűzik és Blu-ray lemezen is megjelenik. A Sátántangó világforgalmazását több Tarr-filmmel együtt a párizsi székhelyű Luxbox gondozza. Magyarországi bemutatóról viszont nincs hír, csak reménykedni lehet, hogy hazai moziban is vetítik majd a 25 éves Sátántangó-t.