A tegnapi határidőig több mint kétezren jelentkeztek játékosnak a tv2 késő ősszel induló valóságshow-jába, amelyet a nagy port kavart amerikai Survivor (Túlélő) műfajában alakítanak ki – közölte a tévécsatorna sajtóreferense.

Kardos Anikó információi szerint a jelentkezők közül tízet, öt férfit és öt nőt választanak ki. A követelmények magasak: kitűnő fizikai, pszichikai és szellemi képességekre van szüksége annak, aki a játék végén el akarja nyerni a tízmillió forintos jutalmat. A Bázis című „reality show” helyszíne egy erdő mélyén megbúvó katonai kiképzőtábor, ahol a körülmények az emberi tűrőképesség határát súrolják. A részvevőknek egy hónapot kell eltölteniük itt, miközben egyszerre küzdenek egymásért és egymás ellen – a feladatok, küldetések csak csapatmunkával teljesíthetők. A kiképzés folyamatát végig figyelemmel kíséri a tv2 kamerája. A csatornánál egyelőre nem döntötték el, pontosan mikor kezdik a műsort.

Annyi bizonyos, hogy közel azonos időben a konkurens RTL Klub is belekezd saját valóságshow-jába, amelynek helyszíne és tartalma azonban egyelőre hétpecsétes titok – közölte Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató. Amit tudni lehet, hogy a kieséses rendszerű játék győztese pénzt, lakást és autót kap majd. Az RTL Klub „reality show”-ja nem fog hasonlítani sem a közelmúltban a Viasaton játszott Bárhoz, sem a tv2-n csak néhány adást megért kalandos vetélkedőhöz, a Fort Boyardhoz.
(Népszabadság)