Nyilvánosságra hozták az október 11-én kezdődő 35. Varsói Filmfesztivál programját. A lengyel főváros nemzetközi seregszemléje a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei mustra mellett egyike a 15, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválnak. A Valan – Az angyalok völgye című magyar alkotás az első és második filmeket felvonultató versenybe (1-2 Competition) kapott meghívást. A premieren Bagota Béla forgatókönyvíró-rendező. Krisztik Csaba főszereplő és Kántor László producer személyesen részt vesz.

Bagota Béla első mozifilmje feszült és szívszorító lélektani krimi, fő helyszíne Valan, a hólepte erdélyi bányaváros. Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja. Julinak huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyanúja, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem a saját démonaival is.


Sokak számára ismerős, hogy ugyanazokat a problémákat addig kapjuk vissza a múltunkból, amíg vissza nem fejtjük a valódi okokat és megoldást nem találunk rájuk. A Valan egy ilyen történet. Péter szerepében Krisztik Csaba egy karizmatikus, komoly kvalitásokkal bíró színész, aki annak ellenére, hogy filmvászonra termett, eddig még nem jutott főszerephez magyar mozifilmben. A mellékszerepekre is autentikus, erdélyi színészeket válogattam, akik közül sokakat most ismerhetnek meg a mozinézők” – mondta a forgatókönyvet is jegyző rendező.

Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában, majd számos nagyszabású magyar és nemzetközi produkcióban dolgozott. Első mozifilmje, a Valan – Az angyalok völgye a Filmalap 292 millió forintos gyártási támogatásával készült a Mátrix Film produkciójában Kántor László producer vezetésével.

A Valan – Az angyalok völgye a Mozinet forgalmazásában november 21-től lesz látható a hazai mozikban.