Az Erdő című 12 perces fekete-fehér alkotás a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a KMH Film, a KraatsFilm és az Inforg Stúdió együttműködésének gyümölcse, mely a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült. Kárpáti György Mór (1984) a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakos végzős hallgatója Enyedi Ildikó osztályában, az Erdő volt a negyedéves vizsgafilmje. Harmadéves munkája, az Éjfél, a 41. Magyar Filmszemlén mutatkozott be. „Az erdőben gyilkosság történik. Balázs ijesztően közel kerül az ügyhöz. Az élmény egyre jobban nyugtalanítja.” – olvasható a film szinopszisában. A Berlinale rövidfilm versenyében korábban Orosz István, Varga Csaba, Cakó Ferenc, M. Tóth Géza és Szilágyi Varga Zoltán mára elismert alkotók mutatkoztak be Magyarországról.

erdo_500_1


Idén először két új magyar filmtervet is meghívtak a Berlinale Co-Production Market szervezői. A nemzetközi filmszakma egyik legfontosabb koprodukciós platformján közel félezer producer vesz részt februárban, hogy a fejlesztési szakaszban lévő filmtervek javát az elsők között ismerhesse meg. 352 pályázatból választották ki a szervezők a 24 filmtervet, melyek között van Nagypál Orsolya és Mundruczó Kornél legújabb projektje.

Pusztai Ferenc (KMH Film) a Friss levegő, A nyomozó, Pál Adrienn című kiemelkedő, nagy sikerű filmek után a London Film School-on végzett Nagypál Orsolya első játékfilmtervével kapott meghívást a berlini fórumra. Nagypál Orsolya a 41. Magyar Filmszemlén két filmmel is szerepelt: Paktum című kisfilmjében egy tanár és egy diák egy kellemetlen helyzetben fut össze, Hidegzuhany című munkája pedig egy roma és egy magyar kisfiú kapcsolatát mutatja be. A Balatoni tengeralattjáró című projekt a 80-as évekbe repít vissza: „Kelet-Nyugat-Német találkozások a Balaton partján egy 11 éves magyar srác szemszögéből. NDK-nudisták, kánikula és családi viszályok egy foszladozó rendszerben, ahol a mindennapi abszurditás már normálisnak számít.”

nagypal_orsi_500


A Berlinale Co-Production Market további magyar meghívottja A repülő ember című filmterv, melyet Mundruczó Kornél és Petrányi Viktória producer (Proton Cinema) jegyez. „Valahol messze Ázsiában, egy titkos intézetben különös gyermekeket képeznek ki csodatevőknek. Ariel, a 18 éves fiú, egy olyan képességre tesz szert, amit sohasem kért: egy kísérlet eredményeképp megtanul repülni. Váratlan tudását felhasználva megszökik, hogy Nyugaton, a lehetőségek világában fedezze fel a szabad életet.” – áll a film szinopszisában. Az európai koprodukcióban megvalósítandó film Mundruczó szerint „egy nyitás a közönség felé, ami számára már évek óta igazi kihívás”, és ezzel a témával valóban lehetősége nyílik erre.

A producerek személyesen mutatják be a filmterveket a lehetséges partnereknek Berlinben 2011. február 13-15. között.