Szédítő és kemény J. Caouette: Tarnation |
A 32 éves Caouette-et állítólag teljesen letaglózta a film sikere. A rendező nevelőotthonban és texasi nagyszüleinél töltötte gyermekkorát, miközben édesanyját intézetben kezelték. Caouette ekkor kezdte dokumentálni életét: filmre, videóra és hangszalagra rögzítette élményeit. Szédítő és kemény, ugyanakkor gazdag film született ebből az anyagból, mely egyaránt tekint vádlóan és szeretettel a megroppant családra.
Sandra Hebron, a fesztivál igazgatója szerint a Tarnation igazi vizuális alkotás, mely hitelesen rajzolja át a mozi fogalmának határait.
"Nem gondoltam arra, hogy a film műfaji szabályait átírjam", nyilatkozta Caouette az AP-nek. "Persze több volt bennem, mint egy sürgető érzés, hogy ezt a történetet kiadjam magamból. Az emlékezéssel és a gondolkozás folyamatával akartam versenyre kelni. Az egész a tudatalattira, az intuícióra és az organikusságra épült."
Bacon, a pedofil N.Kassell: The Woodsman |
A nemzetközi kritikusok díját a szürrealista belga vígjáték, az Aaltra érdemelte ki, kiemelkedő brit művészként pedig Amma Asante-ét jutalmazták az A Way of Life (Életút) című, a modern Nagy-Britanniában az erőszakot és a rasszizmust feldolgozó filmjéért. A legjobb rövidfilm Harry Wootliff Nits (Tetűtojások) című alkotása lett.
A szervezők szerint több mint 100 ezer jegyet adtak el a kéthetes rendezvényen. Az idei felhozatalból kiemelkedett a 2046 című legutóbbi Wong Kar-Wai-film, Zhang Yimou House of Flying Daggers című alkotása, Mira Nair indiai Thackeray-adaptációja A hiúság vására, valamint Ian McEwan Őrült szerelem című regényének filmes változata a megszállott vágyakról, Roger Michell rendezésében.
A fesztiválon két magyar film is szerepelt, Fliegauf Benedek Dealer, illetve a Visions of Europe szkeccsfilm részeként Tarr Béla Prológus című munkája.