A legjobb mozifilmes operatőri munkáért zsinórban harmadjára jutalmazták Emmanuel Lubezkit, idén A visszatérőért. Tavaly a Birdmannel, előtte a Gravitációval nyert, de 2012-ben is őt tüntették ki, Az élet fája című munkájáért. Lubezki a díj történetében az első, aki háromszor egymás után nyerni tudott, de öt szobra is rekordnak számít. A legjobb operatőrnek járó Oscar-díjért versenyzők mezőnyében tuti befutónak számít, ráadásul az utóbbi 20 évben 11 alkalommal az kapta a szobrot, aki az ASC díját is. Lubezki idén olyan operatőrök ellen győzött, mint Roger Deakins (Sicario), John Seale (Mad Max: A harag útja), Ed Lachman (Carol) és Janusz Kaminski (Kémek hídja) - olvastuk az Indexen.

A televíziós kategóriában két operatőrt díjaztak: a sorozatok esetében Vanja Cernjul, a Netflix Marco Polo című sorozatának fényképezéséért részesült elismerésben, Pierre Gill pedig a Casanova első részéért, amit a tévéfilmek között indítottak. Az ASC életműdíját idén John Toll, Lowell Peterson, Bill Bennett és Ridley Scott kapta meg.