A rendezvény – a már több évtizedes múltra visszatekintő Aranyszem Operatőr Fesztivál – Zsigmond Vilmos, legendás operatőr halála után lett átnevezve a magyar filmtörténet két kiemelkedő alkotójáról. 2004 óta olyan hazai és nemzetközi filmes szakembereknek ismerte el a munkáját, mint például Badal János, Billy Williams, Erdély Mátyás, Hildebrand István, Illés György, Kende János, Koltai Lajos, Kovács László, Máthé Tibor, Sára Sándor, Tóth János, Törőcsik Mari, Vittorio Storaro vagy éppen Zsigmond Vilmos.

Április 29-én Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjban részesül Gurbán Miklós Balázs Béla-díjas operatőr, aki többek között olyan filmek fényképezéséről ismert, mint Fehér György Szürkület (1990) és Szenvedély (1998) című filmjei, Makk Károly Lili (2003), Horváth Z. Gergely Erdély aranykora (1989) vagy éppen Szinetár Miklós Cosi fan tutte (1997) című alkotásai.

Szintén életműdíjjal jutalmazzák Szabados Tamás operatőr, rendező életpályáját, aki többek között az Antarktiszon jártunk (1968), Másfélmillió lépés Magyarországon (1979), a Mazsola című filmsorozattal és dokumentumfilmekkel, illetve Rozsnyai Margit pszichológussal megalkotott közös munkáikkal határozta meg a magyar televíziózás világát.

 

A Bojkovszky Béla-díjat idén Simon József fővilágosító kapja, aki többek között olyan magával ragadó filmekben nyújtott kiemelkedő teljesítményt, mint például a Tamara (2004), a Saul fia (2015), az Örök tél (2018) vagy éppen A torinói ló (2011) című alkotások.

Hosszú évek után, ismét átadásra kerülnek a HSC gyűrűi. A gyűrűket első alkalommal 2007-ben adták át azon filmipari dolgozóknak, akik magas színvonalon járulnak hozzá az operatőr közvetlen munkatársaként a mozgókép elkészüléséhez. A szervezők idén két olyan szakembernek ismerik el a munkáját, akik az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megfelelőképpen felkészült utánpótlása legyen a filmes szakmának.

Egyfelől Marafkó Bálint fővilágosító részesül az elismerésben, aki olyan filmekben dolgozott, mint például Oda az igazság (2010), Sába Királynője (2021), Cédrusok (2022), Károlyi (2021) vagy éppen az Aranybulla (2022), de emellett cégével számtalan filmes-, TV produkciónak és rendezvénynek biztosítanak fény-, látvány- és színpadtechnikai szolgáltatásokat.

A másik HSC gyűrűt Schwindl Endre operatőr kapja, aki cégével, a Schwindl Kft.-vel együtt 1995 óta van jelen a magyar film- és televíziós produkciók gyártási, operatőri és szerkesztési munkálataiban.

Először adják át a Kovács László-Zsigmond Vilmos Szakmai Nagydíjat, amit a rendezvény történetében első alkalommal az ARRI filmipari eszközöket gyártó cég kapja. A német vállalkozás több mint egy évtizedes tudását már évek óta tudja kamatoztatni a magyar filmgyártás és filmoktatás, amelyeknek kiemelkedő támogatást is nyújt a német cég.

A rendezvényről bővebben ide kattintva tájékozódhatsz.