Május elseje a tavaszi virágzás és a zsendülés, a fiatalság ébredező szerelmének ünnepe, a teljes pompájában beálló tavasz napja volt mindig. A Mediawave a munkásünnep helyett ennek jegyében köszönti az együttlétre látogatókat. Igazi kultúrwellness élményben lehet részük azoknak, akik a hosszú hétvégét a Duna mellett, a Monostori Erődben töltik.

A nemzetközi filmes programban 89, a magyarban 76 film szerepel stílus és tematika szerinti válogatásban. A játék- és kisjátékfilm zsűrijét Durst György producer, Iliana Kitanova színésznő (Bulgária) és a Tofifest igazgatónője, Kafka Jaworska (Lengyelország) alkotja, míg a dokumentum-, animációs- és kísérleti film zsűrijének tagjai Boris Mitic dokumentumfilm rendező (Szerbia), Vera Neubauer animációs rendező (Anglia) és Radu Igazság animációs és kísérleti film rendező (Románia). A zenei filmek zsűrijét a koncertet is adó Iva Bittová (Csehország), valamint Grencsó István és Lakatos Mónika énekesnő alkotják.

MW csigakesemberek 500
Csigák és emberek


Iva régi visszatérő vendég a Mediawave-en. utoljára 2010-ben Őriszentpéteren hallhattuk a Mediawave Szelektíven. Itt beszélték meg a világhírű dobossal, Hamid Drake-kel, hogy egyszer kellene közösen is muzsikálniuk. Idén ismét láthatjuk és hallhatjuk őket, május 3-án az erőd Ékes termében lépnek fel közösen. Leena Conquest amerikai fekete énekesnő neve is ismerős lehet a fesztiválozók számára, ő 2004-ben és 2005-ben járt a Mediawave-en William Parker Quartetjének vendégeként. Szólóban és a Tóth Viktor Tercettel közösen is fellép idén. Viktorral új lemezre készülnek, de fiatal énekesek számára műhelyt is fog tartani.

Az idei egyik specialitás az egész rendezvényt végigszövő moldvai csángó lakodalmas lesz. A nyitónapon, április 30-án a leánykéréssel indul a projekt és egyben a fesztivál. A menyasszonyt és a májusfát lovasfogatokkal hozzák a szomszédos Ácsról. A nyitóest csúcspontját Ferenczi György és a Rackajam, valamint J. G. Thirlwell, a John Zorn istállóhoz tartozó hírhedt manhattani zeneszerző csapata, a Manorexia adja. Az este zárása a Csángó Analóg Diszkó lesz, olyan népzenei előadók és etnozenészek részvételével, mint például a Ritka Magyar Folkband.

MW Iva Bittova 500
Iva Bittova


A fesztivál életében erőteljes szerepe van a fiatal tehetségek nevelésének, erre szolgálnak a több mint 6 éve zajló filmes és zenei workshopok. Ebben az előzőekben említett muzsikusok is részt vállalnak. Az előbb már említett Leena Conquesten kívül Ferenczi György is vezet akusztikus zenei műhelyt, valamint csángó népi műhely is indul az Erődben. A Méhkasaula Project fényfestői évek óta kísérik a Mediawave-et, tavaly gyönyörű, színes hátteret festettek esténként a Dunai bástyára. Ők idén bevonják az érdeklődőket is: fényfestő workshopjukon bárki kipróbálhatja, hogyan kell üveget festeni, ezeket a munkákat este le is vetítik.

A Mediawave a korábbi években is számos kísérletet tett a közösségi terek újraélesztésére. Idén több olyan civil szervezet is csatlakozik, akik hasonlóan gondolkodnak a kulturális újrahasznosításról. Együttműködő partnerként csatlakozik alkotóival a MÜSZI és a FÜGE, akik még több kreativitással dobják fel az Együttlét még kihasználatlan lehetőségeit. Nem véletlen, hogy a rendezvény sajtótájékoztatójának is a Jurányi Inkubátorház adott otthont.

MW Dipendenza 500
Dipendenza


A fesztivál ideje alatt indul az Etnikai Kisebbségek Film- és Fotóarchívuma, amelynek alapját a Mediawave Nemzetközi Filmfesztivál 1991 óta gyűlő filmarchívuma és saját készítésű filmjei szolgáltatják. Elsősorban a magyarországi és a határokon kívüli magyar kisebbségek film és fotó archívuma szándékozik lenni, de a gyűjtemény nyitott a rokon népek és a világ többi kisebbségének bemutatására is. Nem csak a kisebbségekről készült filmek és fotók, hanem a kisebbségek által készített alkotásokat is tartalmaz.

A filmes és zenei programok mellé az elmúlt években a gasztronómia is felfejlődött. Ahogy azt a korább is megszokhattuk, a szervezők az egész ország borait hozzák és kínálják. Pincészetek, borászok a teljesség igénye nélkül: Haraszti (Palkonya-Villány), Deé (Pannonhalmi Borvidék), Fritz (Szekszárd), Csernyik István (Gyöngyöstarján). De a sört kedvelők sem maradnak különlegességek nélkül: az ínyencek a Főzdebusznál a győrzámolyi, óbudai, fóti, békésszentandrási, valamint a rozsnyói serfőzde kézműves söreit kóstolhatják.

MW TheaSotiQuartet byLangPeter 500
Thea Soti Quartett (fotó: Lang Péter)


Jó hír a fesztiválra vonattal érkezőknek: a MÁV-Start Zrt. az Együttlétre utazók számára 50%-os alkalmi menettérti jegyet nyújt a teljesárú jegy árából a fesztivál idejére. Magyarul: az oda útra szóló jegy lepecsételtetve a visszaútra is érvényes lesz. A vonatok többsége kerékpárt is szállít, aki kerékpárral érkezik, az Erődön belüli tárolóban zárhatja le azokat.

A fesztivál megvalósításában komoly partnerként szállt be a Monostori Erőd, amely tavaly az egész Dunai bástyát a fesztivál rendelkezésére bocsátotta. Idén már egy felújított helyszínen zajlik a Mediawave: európai uniós forrásból megújult a bástya és környezete. Ugyan a teljes felújítás csak júniusban fejeződik be, a látogatók április 30. és május 4. között már frissen festett falak között fesztiválozhatnak.

Az Erőd velünk van!