Az Avatar: A víz útja január közepén 1 milliárd 855 millió forinttal már minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett Magyarországon, megelőzve ezzel a 2009-es Avatart és a 2015-ben bemutatott Star Wars: Az ébredő erőt a magyarországi jegybevételi toplistán.

A Pandora bolygón játszódó folytatás 13 évvel az Avatar után, december végén debütált a mozikban, és világszerte sikert aratott. A négy Oscar-díjra jelölt alkotás nemrég meghaladta a kétmilliárd dolláros globális bevételt is, vasárnap 2,024 milliárd dolláros (731 milliárd forintos) jegybevételnél tartott a Disney vállalat becslései szerint. Ebből durván 1,4 milliárd dollár (506 milliárd forint) a nemzetközi piacon folyt be a mozikasszákba. Az Avatar harmadik része 2024 decemberében kerül a mozikba, a negyedik epizód 2026 decemberében, az ötödik pedig 2028 decemberében várható.


Az Avatar 2009-ben minden idők legnagyobb bevételét érte el 2,9 milliárd dolláros (1048 milliárd forintos) jegyeladásával, Magyarországon ez volt első film, amelynek jegybevétele átlépte az egymilliárd forintot. Az Avatar: A víz útja tíz évvel később folytatja a film hőseinek életét, kritikánk itt olvasható. A filmet a napokban négy Oscar-díjra jelölték: esélyesként indul a Legjobb film, Legjobb vizuális effektusok, Legjobb látványtervezés és a Legjobb hang kategóriájában. Az átadót március 13-án, hétfőn tartják.

A filmtörténet hat legnagyobb bevételű filmjéből hármat James Cameron rendezett: a két Avatart és az 1997-ben bemutatott Titanicot, amelynek felújított változata február 9-étől a hazai mozikban is látható lesz.

Forrás: MTI