Az idei könyves év egyik legfontosabb munkájaként beszélt Makk Károly könyvéről a bemutatón Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója. Mint elárulta, kiadóként egyik álma volt egy Makk Károly-könyv megjelentetése. "Olvasva ezt a könyvét, úgy érezhetjük magunkat, mintha a szerző vendégei lennénk az otthonában, és miközben ő mesél, egyszer csak bejön a szobába Krencsey Marianne, Psota Irén, Tolnay Klári, Domján Edit, Görbe János, Szirtes Ádám. Coppola, Tony Curtis, Truffaut, Fellini, Lollobrigida, Bacsó Péter, Dajka Margit, Marina Vlady – Viszockij nélkül, majd vele –, Örkény István, Jancsó Miklós, Konrád György" - írja a kiadó a kötetről.

Konrád György - aki saját bevallása szerint egyike volt azoknak, akik Makk Károlyt írásra biztatták - a bemutatón hangsúlyozta, hogy baráti körében két ember tud, tudott nyomdakészen mesélni: az egyik Örkény István volt, a másik Makk Károly. "Ült a történet, helyén volt, színe-szaga volt, és voltak olyan részletei, amelyek másnak nem jutottak volna eszébe" - tette hozzá. Mint mondta, Makk Károly számára "egy mámoros új állapot" volt az írás, hiszen a filmrendezőé egész más világ, sokan veszik körül, de amikor az ember ír, akkor nincs körülötte senki. "Megismerted ezt a magányt, amely jótékony és szigorú" - mondta Makk Károlyhoz szólva. Hozzátette: biztos abban, hogy a filmrendező nem fogja abbahagyni az írást.

A Kossuth-díjas rendező az írásról szólva úgy fogalmazott: "az elején egy játék, a közepén egy munka, a végén egy gyötrelem". Felidézte: évek óta gondolkozott azon, hogy amióta 1944-ben a filmgyártásba került, annyi minden történt vele, hogy ennek nyoma kéne maradjon, végül a Kossuth Kiadó vezetőjének felkérésére határozta el, hogy le fogja írni történeteit. Úgy gondolta, hogy a könyvvel 3-4 hónap alatt elkészül, de ez nagyobb feladatnak bizonyult, ám egyszer csak az íráskényszer rabul ejtette.

Konrád György elárulta: eleinte mosolygott azon, hogy egy könyvet csak úgy össze lehet dobni. "Az írásnak kínlódással kell megadni a magáét, hogy örömöd is legyen benne" - mondta. Kiemelte: Makk Károly jó struktúrát talált: filmről filmre halad, "filmesemények köré gyűri a történelmet". A budapesti kulturális élet, a magyar politikai élet történelme, saját szerelmi történelme, kínlódások, örvendezések, mind a struktúra köré szövődik. Mint az író hangsúlyozta, a filmkészítés együttes öröme, izgalma fogta meg leginkább a könyvben.

Makk Károly megjegyezte: mióta kikerült a kezéből a könyv, mióta kitűzték a könyvbemutatót, nem találja a helyét. Felidézte Konrád György szavait, aki az írásról azt mondta neki: "addig ne hagyd abba, amíg nem vagy boldog". "Most keresem a boldogságomat egy következő dolgozathoz" - fogalmazott.

A könyvből a bemutatón Jordán Tamás színművész olvasott fel, és levetítették a HOGY VOLT?... – Makk Károlyt köszöntjük című, 2012-ben készült filmet.

(Forrás, kép: MTI)