Barry Levinson Oscar-díjas amerikai rendező, producer a pályáját íróként kezdte a 70-es években. A 80-as évek végére a legkelendőbb rendező lett Hollywoodban, hiszen olyan klasszikusokat jegyez rendezőként, mint a Jó reggelt, Vietnám!, az Esőember és a Bugsy. Számtalan műfajban alkotott emlékezeteset és szinte valamennyi filmje eljutott a hazai mozikba is. Paterno című filmjében legutóbb Al Pacinoval dolgozott újra együtt, ráadásul Rév Marcell operatőr kamerája előtt. Jelenleg a 24. mozifilmjét forgatja Budapesten Harry Haft címmel, Ben Foster főszereplésével. A beszélgetés 2019. május 1-én, 13:00-kor kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az esemény ingyenes, de a részvétel regisztárcióhoz kötött. Bővebb infó itt található. 

A 2017-ben indított Fast Forward Program szervezésében, mely a Filmalap Filmipari Képzési Programjának alappillére, már 31 szakmai program valósult meg 19 filmes területre fókuszálva. A hazai oktatási intézmények együttműködésével szervezett, ingyenes és rendre teltházas workshopokon és előadásokon mintegy 3000 filmes vett részt az elmúlt két évben. 

Forrás: Filmalap / Borítókép: Barry Levinson (Fotó: George Rose/Getty)