Az eredetileg a tudományok népszerűsítésére létrejött intézmény 1899 végén nyitotta meg kapuit, és látványos előadásain szinte már a kezdetektől használt egyperces kis mozgóképeket. 1901-ben érkezett el az idő, hogy a korábban külföldről beszerzett filmeket saját gyártásúakkal egészítsék ki.

Pekár Gyula tánctörténeti előadásához készültek az első felvételek: Zitkovszky Béla fotográfus, az Uránia technikusa a saját maga által fejlesztett felvevővel, többségében az épület tetőteraszán ácsolt alkalmi színpadon rögzítette azokat az 1-2 perces kis táncjeleneket, amelyekben Blaha Lujzától Hegedűs Gyuláig a kor jeles színpadi sztárjai vállaltak szerepet. A filmcsokor, amely április 30-án került először a közönség elé, hatalmas sikert aratott, és nagy lendületet adott az Uránia filmgyártó tevékenységének. A felvételek elvesztek, de a bemutató napját, április 30-át évről évre A magyar film napjaként ünnepeljük.

Buglya Zsófia: Az ismeretlen Uránia

A most megjelenő kötet a művelődéstörténet sok évtizedes adósságát törleszti, hiszen először kísérli meg mélységeiben feltárni a világ legszebb mozijai között számon tartott Uránia, valamint a neki otthont adó épület 125 éves történetét. A többszerzős mű, melyet szerkesztőként Buglya Zsófia jegyez, az Uránia ismeretterjesztő hagyományaihoz hűen a széles olvasóközönség számára készült. A tanulmányokat interjúk, irodalmi szövegrészletek, visszaemlékezések, korabeli újságcikkek egészítik ki. Hasonlóan fontos szerep jut a képeknek. A leírtakat mintegy 260 illusztráció – látványterv, térkép, tervrajz, plakátgrafika, képeslap, dokumentumértékű fotó – teszi még szemléletesebbé.

A 340 oldal terjedelmű munka négy nagyobb gondolati egységre tagolódik. Az első az épület históriáját mutatja be. A Rimanóczy-ház keletkezés- és felújítástörténetét Kelecsényi Kristóf művészettörténész bontja ki; Torma Ágnes művészettörténész az Alhambra-stílus európai divatjának kontextusában helyezi el az épületet; a 2002-es rekonstrukciót pedig Mányi István, a felújítás vezető építésze és Szebeni Nándor, a restaurálások irányítója idézi fel. A második szakasz az épület átadásának idejébe visz vissza, és a névadó Uránia megnyitása előtti három év eseményeivel foglalkozik: Molnár Dániel színháztörténész az Oroszi Caprice rejtelmeit tárja fel, Csordás Lajos városkutató optikáján keresztül pedig a mulató szűkebb környezetéről, az egykori Kerepesi (ma Rákóczi) út világáról kapunk képet.

Az Uránia előadóterme 1902 körül (fotó: FSZEK / Pestbuda.hu)

A harmadik egység az Uránia Tudományos Színház működésére koncentrál. Új megközelítésben mutatja be az intézmény programját Perényi Roland társadalomtörténész. Magyar Bálint 1966-os némafilmtörténetének friss jegyzetekkel ellátott részlete az Uránia filmgyártásának dimenzióit vázolja, míg A táncz keletkezéstörténete a korabeli sajtó beszámolóin keresztül elevenedik meg. Az intézmény szűkebb értelemben vett teátrumi múltjának részleteiről – színiakadémiai vizsgaelőadásokról, sztárfellépőkről és társulati vendégszereplésekről – Gajdó Tamás színháztörténész nyújt áttekintést.

A leghosszabb időszakot, bő száz év fejleményeit az Uránia mozi-múltjára összpontosító negyedik fejezet öleli fel. A tízes évek mélyreható változásait, a mozivá válás folyamatát Buglya Zsófia filmesztéta világítja meg. Barkóczi Janka filmtörténész a német érdekkörbe tartozó UFA-Uránia 1930-tól 1944-ig tartó drámai időszakát dolgozza fel. Murányi Gábor történész a második világháborút követően a kommunista párt kezelésébe vett Uránia programjának erőszakos szovjetizálásáról ír.

Uránia filmplakát 1918-ból - Sátor Lipót munkája (fotó: Kiscelli Múzeum)

Az ötvenes évek filmkultúrájában Forgács Iván és Varga Balázs filmtörténészek jelölik ki az Uránia helyét, egyfelől a korszak baráti filmkultúrákat reprezentáló filmheteinek, másfelől az új magyar filmek premierjeinek eminens helyszíneként mutatva be a mozit. Az ezt követő évtizedeket, amelyekben a filmszínház besimul az egy kézbe vett fővárosi mozik állományába, a filmtörténész Kelecsényi László visszaemlékezése idézi fel. Végül az olvasó bepillanthat a Nemzeti Filmszínház kulisszái mögé. A gyors eligazodást megkönnyítendő, a kötetet kronológiai áttekintés zárja.

Az ismeretlen Uránia – Fejezetek egy filmszínház történetéből című könyv a Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. kiadásában, a Méry Ratio kiadó gondozásában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg, és a kiadó forgalmazásában lesz kapható. A könyvbemutatóra a közeljövőben, a pandémia alakulásának függvényében kerül sor.

Forrás: Uránia / Címlap: Az Uránia nagyterme (Fotó: Kelecsényi Kristóf)